1992. február 21-én a kormány egyeztető megbeszélésre hívta az országos szakszervezeti konföderációkat. Schamschula államtitkár úr ezen a megbeszélésen arról adott tájékoztatást, hogy a kormány kötelességének érzi, hogy az 1991. évi XXVIII. számú törvény rendelkezéseinek megfelelően az Országgyűlés elé terjessze a szakszervezetek közötti választásról szóló törvényjavaslatot. Az államtitkár úr jelezte, hogy a szakszervezetek konszenzusával beterjesztett javaslatot tartaná megnyugtatónak. Jelezte továbbá azt is, hogy a választásokat a kormány őszre kívánja halasztani.
A találkozó után a sajtóban megjelentek félreértésre adhattak okot, ezért a Liga Ügyvivő Bizottsága egyértelműen rögzíteni kívánja:
1. A kormányt felelősség terheli azért, hogy mind a mai napig nem készítette el a vonatkozó választási törvénytervezetet. Tette ezt annak ellenére, hogy a törvény a választások megtartását 1992. július 17-ig bezárólag rendeli el, valamint öt parlamenti párt – köztük a Magyar Demokrata Fórum is – tavaly szeptember 18-án megállapodást írt alá arról, hogy a választásokat legkésőbb 1992 májusáig le kell bonyolítani.
2. A Liga nem lát lehetőséget arra, hogy ebben a kérdésben a szakszervezetek között konszenzus alakulhasson ki. A Liga nem kíván tárgyalásokat folytatni a szakszervezetek közti választásokról azokkal a szakszervezetekkel (MSZOSZ, SZEF, ASZOK, ÉSZT, Szolidaritás), akik különböző mértékben bár, de lassan egy éve meghiúsítják egy hatályban lévő törvény végrehajtását. A tárgyalások feltétele: a hiányzó vagyonelszámolások megléte…
(…)
5. A Liga már korábban javasolta, hogy a szakszervezeteket érintő választásokon megfigyelőként legyenek jelen a nemzetközi szakszervezeti szövetségek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szükségesnek és elfogadhatónak vélnénk azt a teljességgel szokatlan (az MSZOSZ által javasolt – a szerk.) gyakorlatot, hogy a magyar parlament elé a kormány olyan törvénytervezetet nyújtson be, amelyek előkészítésében-egyeztetésében más országok szakszervezetei is részt vesznek.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét