[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Nemzeti szabadkőművesség

A kormánypártok vezetőit láthatóan szörnyű kétségek gyötrik. Nagytermészetű hangadóik lépten-nyomon úgy érzik, kudarcok érik őket hódítási törekvéseikben. Éji óráikban aztán hosszan tépelődnek: miért ilyen kicsi is az ő hatalmuk. A politikai potenciazavarok aztán szorongásos álmokhoz vezetnek, s a félelmek a tudattalan képeit furcsa szörnyek, démonok, Luciferek formájában jelenítik meg. S a rémségek a kollektív tudattalan ősi, archetipikus elemeit varázsolják újra élővé. Igaz, bennünket kicsit zavar, hogy ez a tudattalan kollektívum, közösség bizony híján van a nemzeti jegyeknek, sajátosságoknak. Csurka uramék fantáziálását minden további nélkül össze lehet keverni (kelet)német vagy orosz szélsőjobboldali eszmetársaikéval, hogy a történeti előzményekről már ne is beszéljünk.

Különös örömünkre szolgált, hogy a magyar nemzet elé vetített rémképek között újra megjelent a szabadkőművességé. Derekabb elmék ilyenkor figyelmeztetni szoktak, hogy Goethe, Mozart, no meg Kossuth is a szabadkőművesek közé tartoztak. Hiába: olvasói levelek tudatják majd, hogy az az Amadeus nyegle fideszes, Goethével kapcsolatban pedig elég csak megnézni, hogy mit írt a frankfurti gettóról. Kossuth? Ő meg ellopta a koronát!

Úgyhogy nincs szükség művelődéstörténeti vitákba bonyolódni. Érdemesebb felidéznünk a magyar szabadkőműves hagyomány egy fontos szövegét. Szerzője (1760–1820) a felvilágosodás magyar irodalmának jeles alakja. Apja evangélikus lelkész, ő maga is teológiát kezdeti Debrecenben, de átnyergelt a matematikára. Igaz, tanára az ördöggel való cimborálással is meggyanúsított Hatvani István volt. Mérnökként dolgozott, de megismerkedett Kazinczyval és Földivel, s életében a legfontosabb helyet az írás foglalta el. Különösen jelentős Csokonaival való barátsága: nevesebb pályatársának ő hívta fel a figyelmét a népköltészeti gyűjtésekre. Nevezetes első nyomtatott műve is: „Hunniás, vagy magyar Hunyadi, azaz ama híres magyar vezér Hunyadi János életének egy része, melyet a Vergilis Eneise formájába öntve, négy sorú magyar strófákkal leírt”. Szövegünk egy szabadkőműves, magyar-németül: frajmaurer regény részlete. 1820 januárjában meglepte a halál sejtelme. A reggeli kávé után megilletődve monda hű nejének: fiam bizon meghalok, nem állhatom ki ezt a világot.

Frajmaurerek titkai

„Hogy a frajmaurerek nem istentagadók, azt szinte úgy szabad neked kimondanom, mint azt, hogy nem tolvajok, paráznák, gyilkosok s más hasonlókat. Hanem csakugyan nem minden embernek tartoznám én felelni erre a kérdésre, mert egy az, hogy a mi életünk, magunk viselete, erkölcseink nyilván mutatják azt, hogy minekünk van vallásunk, mégpedig a világon legjobb vallásunk… A mi társaságunkban lehet mindenféle vallású ember, és a maga vallását tulajdon lelke javallása s meggyőződése szerént gyakorolhatja, valamint neki tetszik.

Akkor vesz elő egy könyvet, s megmutatja nekem a titulusát, melyből láthattam, hogy az a frajmaurerek imádságoskönyve, kikeres belőle egy imádságot, s kezembe adja, hogy olvassam. Én kezdem olvasni, s hát látom, hogy a B. Szűz Máriához intézett ájtatosság.

– Elég-e ez, barátom – úgymond –, látod, a mi társaságunknak legnagyobb ellenségei a papok, azok minket vallással nem gondolóknak, természeti okosság után egyedül hallgatóknak, sőt istentagadóknak tartanak, pedig íme, vagyon a Szűz Máriához intézett imádságunk is; ezt, aki akarja, elmondja, akinek pedig vallása nem engedi, elhagyhatja.

(…) Ami pedig illeti a nemes és nemtelen ember közt való különbségtételt… Tudom én, hogy a mi nemzetségünk bölcsőkori állapotjában meg kellett az úr és szolga között annak a nagy különbségnek lenni, …de akkor sem látom által természeti igazságát e nagy különbségnek, mert sem pénzen, sem akármi történeten életet venni nem lehet, mármost, pedig minekutána a társaságemberkort ért, rendbe szedetett, lehetetlen elhinnem, hogy emberi szívhez illendő légyen magát egy földesúrnak a jobbágy felett mintegy Istenné tenni. Ő szintúgy anyától, atyától ered, mint én, hasonló módja van származásának, mint az enyimnek… Hogy ő azzal a nemesemberrel, aki vagyonra nézve is szinte olyan, mint ő; állapotja, szolgálatja, elmebeli tehetségei hasonlók az övéhez, azzal, mondom, magát egy rangba ne teheti, mert amaz nemesembertől, ez pedig paraszttól származott, mit tehet ő arról. S az a kis papiros, kutyabőr s az azon függő királyi pecsét… olyan nagy dolog-e előtted, hogy ez veled egy rangban lévő állat, amaz pedig alávaló féreg, akit lábaddal tapodhatsz, nyomorgathatsz, üthetsz, verhetsz? (…)

Megszólalok tehát egyszer már én is. – Nem tagadom azt is, hogy az igaz nemesség a szívnek és vérnek nemességében s a virtusban áll, aminthogy igazság szerint ez volna a nemességet érdemlő ok is. De csakugyan azvalló vagyok, hogy midőn a mi társaságunk állatja [= állapota] a magyar nemesi sorsot annyira megkülönböztette, hogy hajdan a magyar nemesnek magának is szabad volt ellentállani még a királynak is a törvénytelen dolgokban, …csak mégis különböztetést érdemel a nemesember a nemtelen felett akármely tekintetben…

– Lám, előrebocsátottam én azt, hogy engemet a társaság törvénye kötelez, és fel is szabadít bizonyos cselekedetekre. De már akinek szabadsága vagyon a maga hatalmával élni vagy nem élni, vajon nem jól cselekszik-e, ha nem él az olyan hatalommal, amely magában természettel kegyetlenkedés, hanem csak a társaság tette büntetés nemévé. Én tehát egy társaságban levő embernek, egy magyar földesúrnak nem tilalmazhatom, hogy meg ne veresse jobbágyát, mert ő magát a társaság törvényével mindenkor kimentheti, s ellene elegendő erősségem; de egy szabadkőmívesnek javasolhatom ezt: jusson eszedbe, hogy te is ember vagy!

(…) Hogyha már, amint bizony elhiszem, ez a társaság olyan szent s olyan tiszteletes, ugyan miért tesznek benne olyan inas, mester és legény rangú osztályokat? Miért vették fel éppen a kőmíves vagy építő nevet? (…)

Erre elmosolyodik az én barátom, s azt mondja: – Ha a Krisztus ácsmester fia lenni nem szégyenlett, mi szégyen volna a legszentebb társaságnak a kőmíves nevezet? Az Isten is épített, mikor világot teremtett. Sőt fazekasmesterséget láttatott tettnek lenni, mikor Ádámot agyagból formálta.”

???

• Ki beszél?