Mink András

Nyomtatóbarát változat

Április 12-én az MSZMP elnöksége sajtótájékoztatót tartott, ahol „tavaszi offenzívát” hirdetett meg.

Szinte nincs olyan politikai elemzés, amelyik ne villantaná fel a passzív tömegek jobb- vagy baloldali radikalizálódásának rémképét. A parlamenti pártok népszerűsége érezhetően kopik, s ez kedvezhet a választások során a hatalom sáncain kívül rekedt politikai erőknek; köztük az egyre hangosabban és nagyobb önbizalommal fellépő MSZMP-nek is. Saját megítélésük szerint ők a „távolmaradottak” pártja, a közönyös és csalódott többség „képviselői”. Könnyű lenne a dolgot elintézni azzal, hogy akik nem szavaztak, azok éppúgy rájuk sem szavaztak, és hogy ezek a pártok pont annyira képviselik a nem szavazókat, mint azok, amelyekre a nem szavazók szintén nem szavaztak. A legitimációs válság azonban valóságos probléma. S így nem érdektelen, hogy mit is kínálnak a „kívülrekedtek”, köztük is a legjelentősebb, az MSZMP, a kiábrándult „többségnek”.

A régi-új MSZMP-nek megalakulásától kezdve legnagyobb tehertétele az utódpártiság bélyege. Számos és nem is teljesen sikertelen kísérletet tettek arra, hogy lemossák magukról ezt a bélyeget. Kezdték azzal, hogy megszabadultak a múlt kompromittáló neveitől (utolsó mohikánként Berecz maradt benn a KB-ban, de a pártelnök éppen most szólította fel távozásra őt is). Keményen bírálták a volt MSZMP utolsó vezetőinek áruló, nemzet- és pártvesztő politikáját, amely nem a tagság véleményét, hanem önös érdekeiket tükrözte. Az új arcok új stílust is jelentenek. A demokrácia és alkotmány nélküli évtizedeket uraló párt most maga vádolja demokrácia-, sőt alkotmányellenességgel a kormányt. Mindezek figyelemre méltó jegyek, azonban úgy vélem, az MSZMP mégsem ezeknek köszönheti, hogy kitörni látszik a múlt börtönéből. Inkább annak, hogy – egyelőre – kis párt. Túl kicsi és hatalomfosztott ahhoz, hogy felidézné az emberekben a hajdani állampárt megfoghatatlan hatalmát. Egy idő után valóban nehéz elhinni, hogy ezek a kommunisták ugyanazok a kommunisták lennének. Az MSZMP ma az elnyomott és jogfosztott kisemberek kis pártjaként próbál fellépni. Hatalomfosztottsága némi idő múltával a kiszolgáltatottság és jogfosztottság nimbuszával ruházhatja fel. Fel is bukkan időnként az illegalitás iránti „nosztalgia”. A hatalmon kívüliség és a kispártiság előnyeit pontosan felismerte a párt vezetősége, amikor óvott az olyan arrogáns és régi félelmeket könnyen felidéző megnyilvánulásoktól, amelyek ezt a bimbózó rokonszenvet letörhetik. A stílusváltás, az alkotmányosság hangoztatása a pillanatnyi realitások felismeréséből fakad. Vagyis az Ő nyelvükön: „…még nincsenek adva a forradalmi helyzet feltételei Magyarországon… amíg a dolgozók ki nem ábrándulnak az ellenzéki pártokból is, nem lehet napirendre tűzni a szocializmus felé mutató rendszerváltást.” (Dr. Hegedűs Sándor: Gondolatok a forradalmi helyzetről. Szabadság, 1991. március 8.)

A terhes emlékektől lassacskán megszabaduló MSZMP mintha kezdene kitörni az elszigeteltségből. Elmondásuk szerint felvették a kapcsolatot a szakszervezetekkel, javul a viszonyuk az MSZP-vel, együtt kívánják ünnepelni május 1-jét. Igaz, Thürmer Gyula elnök vonakodott néven nevezni azokat a szakszervezeteket, amelyekkel tárgyalásokat folytatnak, nem akarván „hírbe hozni” őket. Annyit azonban elárult, hogy elsősorban az MSZOSZ ágazati tagszervezeteivel keresik a kapcsolatot, bár eddig csupán a vasasszakszervezettel tudtak tető alá hozni egy közös nyilatkozatot.

E vélt vagy talán valódi sikereken felbuzdulva, s hogy az elégedetlenséget meglovagolják, a párt átfogó tavaszi politikai offenzívába kezdett, amelynek alappillére négy jól csengő és tömör jelszó: „munka, kenyér, föld, alkotmányosság.”

A program nem vet el olyan elveket, amelyek ellen beszélni ma nem divat. (A „piac”, „magántulajdon”, „verseny” felbukkan a szövegben, mint a varázsige, ez azonban nem kell hogy megtévesszen bennünket. A szavak soha nem önmagukat jelentik, a szövegkörnyezet tompítja, relativizálja jelentésüket. Mintha valaki foszladozó köpenyét más színű foltokkal próbálná megmenteni. A szerzők (MSZMP Gazdaságpolitikai Munkacsoport) hűek maradtak a kései Kádár-kor programjainak semmitmondó ideológiai lavírozgatásaihoz, amikben a szavak azt jelentették, amilyen jelentéssel éppen felruházták őket.

A kádárizmushoz való visszatérés? Az MSZMP talán nem is sikertelenül kísérletezik a kor iránti nosztalgia élesztgetésével, a kisemberekről gondoskodó állam felidézésével. Előkerülnek a „szocialista vívmányok”, a korhű statisztikai számmisztika, acéltonnák tízezrei, beruházások százmilliárdjai, lenyűgöző növekedési ráták sorjáznak emlékezetünkben.

A mechanikus visszatérés azonban valószínűtlen. Kérdés, hogy ebben a keretben merre lehet továbblépni. Az egyik lehetőség a kispolgárság és a szakszervezetek támogatását élvező, a hadseregre és az államapparátusra épülő nacionalista-populista állam. (Talán Peron Argentínája a legjobb példa.) Szomorú véget ért kísérleteinek tanúi lehettünk Dél-Amerikában.

Lehetséges az elmozdulás valamiféle önigazgatói vagy dolgozói tulajdonra épülő szocializmus felé, amely szintén operálhat nemzeti jelszavakkal is. Déli szomszédunk éppen most aratja e próbálkozás kétes gyümölcseit. A Munkáspárt tavaszi virágcsokrát a történelem már elhervasztotta.

Mindazonáltal a választás nem lehet könnyű. A pártban már-már szakadással fenyegető viták robbantak ki. E vita önértelmezésében sem maradt a párt hűtlen ideológiai hagyományaihoz. Felbukkan a megszokott szentháromság; a „dogmatikusok”, a mérsékelt „centrum” és a „revizionisták” csoportja. A vita persze lényegében arról szól, vállalja-e a párt a kilépést a forradalmi marxista munkáspárt kereteiből, hogy valamiféle osztályok feletti populista párttá igyekezzék válni. Ezt képviseli az Udvarhelyi-féle csoport, amely a rendszerváltás során „kisemmizett” rétegek felé próbál nyitni (értelmiség, közalkalmazottak, szolgáltató szektorban dolgozók, sőt, esetleg tönkremenő kisvállalkozók).

Hogy mennyire utódpárt az MSZMP, az ennek a vitának a kimenetelétől is függ. Ma így vagy úgy, de a múlt pártja marad. S reméljük, soha nem lesz a jövő pártja. Munkát talán adhat…, de kenyeret nem. Föld az van, az alkotmányosság pedig… hát, mint tudjuk: „még nincsenek adva a forradalmi helyzet feltételei Magyarországon.”

• Belföld