Vargha Márton

Vissza a főcikkhez →

Olvasva a híradásokat a kormány múlt csütörtöki üléséről, magam elé képzeltem a minisztereket; amint lelkesen eldöntik – egyhangúan, így a jelentés –, hogy „Ez kell a magyarnak!”. Igazuk is van, már eddig is kár volt annyit vacakolni. Bele kell vágni – aztán majd meglátjuk.

Ha már benne voltak, gondolom, úgy érezték, ha már a december 20-i hét feltételnek nem tudtak eleget tenni, illenék válaszolni valamit a Fővárosi Közgyűlésnek – annál is inkább, hiszen korábban még az volt az álláspont, hogy Budapest nélkül, Budapest ellenére nem lesz világkiállítás. Nos, a válasz megszületett. „A kormány Budapest főváros és kerületei részére hozzájárulásuk arányában biztosítja részvételüket a világkiállítás megvalósításában.”

Gyönyörű mondat. Első olvasatra azt mondja, hogy a főváros és a kerületek annyira vesznek részt az Expo megrendezésében, amennyire részt vesznek. Mélyebben belegondolva viszont annyit jelent, hogy a magyar kormány világkiállítást óhajt rendezni Budapesten, Béccsel közösen, akár tetszik ez az önkormányzatoknak, akár nem. Mégpedig oly módon kívánja ezt megtenni, hogy ha a Fővárosi Közgyűlés a valós igényekhez képest jócskán csökkentett, évi 47 milliárd forintos költségvetéséből – amely messze elmarad a szükséges 60 milliárdtól – például a szakközépiskolák bezárása révén felszabadít forrásokat, és bedobja a kalapba, akkor felírhatja a nevét a zászlóra (beleszólásról akkor sincs szó). Hasonlóképpen a kerületek, ha mondjuk hagyják a – világkiállítási szempontból amúgy is csak zavaró – szegényeiket éhen halni, és a szociális alapjukat befizetik a nemes célra. A sok „lég” mellé, amelyet erről a tervezett világkiállításról eddig olvashattunk, felsorakozik tehát az is, hogy nem városok rendezik, hanem először e rendezvények történetében egy város és egy ország, Bécs és Magyarország.

Tavaly nyáron, amikor azon folyt a vita, hogy legyen-e gyorsan új önkormányzati törvény, és az volt mellette a legfőbb érv, hogy lehetetlenség tovább élni ebben az országban a tanácstörvény szerint, még azt hittem, arról van szó, hogy a posztsztalinista állam helyére egy demokratikusan szervezett berendezkedés kerüljön. Olyan demokratikus szervezet, amelyben a helyi ügyeket a maguk gazdálkodási és egyéb önállóságát bíró ÖNkormányzatok intézik. Amikor látnom kellett, hogy a különféle kiegészítő törvények és törvénytervezetek egyre-másra igyekeznek elvonni jogköröket az önkormányzatoktól, a választott testületektől, már gyanakodni kezdtem: itt bizony nem rendszerváltásról, hanem a régi átfestéséről és átmentéséről van szó. Most; hogy a kormány – a maga vagy mások? – önös céljai elérése végett egyszerűen ki akarja magának sajátítani Budapestet; be kell látnom, hogy a valóság ismét túlszárnyalta a képzeletet.

Amikor a korábbról magát átmentett ipari lobby – vagy talán maffia – elemi érdekeiről van szó, akkor semmi sem számít, sem a törvények, sem az ígéretek, sem a nép, sem a nemzetgazdaság, csak és kizárólag a hatalom és az abból eredő haszon. Hónapok óta folyik – közpénzből – az egyoldalú, félrevezető propaganda a televízióban és az írott sajtóban arról, milyen jó is az a „vállalkozási alapokra helyezett” világkiállítás, de érdekes módon senki sem beszélt arról, mennyit fizetnek a vállalkozók azért, hogy megrendezhessék az eseményt. Persze, hogy nem, hiszen a vállalkozás csak annyit jelent, hogy kiszedetik az állammal, a parlamenttel a pénzt az emberek zsebéből – például a kamatadóhoz hasonló, jó kis világkiállítási konstrukcióval. A munkanélküliség megoldását emlegetik, de szemérmesen hallgatnak arról, hogy a borsodi kohászból és a munka nélkül maradó téeszalkalmazottból nehezen fognak budapesti munkaerőt varázsolni.

Bécs, mint azt az április 20-i Népszabadság jelenti, fenntartja magának a jogot, hogy július 31-ig visszalépjen a világkiállítás megrendezésétől Nem az osztrák kormány, nem az osztrák parlament dönti el tehát, akár a bécsi önkormányzat ellenében is, hogy lesz-e Expo vagy sem. Nálunk viszont – a régi jó sztálinista recept szerint – a kormány dönt, a parlament bólint, a főváros pedig haptákba vágja magát.

Vajon nem mond-e ez ellent az Önkormányzati Törvénynek? Végül is ki vállalja a felelősségét azért, milyen lesz ez a város 5-10-20-100 év múlva? Ha a fővárosi közgyűlés szava nem döntő egy ilyen, a városképet, a városszerkezetet évtizedekre meghatározó kérdésben, akkor vajon mit jelent az önkormányzat szóban az, hogy ÖN?

S vajon mit jelent e szócska azok szerint, akik az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló törvény tervezetébe beleírták a 28. paragrafust, mely szerint:

(1) A bizottság a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet kezelésébe adja: (…)

b) a világkiállítási övezetként kijelölt területen lévő fővárosi és kerületi tanácsi közüzem kezelésében lévő beépítetlen földet, parkot, teret és más közterületet (…)

Ezek a törvénytervezők azokat a területeket akarják visszaállamosítani, amelyek az Önkormányzati Törvény 107. §-ának (1) bekezdése b) pontja szerint az önkormányzat tulajdonába kerülnek. A terv világos: kihasítanak egy jó darabot a fővárosból, ott megrendeznek egy világkiállítást a közvetlen hasznát bezsebelik, s a romokat visszadják az önkormányzatoknak, kezdjenek velük, amit tudnak. Mi ez, ha nem a jó régi osztogató-fosztogató szocializmust építő népi demokrácia?

• Beszélő