Skip to main content

Szemle

Solt Ottilia: Románesz (cigányok)

Michael Sinclair Stewart: Daltestvérek című könyvéről


Magyar szociológust mindenekelőtt bizonyos szégyenkezés fog el, ha ezt a puritán, periodika külsejű kötetet a kezébe fogja. A ködös Albionból kellett eljönnie hozzánk ide a Vadkeletre egy doktori disszertációját készítő fiatal kutatónak ahhoz, hogy a társadalomtudományi diszciplínák művelői és az érdeklődő közönség széles nemzetközi irodalmi tájékozottsággal megalapozott gazdag és higgadt monográfiát olvashasson a magyarországi cigány közösség belső viszonyairól, szokásrendjéről és gondolkodásmódjáról. Az ifjú néprajztudós, Michael S.

Martin M. Simecka: Élni a holtakért – írni az élőkért


A novákyi koncentrációs tábort a szlovák kormány 1942 elején építtette fel a szlovákiai zsidók utolsó állomásául, ahonnan aztán Oswiecimbe indultak a vonatok. Amikor 1942 nyarán leállították a transzportokat, a táborban mintegy 1500 zsidó maradt; ezek még további két esztendeig, 1944 nyaráig éltek ott. Akkor a tábor feloszlott, s a férfiak nagy része csatlakozott a felkeléshez. Juraj Spitzert az Oswiecimbe való elhurcolástól véletlenek összjátéka mentette meg – mint az esetek többségében mindazokat, akik túlélték az üldöztetést.

Voszka Éva: A ribilliótól a beépülésig


Szomorúak lehetünk, ha Szalai Erzsinek megint igaza van. Nem állít ugyanis kevesebbet – legalábbis a recenzens olvasatában –, mint azt, hogy civil társadalom nem lesz, hanem volt. Feltételét az a hatalmi vákuum teremtette meg, amelynek bizonytalan közegében az egyik oldalon még szabadon – naivan ki lehetett mondani a sérelmeket, a félelmeket, a vágyakat, és szűkebb, majd tágabb közösségekben képviselni lehetett őket.

Úgy kezdtünk neki…


„Az utópia utálata kompromittálta azoknak a tulajdonságoknak a hitelét, amelyekre a legnagyobb szükség lett volna: kérlelhetetlen intellektualizmusra, nagylelkűségre, nemességre, fantáziadús eredetiségre, lelkes idealizmusra, kötelességérzetre, önzetlenségre, a szabadságpárti politika mély és őszinte szeretetére.

Kisbali László: A hallgatás választása


A lopás demokratizmusa

Bizonyára tiszteletlenség komoly elméleti írásokat tartalmazó folyóiratszám bemutatását e tréfás (?) teoréma kiemelésével kezdeni, különösen úgy, hogy az idézettel a magyar publikumot megajándékozó Lánczi András is tévesnek tekinti e „magyarázatot”. Mégsem érdemes leplezni az érdeklődés önkényét. Sejthető, hogy a Világosság többi tanulmánya is áldozatul esik majd az olvasói figyelem aktualizáló torzításainak.


Eörsi László: Feltáratlan tények

A Kahler-bizottság második jelentése, Antológia Kiadó, Lakitelek, 1994


Az eredeti célkitűzés a „II. jelentésben” talán még kevésbé valósult meg, mint az első kötetben (Beszélő, 1993/51–52.). Bizonyos részei egészen más tárgyköröket érintenek. A kötet alcíme: „Sortüzek – Megtorlás (jogtörténet) – Menekülés”. Már ez is mutatja, hogy árukapcsolásról van szó, három, egymástól merőben különböző témakört gyúrnak itt egybe, mint ahogy a mű egésze sem mutat sok koherenciát, ugyanígy meglehetősen kevés kapcsolódási pontot lehet felfedezni a tavalyi és az idei jelentés között.

Mink András: Kormány a mérlegen

Mink András
1990–1994


A magyar társadalomtudomány mostanában kedveli a szűkösséget, sötétséget sugalló elnevezéseket. Széles körben ismertek a gazdaság állapotát elemző, borús hangvételű jelentések az alagútból, most pedig a korridor, azaz folyosó nevet választó kutatócsoport megjelenését üdvözölhetjük. A néhány évvel ezelőtt divatos elnevezések (Kék szalag, Híd) bizony még egészen más hangulatot árasztottak.

Bozóki András: Alföldi szóvirágok

Tóth Albert József (szerk.), Kisújszállás, 1993. február 27–28. Püski, Budapest 1993


Mottó: „Magyarok vagyunk – tartsunk szét!” (Annus József)

„Nagyon örülök, hogy én kaptam először szót, mert szeretnék most egy másfajta hangon megszólalni.” (Filó Katalin)

„Jó harminc éve egyebet se teszünk, mint erre készülünk; mióta az első hajszálrepedések megjelentek az önkényuralom falán, megszámlálhatatlan alkalommal kerestük a szárszói országgyűlés összehívásának lehetőségét.” (Somodi István)

„Kezdetben vala az öröm.” (Géczi József)

„Arra várok évek óta, hogy ez az alkalom előállhasson, ez a szellemi közösség létrejöhessen, megfogalma








Hegedűs B. András: Egy teljes élet


Ritka széles e hazában az olyan ember, aki fiatal korától kezdődően homo politicusként éli meg és éli át, sőt (hál’ istennek) éli túl a történelmi fordulatokat, és hetvenedik életévét betöltve nyugodt lélekkel teheti közzé emlékiratait.

Sebők Zoltán: A hit és a hitetlenség logikája


A Varsói Egyetem tanszékvezetője volt már Leszek Kolakowski, amikor egyik külföldi tanítványa – egyben szorgos fordítója – négyszemközt megkérdezte tőle, marxistának vallja-e magát. Kolakowski nem volt hajlandó se határozott igennel, se határozott nemmel válaszolni. Arra hivatkozott, hogy nem kedveli az „-ista” végződésű szavakat.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon