P. E. [Papp Emília]

Nyomtatóbarát változat

Bár elvárható lett volna, de azzal, hogy fölkerültek a listára, még az általuk kezdeményezett öncsődi eljárás sem gyorsult meg. A Duna Cipőgyár igazgatója például a lista megjelenése után érdeklődött a Szanáló Szervezetnél: „Mikor jönnek a buldózerek?” Mire azt a választ kapta, nem is olyan komoly az ügy, a Szanáló Szervezet még nem is kapott utasítást a felszámolási eljárás lefolytatására. Hasonlóan vontatottan halad a többi csődeljárás is, bár számuk most már egyre nagyobb. Egyre nyomasztóbb a megfelelő intézményi háttér hiánya, a csődbe ment vállalatok értékesítése nagyon elhúzódik, ami nemcsak a hitelezők számára jelent bizonytalanságot, de súlyos értékvesztéssel is jár.

Tehát a csőd ma már valóban nem tabu, de szinte kivárhatatlan, míg egy ilyen procedúra lezajlik. Az eljáráson valószínűleg könnyítene az új csődtörvény, amelynek kidolgozására szintén ígéretet tett a kormány felállásakor. Egy darabig úgy is volt, ősszel már tárgyalja a parlament, de azután feledésbe merült más fontos, kapcsolódó törvényekkel együtt.

Maradt a kinyilatkoztatás, miszerint a vállalati belső fizetésképtelenségen, a sorban álláson is segítene, ha felszámolnák azt a 40-50 céget, amely tartós fizetésképtelenséggel küszködik, termelése nem hatékony, veszteséges, s nincs is esélye arra, hogy önerőből ezen változtasson. A felszámolás mai gyorsasága mellett ezek a „fekete lyukak” még jó néhány évig csak nyelnék a pénzt. Annak idején a gazdasági kamara is próbálkozott azzal, hogy megtalálja a megoldást az eljárás gyorsítására, de javaslataik kizárólag az állami, költségvetési áldozatvállalás különféle fokozatai mellett lettek volna megvalósíthatók.

Folyamatosan hallani a kereskedelmi bankok nagyobb szerepvállalásáról az ilyen fekete lyukak felderítésében és a felszámolások kezdeményezésében. Már a felderítésnél kezdődnek a problémák, hiszen a vállalatok ma több helyen vezethetnek elszámolási betétszámlát, ami nehezíti fizetőképességük megítélését. Sőt ma már odáig süllyedt a fizetési morál, hogy egy cég akkor sem tesz eleget fizetési kötelezettségének, na van pénze. Ugyanis magas kamatozású bankbetétben tartja a pénzt, miközben szállítójával olcsón hitelezteti működését. Persze a bankok ettől függetlenül aránylag pontosan megítélhetik ügyfélkörük fizetési helyzetét.

De valóban érdekeltek-e a felszámolások kezdeményezésében?

A jelek szerint nem, hiszen nem ők a vállalatok tulajdonosai. Csak a valódi tulajdonos érdekelt abban, hogy a nagyobb veszteséget elkerülve még idejekorán keresse a kiegyezés lehetőségét a hitelezőkkel. A bank azonban csak hitelezi a céget, s inkább úgy előzi meg a nagyobb krachot, hogy idejekorán kiszáll a kétséges vállalatok hitelezéséből, s már kihelyezett kölcsöneit igyekszik legalább részben beszedni. Nem is beszélve a kamatokról. Egy elhúzódó felszámolás a banknak is teher. Az ezzel együtt járó, még banki jelzálogok birtokában is elkerülhetetlen hitelezési veszteség mögött sokáig megfelelő tartalékok sem álltak. Az elmúlt hetek banki közgyűlésein került először középpontba a növekvő kockázatok ellensúlyozására a tartalékpozíció erősítése.

Nem véletlen tehát, hogy a bankok inkább új pénzügyi kilábalási programok kidolgozására ösztönzik a fizetési nehézségekkel küszködő vállalatokat, esetenként maguk is közreműködve ebben, mintsem hogy rögtön a bírósághoz fordulnának.

A kormány által beígért, de máig teljesítetlen csődtörvény elfogadásáig tehát várhatóan nem sok változik, maradnak a hosszadalmas, egyes esetekben évekig tartó felszámolások, egyezkedések.

• gazdaság