Vissza a főcikkhez →

„A gyerekkor története egy rémálom, melyből csak most ébredünk fel. Minél korábbra megyünk vissza a történelemben, annál kevésbé találunk megfelelő gyerekgondozást, és egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gyereket megölték, megverték, kínozták vagy szexuálisan molesztálták. (…) A hagyományos, liberális felfogás, szerződéselméletekre alapozott társadalom működése a családfőt, a homo oeconomicust, aki természetszerűen férfi, tekinti a szerződésképes félnek, és ezzel paradox módon ez a felfogás egy oldalra kerül a konzervatív társadalomelméletekkel. Következésképpen a gyerekek jogaiért, autonómiájáért harcolók történetileg alkotnak szövetséget a női emancipációért küzdőkkel. (…) Az első változás, hogy a férfiuralmú család helyett létrejön a gyerekközpontú család, melyben a szülők egyforma felelősséget éreznek a gyerekekért. (…) A gyerekek egyenlőségének kimondása, függetlenül attól, hogy házasságon kívül vagy belül születtek, a másik fontos terület. Ha belegondolunk, hogy a magyar viszonyok közt még csak most merül fel, hogy eltöröljék a diszkrimináló »az anyja leánykori neve« rovatát, megértjük, hogy milyen hosszú távú folyamatokról van szó. A harmadik pedig a gyerek autonómiáját és testi integrálását jelenti, például a testi fenyítés tiltását. (…) A Code Napoléon nemcsak a forradalom alatt kivívott női egyenlőség eredményeit fordította vissza a férfiuralmú polgárcsalád eszményének törvényesítésével, hanem a római joghagyománnyal együtt kevéssé tette lehetővé a gyermekek jogainak elismerését. (…) A »világ megforgatása« Magyarországon azonban egy területet biztosan nem érintett: az apa hatalmát a gyereke felett, és fennmaradtak ennek a folyamatosságát sugalló és azt fenntartó szokások is. A keresztszülők intézménye például ellenállt az idők változásának, de még az ideológiai változásoknak is. (…) A történelemtankönyvekből csak a komoly államférfiak fontosnak tartott tetteit kell megtanulni, és arról, hogy az adott államférfi milyen apa volt, verte-e a gyerekét vagy sem, nem tudunk meg semmit. (…) milyen érdekes egyszerű vagy nem annyira egyszerű emberek önéletrajzán keresztül elemezni sztereotipikus és statikus gyerekábrázolásokat, a festményeken vagy a fényképeken megőrzött fotókon tág szemekkel ránk néző gyerekek életét belülről megérteni. Így felfedhetnénk azokat a politikai-ideológiai célokat, amelyek a gyerekekről alkotott »egysíkú« képen keresztül az uralomra törő politikai elitet szolgálják. (…) A »gyerekhősök« napjainkig élő kultusza az 1848-as kisdobostól az 1956-os »pesti srácig« természetesnek veszi, hogy a gyerekeknek a felnőttek által megfogalmazott célok érdekében akár az életük feláldozását is sugalmazhatják. Ha felidézzük Delacroix híres festményét: A szabadság vezeti a népet, rögtön a szabadságot megtestesítő nő jut az eszünkbe, szinte el is felejtjük a kép oldalán két pisztollyal saját maga fontosságától megrészegülten hadonászó, felfegyverzett kisfiút. A kérdés az, hogy milyen mintát követnek a gyermekek, és »megadatik-e a gyereknek, hogy gyerek legyen«, tehát nem kis felnőtt vagy a felnőttek kényére bízott bábfigura, hanem önmagában érték.”

(Pető Andrea: A gyerekkor története: rémálom vagy sikertörténet? Magyar Hírlap, 2002. dec. 24., 17.)

• Mi jár a gyerekeknek?