Az N&n galériások a nyáron sem pihentek: egy éve elhunyt barátunkra, Petri Györgyre emlékeztek júliusban Halas István és Szilágyi Lenke fotóiból rendezett kiállítással. A megnyitóna hangzott el Forgách András itt olvasható szövege és Szőcs Géza ez alkalomra írott verse. A galéria továbbra is szeretettel várja a látogatókat a Hajós utca 39.-ben vagy a www.nagybalint.hu internetcímen.
Arra gondoltam a mai estén, ezen megnyitó alkalmából nem méltatnám a Művésznő életpályáját, nem elemezném művészetét, és nem jelölném ki helyét a mai magyar művészetben-iparművészetben. Azt mondanám el inkább röviden, miért fontosak, életbevágóak, nélkülözhetetlenek nekem – vagyis mindenkinek, kinek van vagy lesz vagy szeretné, hogy legyen – azok a tárgyak, amelyeket Bán Mariann készít.
Minden regény szabadságharc. Függetlenedési törekvés más regényektől, írói eljárásoktól; az eszmények, némely mintaképül szolgáló regény tiszteletének, sőt, kultuszának jegyében.
Meg persze a regényíró saját, privát szabadságharca, melyet környezete ellen folytat.
A harc során előfordul az is, hogy a szabadságharcos illegalitásba vonul, titkos életet él, konspirál; hogy elárulja barátját, szeretteit.
Próba maga a nyelv is. Hogy valaki ismeri-e a szabályokat és a finomabb szabályokat, illetve, hogy ha megismeri ezeket, akarja-e, képes-e követni, betartani.
Munkák
Faépületek a Fővárosi Állat- és Növénykert számára, 1994–1997; „A” hegy rekonstrukció, 1997–2001 (Turányi Gábor) Margitszigeti Vadaspark, Budapest 1997–2000 (Kruppa Gábor); Kós Károly 3 épületének rekonstrukciós tervei, 1997–2001; Bauhaus villalakás belsőépítészete, 1997; Villa az Orbán hegyen, 1998–1999 (Szlabey Balázs, munkatárs: Nyitrai Péter), Bonsai Pavilon, 1998 (Szlabey Balázs, munkatárs: Nyitrai Péter) „B” hegy rekonstrukció, 1998–2000 (Szlabey Balázs, munkatárs: Nyitrai Péter, Fülöp Veronika, Kismarty-Lechner Kinga); Japánkert, kunyhó 2000; Köves
A Beszélő szerkesztőivel megállapodtam: időről időre írok majd a lapba a fotográfiáról. Nem így képzeltem a beköszöntőmet. Négy fotóművész kollégával szeptember 14-én utaztunk volna kéthetes tanulmányútra és a kiállításunk megnyitójára New Yorkba, a Magyar Fotográfia New Yorkban program következő, harmadik fordulójára; a sorozat indításaként a tapasztalatainkról akartam beszámolni. Ezt – az utunkkal együtt – el kellett halasztanunk, ha minden igaz, májusra.
Ha afféle pályaképpel kezdjük, az ezúttal nem tiszteletkör lesz. Tehát: Zoltán Gábor íróként viszonylag későn debütált, első kötete 37 éves korában jelent meg; de két évre rá már új könyve jelent meg, s ismét két év múlva itt a harmadik. Az első két kötet novellákat tartalmazott, a harmadik vastag regény.
Kicsit közelebbről: az 1997-es Vásárlók könyve kilenc – nagyon különböző – novellájának hasonló a címe: „Mézet venni”, „Virágot venni”, „Kiflit venni”, és így tovább, addig, hogy „Elégtételt venni” meg „Fejét venni”.
N&n galéria néven remek kiállítóhely működik a részben sétálóvá alakított Hajós utcában, Nagy Bálint és tsai építészirodájának kiállítóterme: ilyen tényleg nincs másik a városban. Érdemes megnézni – és nemcsak építészeknek: boldogan mutatjuk be itt, a Beszélő lapjain is a legújabb látnivalókat, Nagy Bálint szerkesztésében. Aki még többre kíváncsi, látogasson el a Hajós utca 39.-be (mindjárt a 2. ház a Bajcsy Zsilinszky úttól), vagy a www.nagybalint.hu oldalra.
Luna Csajkovszkij egy karmester lánya volt, olyan töltöttgalamb típus, és nála teltebb ajkú nőt nem látott még Brukkelklein Rezső.
„Légy hű magadhoz, soha ne kövess másokat! Ha a saját tehetségedre alapozol, olyan erőforrást mozgósítasz, mely egy egész élet munkájának eredménye, s mindig rendelkezésedre áll, mások tehetségére ellenben csak bizonytalan ideig támaszkodhatsz, és sohasem teheted teljesen a magadévá.” Aligha eldönthető, hogy Ralph Waldo Emerson önállóságról szóló, szelíden ünnepélyes szavai valaki mást igyekszenek-e meggyőzni, egy elképzelt olvasót, vagy inkább magát az írót szembesítik a személyesség eszményi követelményével.
Azt hiszem, keveseket determinált a sorsa táncművésszé olyannyira, mint téged.
Hatan voltunk testvérek, én voltam a legkisebb. Édesanyám születésétől süketnéma, apámat pedig már születésem idején megtámadta egy betegség, az akkor még gyógyíthatatlan agytumor, amitől gyakorlatilag fokozatosan megőrült. Anyám szinte egyedül küszködött halló, beszélő hatunkkal. Apámat hihetetlenül agresszívvá tette a rohamosan elhatalmasodó kór: kevés és nagyon fájdalmas, ijesztő emlékem maradt csak róla. Akkor rettegtem tőle, ma már egyfajta megértő szeretettel gondolok rá.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 13 hét
10 év 39 hét
10 év 42 hét
10 év 42 hét
10 év 44 hét
10 év 44 hét
10 év 44 hét
10 év 46 hét
10 év 47 hét
10 év 47 hét