révész

Nyomtatóbarát változat

Ha nem létezne eukaliptusz, azért még sok minden létezne. De koala nem létezne. A koala túlspecifikált lény, más élőhelye nincs neki. Nagy András írásainak is egyetlen élőhelye volt, a mi kis lapunk a magyar sajtó világvégi szigetén. András írásai az élőszóból éltek, s csak oda születhettek, ahol az ő élőszava élt, és nem születhettek másképp, csak kötetlen elkötelezettségben. Tavaly tavasz óta olyanok vagyunk, s most már mindétig olyanok is leszünk, mint az eukaliptusz koala nélkül.

András kádfürdőzött a világpolitikában. Magánkádjába gyűjtötte a világtengereket, kartávolságban tartotta a társadalommozgató emberáramlatokat, társiasan kezelhető méretre szabta a politikamozgató urakat, a civil megszólítás, a civil morál- és észpróba igényeihez humanizálta az elidegenedett ágenseket. Mint rögzött kültag beltagként lépett a tyúkszemükre, szólította meg, vágta hátba, lapogatta vállon, küldte el a fenébe s intette bölcsességre őket. Ő ugyan nem tolakodott be semmilyen beltagságba, inkább kifelé tolakodott a tolakodásból, de tartózkodó iróniával beltaggá áztatott mindenkit a maga magánvilágkádjában. Magánhasználatra megfordította az optikai törvényeket, s nagy felbontóképességű kicsinyítésben rögzítette a világ dolgait. Ebben a kicsinyítésben a harci stratégák egymás sarkát harapdáló, fejét lovagoló, gigáját markolászó, fájós kisujját tapodó s fülét csavargató duhajokká gyermekülnek. A térség zűrzavaros országai izgága telekszomszédokká csökkennek.

A Hét üzenetei (hetvenkét üzenet 1991 tavaszától 1993 tavaszáig) esendőség-központú korrajzolattá állnak össze.

A reményomlás évei voltak ezek szinte mindenben, ami a kádgazdát nagyon és folytatólagosan izgatta. A civil társadalom épülése helyett elhatalmasodott az etatizmus, a nagymarosi kőhalom leépülése helyett irgalmatlanul fölépült az irdatlan, beton C; a munkásönvédelem elsatnyult András komszocos mumusa, Nagy Sándor pocakjának árnyékában; a szubkultúrák nem nyíltak egymásba, hanem szétfalazódtak; a balkáni békelehetőségek, melyeket az „agg liberális” hétről hétre hiánytalanul számba vett, szétpukkadtak mind, s a déli telekszomszéd fölégette magát.

A rovatgazda vasárnaponként nyomdakészen elmesélte nekünk a heti üzenetét, majd a pokolra szállt, s másodnapra a pokolbéli írásgörcsből hozta vissza a mondandóját. Csak ő tudott ilyen görcsös kézzel ilyen csomómentes szöveget keverni, melyben az archaizáló elemeket és a stílustörő fordulatokat szépen egyensúlyozva hordozzák az ódon hangulatú mondatok, melyben egy körbe fogódzkodnak az enciklopédia négy sarkából összetalálkoztatott képek és példázatok, melyben minden poén utat nyit a következőnek, melybe szuverén illemtartással simulnak bele a szalonképesség határövezetében tenyésző szavak, s szuverén mértéktartással a szótalálmányok (a hígnacionalista, az atomnyűvő, a liberálgigerli, a kultúrtektonika, a pánfideszizmus, az elweimarizálás, a térzubbony és a többiek).

Az „agg liberális” a humorából képzett pufferövezetet indulatai és annak tárgyai közé. A szerénikus irónia védőfátyla alatt vezette el villámait. Praktikus védőfátyol volt ez, nem védett senkit, de szép volt. Úgy bizony.

• In memoriam Nagy W. András