[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Egynémely csőszök irodalmi munkásságáról

A számos ostoba és ocsmány dolog között bizonyára kevesen tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy a néptársi termeszhajsza retorikájában milyen kitüntetett szerepet kap a halál metaforája. A halál a rendszerváltás minden elemében jelen van, írta a legfőbb rovarirtó: „A halál – micsoda tragédia! A magyar rendszerváltás nagy árnyéka.”

Nos, az árnyék egyre feketébb, s a testetlennek tetsző metafora a benzinespalack és sörétes fegyver „stilisztikai” eszközei révén sötét realitássá vált. Na persze, ki tollal, ki karddal. Igen, igen: a gyilkossági kísérletek és a megtörtént emberölés mögött nem kereshetünk rasszista indítékokat, erről maga a rendőrség biztosított bennünket. Miként azt sem gondoljuk, hogy a határ-és erdőkerülők egységesen a Magyar Fórum rongyosra olvasott lapjaiból készítik a fojtást mordályaikhoz. Csurka ugyan csóválhat ezt-azt, a farok öntudata azonban nincs arányban a történtekkel. Sajnos, mert magunk is szeretnénk, ha csupán a költői hév okozta volna a tüzet a faluszéli házakban. Félő azonban, hogy mélyebb összefüggésekről van szó. Rejtvényszövegünk szerzője, a jeles francia filozófus (1926–1984) szerint a modern társadalmakban kiépült „bio-politika” szélsőséges megnyilvánulásai kapnak testet ezekben az eseményekben. Textusunk különösen fontos tanulsága, hogy megmutatja: a szocializmus állítólagos internacionalizmusa korántsem zárja ki a rasszizmust. Ellenkezőleg. Ezzel talán valamelyest érthetőbbé válik, hogy miért nem kell átbucskázni a fejükön az apparatcsikoknak ahhoz, hogy nemzetvezetőkké váljanak. S arra is int, hogy ne dőljünk be a nemzeti gondolat antibolsevista dumájának. Fontosabbak a nem is annyira rejtett azonosságok. Amint azon is érdemes elgondolkodni, hogy ez a rasszizmus a modern kultúra egyetemes szerkezetében alapozódik meg. Rostock és Kétegyháza ugyanazon a kontinensen található. S ha valakinek ez örömet okoz: tényleg Európában vagyunk.

Rasszizmus és halál

„A rasszizmus olyan viszonyt hoz létre az én életem és a mások halála között, amely már nem a háborús összecsapásé, hanem biológiai típusú: »minél inkább eltűnnek az alsóbbrendű fajok, minél inkább kiirtják a normálistól eltérő egyéneket, annál kevesebb degenerált lesz a fajban, én pedig – nem mint egyén, hanem mint faj – élni fogok, erős leszek és egészséges, és benépesítem a földet«. Az élet tehát a másik halálával, a korcs fajnak, az alsóbbrendű (mert degenerált, mert a normálistól eltérő) fajnak a kiirtásával lesz még tisztább, még egészségesebb. (…)

A faj, a fajgyűlölet fogalma ebből a szempontból nem más, mint a gyilkosság elfogadhatóságának feltétele a normán alapuló társadalomban. Ahol van norma, ahol a hatalom, legalábbis első fokon, bio-hatalom, ott a rasszizmus egyenesen nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a másikat, a többieket el lehessen tenni láb alól. (…) Gyilkosságon persze nemcsak a közvetlen, hanem a közvetett gyilkosságot is értem, a halálos veszedelmet éppúgy, mint a politikai halált, a száműzetést és a kiközösítést. (…)

A nácizmus gondoskodó, biztonságérzetet sugárzó, mindent szabályozó és állandóan fegyelmező társadalmában valósággal tombol az öldöklés, a gyilkosság régi uralkodói hatalma. És az élet és halál feletti hatalommal nem egyszerűen az államot ruházzák fel, hanem egész csoportokat, az egyének jelentős sokaságát. Sőt, szélsőséges esetben, a náci államban mindenki rendelkezik az élet és halál jogával szomszédja felett, és ezt a jogot gyakorolja is, ha másként nem, feljelentéssel, amely csakugyan módot adott embertársaink kivégeztetésére, eltüntetésére.

Vagyis a náci rezsimnek más célja is van, nem csak a többi faj megsemmisítése. A terv másik oldala az, hogy saját fajukat is kitegyék a halál abszolút és egyetemes veszedelmének. Mert a népet csakis az egyetemes életveszély teheti felsőbbrendű fajjá, csakis ez szülheti újjá azokkal a fajokkal szemben, amelyeket vagy kiirtanak az utolsó szálig, vagy örök szolgaságra kárhoztatnak. (…)

Igaz, csak a nácizmus élezte ki a végsőkig az élet feletti uralkodói jog és a bio-hatalom közti játékot. Ez a játék azonban lehetőségként ott rejlik minden állam működésében. (…) A bio-hatalmat sohasem bírálta a szocializmus, hanem átvette, továbbfejlesztette és sok szempontból módosította. Azt a szemléletet, amely szerint a társadalomnak, vagy ha úgy tetszik, az államnak az a legfontosabb feladata, hogy magára vállalja az élet minden gondját-baját, hogy óvja-vigyázza az életet, hogy ellensúlyozza a rá leselkedő veszélyeket, és korlátozza ezek esélyeit, biológiai lehetőségét, nos, azt hiszem, mindezt a szocializmus egy az egyben átvette. Mindazokkal a következményekkel együtt, persze, amelyek elválaszthatatlanok ettől a szemlélettől: így azzal a joggal, hogy a szocialista állam bárkit megölhet, bárkit eltehet láb alól, bárkit ellenségnek minősíthet. Nem csoda, hogy a (szovjet típusú) szocializmusban is ott a rasszizmus, ha nem is éppen az etnikai, de az evolucionista, a biológiai típusú rasszizmus, mégpedig az elmebetegek, a bűnözők, a politikai ellenfelek stb. esetében…”

???

• Ki beszél?