– mm [Misi Márta]

Vissza a főcikkhez →

Az önkéntes biztosítópénztárak célja az előrelátó öngondoskodás megalapozása olyan élethelyzetek esetére, amelyeknek megoldása egyébként a társadalombiztosítás vagy a szociális gondoskodás feladatkörébe tartozik. Ezeknek az élethelyzeteknek megfelelően különféle típusú pénztárak jöhetnek létre: nyugdíj-, egészség- és önsegélyező (pl. munkanélküli önsegélyező) pénztárak. Egy pénztárszervezeten belül csak azonos típusú szolgáltatások nyújthatók.

Az önkéntes pénztárak jogi személyek; tulajdonosai maguk a pénztártagok, akik a pénztár szolgáltatásaiban részesülnek, illetve tőle szolgáltatásokat várnak. A tervezet szerint a pénztárakat természetes személyek alapíthatják, a tagok egyenlő mértékű tagdíjat fizetnek, és pénztáron belüli jogaik azonosak. A pénztár megtakarításokat gyűjt, a rábízott vagyont alapszerűen kezeli, a pénztártagok javára befekteti, és a befektetésekből finanszírozza a tagság részére nyújtott szolgáltatásokat. Az önkéntes pénztár nonprofit szervezet: bevételeit kizárólag a szolgáltatásokra (meg persze a működési költségekre) fordíthatja.

Az önkéntes biztosítók – ha majd a róluk szóló törvény életbe lép – lehetőséget nyújtanak arra, hogy aki nem éri be a tb, illetve a szociális rendszer uniformizált juttatásaival, megfelelő előtakarékoskodás fejében kiegészítő ellátásra tarthasson igényt. Ez volna tehát az első lépcső a tb-típusú szolgáltatások – és persze az ezért vállalt terhek – differenciálódása felé. (A második lépcső, az elismert pénztárak igénye már szintén felbukkant, módosító javaslatok formájában; az ilyen pénztárak esetében az állam elismerné, hogy a tb számára törvényben előírt szolgáltatásokat vesznek át, így a tb-járulék megosztására is sor kerülne.) Az önkéntes biztosítópénztárak felbukkanásának másik jelentősége az lehet, hogy igen komoly érdekük fűződik az általuk kezelt pénz értékének megőrzésére, következésképpen fontos szereplőkként jelenhetnek meg a befektetési piacon.

• gazdaság