(eö) [Eörsi János]

Vissza a főcikkhez →

A MÁV Rt. új kollektív szerződése (KSZ) körüli, három és fél napos sztrájkot kirobbantó viták a következő pontokban csúcsosodtak ki:

Munkarendek megváltoztatása.
A MÁV-nál eddig a munkarendeket – vagyis hogy az egyes állomásokon, pl. nappalos, több műszakos vagy folyamatos munkaidőben folyjék-e a munka – a KSZ ún. helyi függelékeiben határozták meg. (Mintegy 900 ilyen helyi függelék van.) Mivel a kollektív szerződés per definitionem megállapodás, a függelékek is csak a szakszervezetek egyetértésével változtathatók meg. A MÁV olyan új KSZ-t szeretett volna, amely neki, a munkáltatónak szabad kezet ad a „gazdaságilag” (pl. menetrendváltozással) indokolt munkarend-változtatásra. Ha a helyileg érdekelt szakszervezet 30 nap után is ellenáll az új munkarend bevezetésének – javallotta a MÁV –, akkor a helyi függelék megfelelő rendelkezései automatikusan hatályukat vesztik, azaz életbe lép a módosított munkarend. Csakhogy a három reprezentatív szakszervezet ragaszkodott az egyetértési joghoz.

A sztrájkkal kiharcolt KSZ szerint „különösen indokolt” esetekben – menetrendváltozás, technológiai váltás, foglalkoztatást befolyásoló intézkedés – lehet kezdeményezni a munkarend-módosítást. Ha 15 napon belül nem sikerül helyben megegyezni, sorompóba lép a MÁV „felettes szakmai szerve”, illetőleg a „felsőbb szakszervezeti szerv”, ezek újabb 15 napot kapnak az alkura, esetleg közvetítőt vagy döntőbírót is igénybe vehetnek. Ezután már mindenképp a munkáltató által javasolt munkarend alkalmaztatik, ám „a tárgyalási helyzet fenntartása mellett”. Ha a munkarend-módosítás a dolgozók munkaviszonyát, munkakörét érinti, akkor az „új munkarend bevezetéséig előzetesen meg kell állapodni” az érintett szakszervezetekkel a dolgozók foglalkoztatásáról. (Az „előzetesen” kitétel vélhetően arra int, hogy a főnököknek ajánlatos szem előtt tartaniuk a foglalkoztatásról szóló helyi megállapodásokat – de nem kell szentírásnak tekinteniük.)

Március 31-ig az egyes állomásokon uralkodó munkaidő-beosztás (pl. egyenlő, változó, rugalmas, osztott munkaidő) változtatásához is szakszervezeti egyetértésre volt szükség. A reprezentatív hármak először ragaszkodni látszottak ehhez a pozícióhoz is, de még a sztrájk előtti órákban visszakoztak, így a jövőben az állomásfőnök maga változtathatja meg a munkaidő-beosztást, bár erről a dolgozót egy héttel korábban értesítenie kell.

A szabadabb munkaerő-gazdálkodással elérhető haszon mellett jól jönne a MÁV-nak egy kis megtakarítás is (pl. ha a munkarendbéli összevonások munkaerőt tesznek fölöslegessé vagy legalább némi pótlékspórolást eredményeznek). E kettős törekvés vezérelte az utazó- és a fordulószolgálatosok munkaidejének szabályozásában is. Mindkét foglalkozási csoport mozdonyvezetőkből, vonatvezetőkből, kalauzokból áll; de míg az utazóknál várakozási idő ékelődik az utazások közé, addig a fordulósok – „fordások” – csoportja osztott munkaidőben utazik, azaz az oda- és visszaút közt oly „munkamentes” állapotban leledzik, amiért bérének csak a fele illeti meg. A „fordások” érdekében folytatott munkaharc pusztán az alkalmazott ideje felett való rendelkezésért folyik: a munkamentes idő meghosszabítása munkavállalói, míg megrövidítése munkáltatói érdek. Az utazóknál viszont a várakozó tétlenség csak bizonyos mértéken túl számít félbérrel fizetett várakozási időnek, az ennél kevesebb munkamentes időt teljes bérrel honorálandó ténykedésnek ismerik el. Mármost a MÁV teret szeretett volna nyerni abban, hogy az utazókat valamiképp osztott munkaidejűvé – azaz, akárhogy is, „fordássá” – sorolhassa át; ezt azonban a sztrájk megkontrázta. A megkötött KSZ kimondja, hogy „a várakozási idő nem minősül munkaidőnek, és nem esik az osztott munkaidő szabályai alá”. A MÁV számára azért, ha jól értjük, nyílik egy kiskapu. Az „osztott munkaidő” ugyanis, mint említettük, nem a munkarend, hanem a munkaidő-beosztás kérdése; következésképp e címkét a MÁV munkáltatói jogon aggathatja föl alkalmazottaira.

Kilőtte a sztrájk a kollektív szerződésből a MÁV-nak azt a javaslatát, hogy az utazószolgálatosok telephelyükkel nem azonos – attól esetleg távol eső – helyszínen kezdhessék vagy fejezhessék be a napi szolgálatot. Pedig ez a megoldás rugalmasabbá tette volna a vonatok mozgatását, persze a vonatmozgatók kontójára, hiszen nekik munkaidőn kívül kellett volna utazgatniuk munkára jelentkezés előtt vagy haza, a „lejelentkezés” után.

A MÁV közlései szerint a differenciált műszakpótlék és túlórapótlék nem okoz jelentős változást a munkavállalók bérhelyzetében. A szakszervezetek viszont tartottak attól, hogy a MÁV titkon – jobb szervezéssel vagy a járatok ritkításával – pótlékspórolásban mesterkedik. Visszaverekedték tehát a jó egységes műszakpótlékot, és védelmére keltek a túlóracsökkenéssel fenyegetett kollegáknak. S még egy – még a sztrájk előtt elkönyvelt – „vívmány”: mégsem vezetik be a „motivációs rendszert” az eredményes munka honorálására. A szakszervezetek véleménye szerint ugyanis az ily úton-módon kifizetett pénz: „pofapénz”.

• Belföld