Budapesti Rendőr-főkapitányság
Állambiztonsági Vizsgálati Alosztály
Szám: 221-65/16/2/1983.
Határozat rendőrhatósági figyelmeztetésről
MÉCS IMRE (Budapest, 1933. szeptember 4., a.: Lengyel Irén) fogl.: tervezőmérnök, Budapest XII. ker. Zugligeti u. 33. III. em. 7. szám alatti lakost a 8/1976. (XII. 17.) BM számú rendelet 1. § alapján rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítem.
A határozat ellen a 8/1976. (XII. 17.) BM számú rendelet 5.
1963. március végén több ezer hosszú időre elítélt ’56-os politikai foglyot bocsátottak feltételes szabadságra az ún. ENSZ-amnesztia keretében: büntetésük végrehajtását három évre felfüggesztették. Ha ezalatt valakit bárminő kis vétségért elítéltek volna, tovább kellett volna ülnie igen sok esetben 20 évet vagy akár életfogytiglant.
1983. augusztus 21-én Manila repülőtere fölé érkezett a tajvani légitársaság egy gépe. Az egyik utast, egy bizonyos Marcial Bonifaciót arról győzködték társaságának tagjai, hogy jobban teszi, ha mégiscsak golyóálló mellényt vesz a zakója alá. A leszállás előtti percekben a körülötte sürgölődő újságírók gyűrűjében még egyszer átfutott egy rövid szöveget, zsebre dugta, felállt. A géphez tolt lépcsőn feltrappolt egy szakasz katona, kinyílt az ajtó, emberünk elindult lefelé.
Ronald Reagan nem volt az intellektuelek kedvence, a közgondolkodó osztály – valamint a nemzetközi kapcsolatok, a hadügyek és a geopolitika tudós szakértői – Amerikában és másutt ma is inkább ingerültséggel vegyes csodálkozással, mintsem őszinte elismeréssel veszik tudomásul, hogy ez a másodrangú moziszínészből lett politikus nemcsak PR-csoda volt, Nagy Kommunikátor, hanem elsőrangú államférfi is, aki – hogy szelleméhez híven leegyszerűsítve fogalmazzak – megnyerte a Nyugatnak a hidegháborút.
1983-ban az AB Független Kiadónál megjelenik Konrád György: A cinkos című regénye, Arnulf Baring: A kelet-németországi felkelés. 1953. június 17. című tanulmánya, és az Írószövetség 1956. december 28-i taggyűlésének jegyzőkönyve.
1983. jan. 1. Egy pénzügyminiszteri rendelet 10 százalékkal csökkenti a reprezentációs költségeket. Tilos a belföldiek megajándékozása hivatalos rendezvényeken.
1983.
Uram, ez az éved is de furcsa!
Úgy látszik, rosszul böjtölünk.
(Füst Milán)
„Egyre magánérdekűbb a naplóm. Nem az vagyok már, aki néhány éve voltam. A Napló sem az, ami volt. Búcsúzom tőle. Csókolom, jó napot, szevasztok! – írtam 1982. november 1-jén. Kézzel, ha jól emlékszem. Mindenesetre három példányban; a három példányt pedig az előző anyagokhoz igazított számozással egy nagy, kapcsos dossziéba fűztem, hogy azután majd kellő időben a másod- és harmadpéldányt is egy második, illetve harmadik dossziéba kapcsolja az arra illetékes.
A húszas évek. A harmincas évek. A nyugtalan század fiatal arca. A helyszínek brómezüstjéből előhívott eszmekép. Párizs és Berlin kávéháztükörből. Egy kolhozelnök nagy bajusszal. A népi kollégisták gyerekmosolya. Mindig az itt és most, a döntő ütközet… A végső harc füstrongyai közül kivillanó jövő… Az apám nemzedéke. A lángoló naivitás. A hideg logika. A kattogó gépszem nem érzékeli az időfolyót.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
8 év 11 hét
10 év 36 hét
10 év 40 hét
10 év 40 hét
10 év 41 hét
10 év 42 hét
10 év 42 hét
10 év 44 hét
10 év 44 hét
10 év 44 hét