solt

Nyomtatóbarát változat

Az MDF frakcióhétvégéjén dr. Antall meggyőzte parlamenti bázisát, hogy együtt kell maradniuk. Csurka István nyíltan megkezdte ugyan a tanulmányában meghirdetett politika táborának intézményes szervezését a Magyar Út Alapítvány köré, s mintegy húsz képviselővel fölruccant szombat délután Budapestre tüntetni egyet, de immár nem szidta a kormányt: a tömeg Csurkával együtt a miniszterelnököt is éltette. Antall és Csurka! E jelszó jegyében állt helyre a pártegység legalább az utcán, legalább a parlamentben, legalább a költségvetés elfogadásáig. Az MDF alelnöke lemondott arról, hogy megbuktassa a miniszterelnököt, ha nem is volt hajlandó igent mondani a kormány kétéves beszámolójára. Alighanem így kell dekódolni a parlamenti vitanap szavazási processzusát: a kormánytöbbség hajlandó volt megszavazni, hogy nem kívánja leszavazni a kormányt. (Megszavazta az ügyrendi indítványt, miszerint a kormánybeszámolóról nem szavazunk.) Az erőpróbát Csurka és Antall között az MDF-ben közös megegyezéssel elnapolták. A múlt héten még olyan hírek szivárogtak ki a frakcióból, hogy elhalasztják az MDF Országos Gyűlését is, a tagságnak egyelőre nem kell választania.

A miniszterelnök tehát azon az úton megy tovább, amelyen a parlamentáris, alkotmányos rendszert elnyeléssel fenyegető szakadék feltárult előtte. Ahogyan Tardos Márton a Népszabadság bonni tudósítójának adott szeptember 9-i interjújában jósolta: „A Csurka-dolgozat után az MDF egy hétig csak arról beszélt, hogy Csurka és Debreczeni egyaránt fontos alkotóeleme az MDF-nek, s a pártnak mindkettőjükre szüksége van. Ezután Antall parlamenti beszédében valamelyest elhatárolta magát, ám az MDF-en belül azóta folyó viták továbbra is azt mutatják, hogy az elhatárolódás nem igazán határozott… Antall József feltehetőleg megpróbálja a Csurka-féle stratégiai és a Katona-féle taktikai vonalat összeházasítani, egybemosni, ami azzal járhat, hogy a következő másfél évben semmi sem fog történni.”

A miniszterelnök az MDF frakcióhétvégéjén az MDF kormányzati felelősségére apellált. S hajlandó a kormányzásban arra a Csurka Istvánra támaszkodni, aki a parlamentben az SZDSZ frakcióvezetőjének a fejéhez vágta: „Egyébként én nem kívánok Tardos Mártonnal együttműködni!” Amikor a szavazók csaknem egynegyedének bizalmát élvező ellenzékről a kormányzó párt alelnöke kijelenti, hogy nem politikai partner, s ez a kijelentés a levegőben marad, az a parlamenti demokrácia megtagadása. Ha miniszterelnök által aláírt megállapodásról a miniszterelnök pártjának alelnöke az utcán kijelenti: „Aki (ti. a médiaelnökök s alkalmasint a köztársasági elnök) jó Haraszti Miklósnak, Kis Jánosnak és a »körmös« Bauer fiának, az nekem nem lehet jó!” – akkor ez a miniszterelnök eddigi politikájának nyilvános elvetése. Ha a miniszterelnök ennek a politikai erőnek a szavazataitól függ, akkor bizony üres frázis, és nem más a miniszterelnök kijelentése: a kormányrúd középen marad. (Interjú a televízió A Hét című műsorában. Szövegét közli az Új Magyarország szept. 21-i száma.)

Ugyan, minő rejtélyes erőtől maradna középen?

• Fül