Skip to main content

Eörsi István

Eörsi István: A háború harmadik éve

Végel Lászlóval beszélget Eörsi István


Harmadik éve tart a délszláv háború. Van, aki azt mondja: bölcs politikával meg lehetett volna tartani a régi államszerkezetet, csak teljesen más tartalommal és más gazdasági-hatalmi leosztásban. A másik vélemény szerint abszolút szükségszerű a szétesés, de meg lehetett volna akadályozni, hogy ennyi véráldozat árán menjen végbe. A harmadik felfogás szerint pedig nemcsak a szétválás szükségszerű, hanem a vele járó szörnyű kataklizma is.

Eörsi István: Mi süllyedt el a Titanickal?

Hans Magnus Enzensberger és Eörsi István beszélget


Hans Magnus Enzensberger a háború befejeztekor tizenöt éves volt, s mint nagyon sok fiatal németben, benne is erős szégyenérzet élt a nácizmus miatt – valószínűleg ez magyarázza egyértelmű és sokáig megőrzött baloldaliságát, amellyel írói pályáján megindult. 1969-ben elment Kubába, hogy megismerjen egy kommunista forradalmat. Ez sikerült is neki. Nagy élmény volt Kuba, egész későbbi fejlődését meghatározó. Egy igen fontos kötetet is írt róla, A Titanic elsüllyedését. Még legújabb verseskönyvében, a Zukunftmusikban (A jövő zenéje) is visszatér Kubára, a Régi forradalom c.

Eörsi István: Bevágtam az ajtót


A Szabad Demokraták Szövetségének május 16-i tanácsülésén 15 óra 10 perckor kirohantam a teremből, és bevágtam magam után az ajtót.

A nyilvánosság elé szeretném tárni – noha némelyek bizonyára pártszerűtlennek tartanak majd ezért –, hogy miért választottam a távozásnak ezt a történelmünk török korszakából jól ismert, kirohanásos módját.


Eörsi István: Időm Gombrowiczcsal

– részlet –


Jó ideje műveinek – elsősorban naplójának – olvasásával és kommentálásával szórakozom. Valamiféle kettős szellemi napló jön létre így. Nyugtalanító problémáim meghosszabbodnak visszafelé az időben, és – legalább ezt remélem – távlatot is kapnak, előrefelé, ahogy megpróbálom átpasszírozni őket egy nagy író és nagy személyiség sokat próbált szűrőjén.

Egyetemistaéveire visszapillantva azt írja Gombrowicz a Lengyel emlékezésekben, hogy „Gyűlöltem a lelkesedést”. Egy aranyköpést idéz: az ember húszéves korában gyújtogató, negyvenévesen pedig tűzoltó.


Eörsi István: [Csorba Béláról]


Rögeszmélet című verseskötetében (Fórum, Újvidék, 1989) Csorba Béla költő és publicista, a vajdasági magyar értelmiség egyik elismert szellemi vezetője a következő egysoros vallomást engedte meg magának:

közéletem közhalálom


Balga történelmek – mint például a mi közép-kelet-európai históriánk – gondoskodnak arról, hogy egy-egy jól hangzó szóvicc utólag profetikus jelentésre tegyen szert, és véres valósággá lényegüljön át.



Eörsi István: Szóvá teszek egy ízléstelenséget


Kis János jó előre bejelentette, hogy az SZDSZ novemberi küldöttgyűlésén lemond pártelnöki tisztéről. Néhány nappal a nevezett időpont előtt a Beszélő elemzést közölt „Kis Jánosról és az SZDSZ-vezetésről”. Ennek az a summázata, hogy „Kis János pártelnöki működése valóban kudarcként értékelendő”, milyen pompás, hogy végre lelép.

Vajda Zsuzsanna, a cikk szerzője egyszerű módszerrel él. Elismerést tartalmazó idézeteket válogat ki Tamás Gáspár Miklós és szerénységem Kis Jánossal foglalkozó írásaiból, és ezeket összefüggéseikből kiragadva az olvasó nyakába zúdítja.


Eörsi István: Szerény javaslat


A Fővárosi Közgyűlés gyásznappá nyilvánította november 4-ét. A főpolgármester elrendelte, „hogy a Fővárosi Önkormányzat épületeire november 4-én gyászlobogót tűzzenek ki”. November 4-e csakugyan gyászos nap, és ezért csak helyeselhetem ezt az intézkedést Az emberek hajlamosak arra, hogy elfelejtsék, mikor gyászolnak, de ha látják a lobogókat, majd eszükbe jut: „Most!”

Az intézkedést mégis, tekintettel a fővárosi házmesterek túlterheltségére, szerény javaslattal szeretném kiegészíteni. Ne vonjuk be november 4-e után a gyászlobogókat.


Eörsi István: Az időszerűtlen Donáth Ferenc időszerűsége


Először 1956 októberének utolsó vagy novemberének első napján láttam a parlament egyik termében, melyet mérete ellenére Nagy Imre „előszobája”-ként emlegettek. Mint a Szabad Kossuth rádió munkatársa, hírek után szaglásztam. Nagy Imrénél éppen valamilyen nagykövet tartózkodott, talán a kínai, és Donáthnak az előszobában a miniszterelnök felé irányuló ostromot kellett feltartóztatnia. Sápadt volt, végletesen kimerült, jobb arcán ragtapasz fedett el jótékonyan egy duzzanatot. Engem is Donáthhoz irányítottak, de várnom kellett, mert éppen egy fiatalemberrel beszélt.

Eörsi István: Hazugságok háborúja


Ebben a háborúban mindenki hazudik.

A világ legnagyobb olajtartalékát az arab sivatag homokja takarja. A huszonegy arab állam lakóinak túlnyomó többsége ennek a példátlan kincsnek mégsem haszonélvezője, hanem kárvallottja. A területet az első világháborúban darabolták fel, angol és francia gyarmati érdekek szerint. Egyrészt olajban roppantul gazdag, de fölöttébb gyér lakosságú sivatagi államokat hoztak létre, másrészt sűrűn lakott, de olajjal nem vagy alig rendelkező országokat.


Eörsi István: Időm Gombrowiczcsal

Részlet egy készülő könyvből


Gombrowicz fejcsóválva torkolja le azokat a lengyel művészeket, akiknek egyetlen jelszavuk, hogy „Be kell hoznunk Európát”. Közben elfelejtik, hogy ők másfajta, specifikus európaiak, olyan tájon születtek, ahol Európa nem egészen Európa már, hanem valami más is. „Csodálkozom, hogy a lengyel festők nem próbálják a lengyelség aduját a művészetben kijátszani. Hát örökké csak utánoznátok a Nyugatot? Lapítanátok a festészet előtt, mint a franciák? Komolyan akartok festeni? Térden állva, mély tisztelettel, félszegen?

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon