Skip to main content

Eörsi István

Eörsi István: Kudarcos viszony

Két kis jelenet
Kié a pénz?


Bajos ember, kis Valaki,
Nono, lassan a testtel.
(Ady)



(1) Kopogtatnak az ajtómon.
– Ki az?
– A Pénz.
– Ma senkit sem fogadok.
– Privátim jöttem hozzád.
– El akarsz csábítani?
– Nagyon.
– Ma fáradt vagyok és öreg.
– Felvillanyozlak és megfiatalítlak.
– Egész nap mást kívántam.
– Ha beengedsz, akkor majd engem kívánsz.
– Biztos?
– Hogy kérdezhetsz ilyet?
– Akkor jöhetsz.
Dermedt a kilincs. Lenyomom, kitárom az ajtót. Jeges szél ront rám.
















Eörsi István: Reflexiók és kommentárok

Petri György „Amíg lehet” című verseskönyvének témáira


„Sláger”

„A nagy mű immár végképp elmarad”.
Nem érhetted el Óceánodat?
Mögötted farkas és fölötted holló,
így tűnődtél, hogy nagy? Vagy csak nagyon jó?

Vagy csupán jó?







Eörsi István: Zárt térben


„Karolát Tömöryéknél ismertem meg, egy partin, 1967-ben. Magával Tömöryvel már börtönéveim előtt összefutottam néhányszor, az Írószövetségben meg eszpresszókban, véletlenszerűen. Igen szórakoztató, szeretetre méltó ember volt, nagyon rosszul állt neki, hogy kommunista irodalmat kell létrehoznia. Hazatérve a munkaszolgálatból a polgári művészek életét kezdte élni, stílusa és életmódja magától értetődő természetességgel igazodott a bohém avantgardizmus elvárásaihoz. 1949-ben a kommunisták átvették a hatalmat. Tömöry megpróbált alkalmazkodni a követelményeikhez.

Eörsi István: „Ha Hegel és Schelling telefonon vitatkoztak volna...”

Eörsi István és Lukács György beszélgetése a tragikomédiáról


Lukács György: Szerintem a színpadi dráma nem nagyon alkalmas a tragikomédiára; ellenben a film alkalmas rá. Véleményem szerint ez olyan probléma, amelyet érdemes lenne végiggondolni. Nem tudom, hogy mi a maga véleménye erről?

Eörsi István: Az biztos, hogy a film nagyon alkalmas a tragikomédiára, de nem hiszem, hogy a dráma nem alkalmas rá. Ha Dürrenmatt legjobb művére, Az öreg hölgy látogatására gondolok...

L.




Eörsi István: Ön, a miniszterelnök, miért maradt távol Hóman Bálint temetéséről?


Nemrégiben, mint köztudomású, újratemették Hóman Bálint történészt, aki a váci börtönben halt meg 1951-ben, miután a Népbíróság mint háborús bűnöst 1946-ban életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre ítélte.

Eörsi István: Micsoda megtiszteltetés...

Mit csinál a kormány?


...a mai magyar kormányra nézve, hogy a Beszélő szerkesztősége Petőfi költői kérdését bármilyen történelmi vagy morális összefüggésben rá óhajtja alkalmazni! Ha Petőfi dühöngött a kormányra, akkor Batthyányra, Kossuthra, Széchenyire, Eötvösre és Deákra dühöngött – ilyen színvonalú csapattal azóta egyetlen magyar kormány sem vehette volna fel a versenyt. Hát ez a mostani? Eddig elkövettem azt a hibát, hogy dühöngtem rá. Elmondtam elvtelennek (pedig nem az, hiszen vagy egy szent elve: hogy neki, ha törik, ha szakad, uralmon kell maradnia).

Eörsi István: Költői válasz

Költői kérdés


„Én nem vagyok magyar?”
(Ady Endre:
 Én nem vagyok magyar?)


„De, szabadság, mért halvány az orcád?”
(Petőfi Sándor: A szabadsághoz)

1.


A kérdés („Én nem vagyok magyar?”) a Budapesti Naplóban jelent meg 1907. január 6-án. Ady méltatlankodott, amiért az álmosak, a piszkosak, a korcsok és cifrálkodók, a félig-élők és habzó szájúak, a magyarkodók és a köd-evők nem tekintik magyarnak őt, akit az ős Napkelet is magyarnak álmodott.





Eörsi István: Gondok a hetvenedikben


Ballábam nagyujja minduntalan zavar
a járásban. Köszvény? Csontnagyobbodás?
Jobb térdem gyakori sajgásáért gerincem
meszesedését kell okolnom. E fájás
a combtőig sugárzik. Apropó combtő:
ez folyvást viszket, akárcsak here-
zacskóm ott, ahol hozzá dörzsölődik.
Germán és yankee kenőcsök puhítják
a gyulladt bőrt, így hát a viszketés
megszűnik hamar, aztán visszatér,
s kenhetem újra. Sehogyan sem gyógyul
bal hüvelykujjam, melyre síelés közben
ráestem - nem fáj, csak ha hajlítom,
s nem hajlítom, hogy ne fájjon.













Eörsi István: A szégyen


Ha nem szégyellném magam, csinos önéletrajzot írhatnék Szégyeneim története címen. Sőt, attól tartok, szinte bárki írhatna efféle könyvet, mert valamennyiünket szégyenkezésre nevelnek. A szégyenérzet segítségével formálnak olyanná, hogy belelöttyenhessünk, langyosan és lanyhán, a társadalom közreműködésünk nélkül kialakult öntőformáiba. A szégyenkezés bujkálásra, őszintétlenségekre kényszerít, megbénítja emlékezetünk kényelmetlen gócait, kialakítja bennünk az átértelmezések és átértékelések ártalmas képességét.

Eörsi István: Tartozás


Tartozom magának, és nemcsak e verssel – vagy huszonegy éve
az Egyetem presszóban „Csaljunk meg mindenkit!” javasoltam
     egy kávé
fölé hajolva, mire maga bólintott döbbent örömömre,
felállt és megindult mint kinek nincs oka tűnődni, tétovázni,
szobámban matracot löktem a földre, azon örültünk egymásnak
     sokáig,
álmomból ismertem régről, különféle falakon is láttam,
egyszer a fejem fölött nyöszörgött míg mással heverésztem,
hosszúdad, kemény formáit albumba kötve csodáltam,
a fedőlapon olasz né










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon