V. J. [Vajna János]

Vissza a főcikkhez →

„Elvesztették a közös ellenséget” – írja az afgán gerillavezérekről a Süddeutsche Zeitung. Fején találta a szöget; ez a mai helyzet lényege. És a holnapi helyzeté? Megtalálják, mégpedig egymásban az ellenséget. A kabuli rezsim összeomlása gyorsuló ütemben folytatódik. A helyőrségek rendre megadják magukat vagy átallnak a felkelőkhöz. Nadzsibullahot, aki a szovjet kivonulás után még három évig tartani tudta magát, megbuktatták a saját alvezérei, abban a hiú reményben, hogy szövetkezhetnek a felkelők egyik részével a felkelők másik része ellen. A körülzárt főváros csak azért nem került még a felkelők kezére, mert a versengő felkelő hadseregek vezérei szinte mind maguknak követelik a bevonulás jogát. Bármelyikük vonul be, azt fogja ígérni, kerüli a vérontást. Bármelyikük vonul be, vérontás lesz.

Minden valószínűség szerint Ahmad Maszud emberei fognak bevonulni. Az ő Dzsamiat-i-Iszlami nevű szervezete érte el a legnagyobb harctéri sikereket, vele szeretne egyezkedni a régi rendszer rohamosan fogyatkozó erőinek élére álló külügyminiszter. Maszuddal és szövetségeseivel szemben áll a Hekmatiar vezette szervezet, amely most farkasszemet néz Maszud hadseregével, s a szinte kikerülhetetlennek látszó összecsapásban nyilván a rövidebbet húzza. A szovjet megszállás elleni háború első szakaszában Hekmatiar volt a főszereplő. Ő volt a pakisztáni katonák embere, s a felkelőknek küldött amerikai hadianyag javát a pakisztáni elosztók a fanatikus és könyörtelen Hekmatiarnak adták.

Maszud esélyei most jobbak, de ő tádzsik, tehát az egyik kisebbségben lévő népcsoport szülötte, Hekmatiar viszont a többségben lévő és a vezetést hagyományosan kézben tartó pasztunokhoz tartozik. A különféle ellentétek (vallásos és nacionalista irányzatok, szunniták és síiták, Pakisztánra és Iránra orientálódók) közül valószínűleg a legfontosabb az ország egységét is fenyegető nemzetiségi ellentét.

Mindez történhetett volna másként is. A nemzetközi erőfeszítés a regionális konfliktusok felszámolására, ami az utóbbi években számos jó eredményt hozott, ezúttal nem volt produktív. Az ENSZ vezetői megpróbálták a Kambodzsában járhatónak ígérkező utat, a polgárháborús ellenfelek közös, de ideiglenes, a választásokig tartó koalícióját, Afganisztánban is követni. Koalíciós és semleges átmeneti kormányt szerettek volna létrehozni. De ez a rendezési terv ugyanúgy nem bizonyult életképesnek, mint a bosznia-hercegovinai válságot békésen rendezni akaró, s a köztársaságot három „kantonra” osztani akaró terv. Itt is és ott is beleszóltak a nagy bőségben jelen lévő fegyverek. Ami Afganisztánt illeti, az átmeneti semlegesítés lekerült a napirendről, s valószínűleg lekerült a száműzött afgán király hazahívásával kacérkodó nacionalista irányzat is. A katonai fölényre támaszkodó többség iszlám országot akar.

De Pakisztán is iszlám ország, Irán is iszlám ország. És még hátravan Maszud és Hekmatiar véres párbaja.

• Külföld