solt

Nyomtatóbarát változat

Csurka István – miközben nevezetes tanulmányában, amelyet alighanem még hetekig fog rágni a sajtó (mi is), a bolsevik ármányt okolja azért, amiért a koalíciós kormánynak rettenetes károkat okozó Torgyán állandóan öles betűkkel szerepel az újságok címoldalán – tett róla, hogy Torgyán helyébe lépjen, s vele foglalkozzék mindenki. A magyarok nagyhetére időzített támadása a saját kormánya ellen, felajánlkozása a népnemzetiek egykori hatalmas protektorának, Pozsgay Imrének épp akkor, amikor tele a nézőtér messziről idezarándokolt legkedvesebb közönségével: kétségkívül hatásos belépő a hatalmi harc drámai játékába. Méltó folytatás hűséges szövetségesei, az immár minden magyarok alelnöke büszke címével is ékes pofoszos Fónay Jenő, s az Amerikában tisztes egzisztenciát szerzett egykori felkelő, Pongrátz Gergely háromnapos, nonstop utcai műsora a rádió- és tévéelnök eltávolítása érdekében. (Ami azt illeti, a rádiós és tévés konfliktuscsúcspontot ti. a Győri Bélát, Chrudinák Alajost és Pálfy G. Istvánt, a népnemzeti magyarok kedvenceit sújtó büntetéseket épp e nagyhét előtt provokálták ki a nevezettek, Győri Béla esetében ugyebár magának Csurka Istvánnak a közreműködésével a soros Vasárnapi Újságban.) A szerző-főrendező Csurka még arról is gondoskodott, hogy a kellőképp felhergelődött tüntetők hétfő délután őt magát kívánják látni-hallani. (Zacsek képviselő úr volt a hírnök, a parlamentáris demokrácia nagyobb dicsőségére.) Hogy ki írta bele e hátborzongató színjátékba a sorsüldözött Balaskó Jenő eltávolítását a kormányhoz közel álló Új Magyarország című laptól, az lapzártáig nem derült ki. Mindenesetre az Új Magyarország ügyeletes szerkesztője hétfőn este nem tudott róla, hogy e tény drámai bejelentésével a poéta is fellépett Csurka-Fónay utcaszínházában, további baljós „tisztogatásokat” jövendölve. („Rohadt kommunisták!” – nyugtázta a tömeg, az Új Magyarország főszerkesztőjének, kiadójának, tulajdonosának címezve.) Ezt is kedves színpadi szerzőnk tervezte, vagy a miniszterelnökhöz hű erők akarják megmenteni Csurkától a kormánylapot? Érdekes kérdés, de talán nem a legfontosabb. A legfontosabb, hogy a parlamenti demokrácia hívei Magyarországon észnél legyenek. Ne tördeljék a kezüket, hogy „itt a fasizmus”, mert nincs itt. Csak egy hamisítatlan nemzeti szocialista van itt, mintegy 1000 főnyi segédcsapatával.

Ám vegyék számításba, hogy a belügyminiszter ezúttal sem hívta föl a rendőrfőnök figyelmét a törvény betartására, csakúgy, mint március 15-én, mikor a Pofosz tévé előtti tüntetését nem oszlatta föl, holott azt elmulasztották előre bejelenteni, csakúgy, mint amikor rendőri erővel védette Romhányi László székely kapuját a köztemető 301-es parcellájánál, holott azt mindén törvényes szabályozást fölrúgva állították fel oda. (Ugyanis ezt a tüntetést is elmulasztották bejelenteni.) A belügyminiszter tehát segédkezet nyújt a parlamenti demokrácia szélsőjobboldali erőszakos támadóinak.

És vegyék tekintetbe, hogy a miniszterelnök bizalmas tárgyalásokkal kívánja a pártján és kormánypártjain belüli erőpróbát elintézni, hisz most sem határolta el magát egyetlen szóval sem Csurka nézeteitől és a Pofosz módszereitől, nem keres új szövetségeseket a kormány támogatásához. Bizony meglehet, hogy a miniszterelnök elszámítja magát, s kamarillapolitikával nem tud úrrá lenni az MDF-en belüli nemzeti szocialista zászlóbontáson. A parlamenti demokrácia magyarországi hívei tehát nem bízhatnak olyan nagyon a miniszterelnökben és kormányában. Mit csinálhatnak, hogy megóvják?

Ne foglalkozzanak nagyon sokat Csurkával, de foglalkozzanak nagyon sokat azzal a nekikeseredett, szorongó, csalódott társadalommal, amelyhez Csurka nemzeti szocialista demagógiája szól, és egyre inkább el is talál.

Amíg nem késő.

• Fül