Skip to main content

Kincses Előd

Kincses Előd: Félre az útból?!


Demokratikus választásokhoz szokott országokban magától értetődő, hogy a választási törvényekben meghatározott módon bárki jelölhető és megválasztható. Romániában ez csöppet sem természetes. Az 1990. májusi parlamenti és az 1992. februári helyhatósági választásokon a hatalom kellő előgyakorlatot szerzett ahhoz, hogy miként szabadulhat meg a számára kellemetlen, demokratikus gondolkodású és biztos megválasztásra számító népszerű demokrata jelöltektől, akikre nemzetiségi különbség nélkül sújtott le. Az 1990.

Kincses Előd: Genfi román álláspont és a vásárhelyi tények


Traian Chebeleu, román küldöttségvezető, a nemrég zárult – és a kisebbségek helyzetével foglalkozó – helsinki utóértekezleten, a magyar küldöttség július 15-i nyilatkozatára válaszolva, könnyedén azt ajánlotta mindenkinek: minthogy az 1990-es, marosvásárhelyi események úgymond nem a jelenhez, hanem a múlthoz tartoznak, borítsunk fátylat rájuk. A felejtés egyébként is üdvösebb lesz mindenkinek. A több áldozatot követelő, pogromjellegű „események” kapcsán azonban nem mindenkinek sikerült ily könnyed megállapításokra jutnia.

Román vélemény szerint az események 1990.


A szerkesztőség, Kincses Előd: [Szerzői levél és szerkesztőségi válasz]


Tisztelt Szerkesztőség!

Számunkra, romániai magyarok számára olyannyira közismert az 1848-as magyar március 15-vel kapcsolatos román álláspont, hogy cikkemben (Genfi román álláspont és a vásárhelyi tények, II. évf., 33. szám) anélkül hivatkoztam rá, hogy mibenlétét ismertettem volna az önök magyarországi olvasóival.

A szerkesztőség – igen helyesen – a szükségesnek tartott, Avram Iancu személyével kapcsolatos magyarázatot zárójelbe téve megadta. Sajnos, elmaradt az ilyenkor ajánlatos „szerk.




Kincses Előd: Igazolni az erőszakot?


„A marosvásárhelyi pogromoknak szükségszerűen be kellett következniük: ez volt Románia számára a demokratizálódás felé való átmenet egyik ára” – állapítja meg a marosvásárhelyi eseményeket értékelő jelentés. Én viszont elfogadhatatlannak és érthetetlennek tartom, miként eredményezhet demokratizálódást az erőszak.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon