Skip to main content

Szemle

Martin M. Simecka: Magyar röntgen

Obzalovany prehorovi, Pozsony, Kalligram kiadó, 1994


Aki Közép-Európában született, az eleve a történelemmel terhelten jön a világra. Függetlenül attól, hogy kívánta-e vagy tud-e róla, végzete a történelem, púp a hátán. Sokszor sokan átkozták e púpot, de csak egyféleképpen lehet e teherrel, e púppal együttélni: ha elismerjük, hogy van, és megpróbáljuk kideríteni, hogyan szereztük.

Amikor elolvastam az Obzalovany prehovori (A vádlott megszólal) című könyvet, lázasan kutatni kezdtem emlékezetemben, mit is olvastam és tudtam meg azon magyarok sorsáról, akik a II. világháború alatt az akkori Szlovák Államban éltek.


Babarczy Eszter: Az utolsó könyv

(Richard Rorty: Esetlegesség, irónia és szolidaritás, Jelenkor, 1994)


Hogyan képzelem el Richard Rortyt? Így: nagydarab, mosolygós férfi áll a nyelvfilozófia tanszék ajtajában, s könnyedén nekidőlve az ajtófélfának, széles kézmozdulatokkal magyaráz befelé, íróasztalaiknál ülő kollégáinak. A gesztus hevében – mert kifelé mutogat – néha maga is kitekint a folyosóra, a politikai filozófia tanszék irányába, s azon is túl, a folyosó vége felé, ahonnan az utca zajai szűrődnek be. A kép persze nem több látomásnál, de – hogy a végéről kezdjem a dolgot – valami végső tanulságot mégis elárul.

Radnóti Sándor: Egy portré – korunk hősének tollából

Lengyel László: LuciFeri (Kritika, 1994/11.)


Amikor 1972-ben Kolozsváron megismerkedtem későbbi barátommal, Tamás Gáspár Miklóssal, feltűnt nekem, hogy ha róla beszélnek – és magyarországi vendégként sokfelé megfordulva állíthatom, hogy sokan beszéltek róla –, mindenki gazsizza vagy, akkoriban még, gazsikázza. Nem volt nehéz átlátni, hogy ez a becenév, hogy úgy mondjam, multifunkcionális. Szól a közvetlen embernek, aki, ha kedve tartja, mindenkivel megtalálja a hangot – nem értelmiségiekkel talán még inkább, mint a magunkfajtával.

Mink András: A posztmodern konzervatív

Mink András
John Lukacs: A 20. század és az újkor vége


Vége volt valaminek

1989. december 31-én éjfélkor szerte a régióban, de talán másutt is, valaminek a végére koccintottak az emberek. A legtöbben a kommunizmus letűnését ünnepelték, a mélyebb történelmi empátiával rendelkezők egy történelmi korszak, a dicstelen új vagy a legújabb kor (ez sem mindegy!) végét köszöntötték. Anélkül, hogy bárkinek is fogalma lett volna arról, milyen névre fog hallgatni az, ami előttünk van.


Bozóki András: Kis magyar sajtópaletta

Mentőakció


Magyar Hírlap

A nap interjúja: „Kell egy csapat!” (Minarik az APEH-ről és önmagáról)
R. Székely Julianna: Göncz Árpád és a skinheadek
Kende Péter: A bölcsek köve (önreflexió)
Kis János: Újabb gondolatok a közeljövőről (teleológiai alapvetés)
Szalai Erzsébet: Metamorfózisaim (3.






Martos Gábor: A Hitel és a gazdaság


1936-ban Kolozsvárott néhány fiatalember – Albrecht Dezső, Kéki Béla, Venczel József, Vita Sándor és mások – útjára bocsátotta a (már a címével is a nagy elődöt idéző) Hitel című társadalomelméleti folyóiratot, „…önismeretre törekszünk, hogy a magunk erejéből való felemelkedést megkönnyítsük… körültekintünk a magyarság legfőbb társadalom-, művelődés- és gazdaságpolitikai kérdései között… Nem önző különállás, még kevésbé meggondolatlan elkülönülés ez… tudományos eredményekre támaszkodó és a közírás eszközeivel élő nemzetpolitikai szemlénk a fiatal magyarság önmagába vetett hitét kül

t-a [Solt Ottilia]: Átmenet-e a recesszió?


A GDP csökkenése

1989–93 között a Kopint-Datorg becslése szerint a magyar bruttó nemzeti termék volumene 21–23%-kal csökkent. De ez a visszaesés az ún. átmeneti gazdaságok mindegyikére kiterjedt (Lengyelországban 1992-től kismértékű növekedést regisztráltak). Kornai János ezt „transzformációs visszaesés”-nek nevezte. Jeffrey Sachs 1990-ben nem várt számottevő visszaesést a stabilizáló rendszabályok, a liberalizálás bevezetése és a széles körű privatizáció elindítása után. Sőt, úgy gondolta, hogy rövid zavarokat követően meg kell indulnia a növekedésnek.


Amit szívedbe rejtesz…


Szüneteltetik vagy csendben lezárták a Carlos-ügyet? – tettük fel a kérdést három évvel ezelőtt, amikor a Legfőbb Ügyészség egyéves nyomozás után Carlos rejtőzésére hivatkozva felfüggesztette a terrorista ellen indított büntetőeljárást (Beszélő, 1991/31). Hitetlenkedve fogadtuk a közlést, hogy egy év alatt az ügyészségi nyomozók semmiféle választ nem találtak az eljárást megindító kérdésre: „elősegítették-e – bűnsegédi vagy bűnpártolói minőségben – magyar hivatalos vagy más személyek” Carlos terrorcsoportjának tevékenységét.

Ó Pál: A krónikás terrorista

Carlos és Magyarország a francia sajtóban


Le Monde, augusztus 17.

…a Stasi irattárának vizsgálata 1990 óta fényt vetett a keletnémet titkosszolgálat és a Carlos vezette csoport közötti kapcsolatokra. Újabban a magyar hatóságok jelentése – amely lényegében a Stasi által gyűjtött dokumentumokon alapul – rekonstruálja Carlos véres útvonalát Európán keresztül. Ezt a 6 oldalas keltezetlen szöveget tanulmányozta Bruguiere vizsgálóbíró 1990-ben Budapesten.


Mezei György, Sarlós Katalin: Nyomorszintek

Felmérés a hajléktalanokról


A XX. századi magyar újrapolgárosodásban a hajléktalanok a marginalizálódást, a lecsúszást, a kudarcot testesítik meg, néha mint társadalmon kívüliek a szabadság, a kötöttségektől mentes élet olykor irigyelt szimbólumai. 1989–90 óta készült tanulmányokból, sőt korábbi publikációkból is tudjuk, hogy az utcára került emberek nem a polgárosodás, a rendszerváltás áldozatai. Végig megvoltak a Kádár-korszakban, csak a 80-as évek végén hirtelen láthatóvá váltak a velük szembeni represszió csökkenésével.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon