–eö– [Eörsi János]

Nyomtatóbarát változat

Múlt csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés alkotmány- és jogellenesnek találva a világkiállítási törvényjavaslatot, az Expo megrendezése ellen foglalt állást. Másnap döntött a kormány is: ha már a főváros nem akarja, akkor az Expót tényleg nem lehet megrendezni. Mivel először a főváros mondta ki, ő az oka a mi nyomorúságunknak. Ezt az oksági kapcsolatot igyekezett feloldani Roszik Gábor (MDF) kedden, napirend előtt, amidőn városának atyjai egybehangzó ajánlkozását tolmácsolta az ország házában. Majd megrendezi Gödöllő! Már csak a párizsi nemzetközi irodát kéne értesíteni arról, hogy Gödöllő a mi új fővárosunk.

A külgazdasági miniszter és az MDF első számú parlamenti közgazdásza ujjal mutogat a harminchárom gaz pesti liberálisra, aki nemmel szavazott. Nemes bűnbakkereső buzgalmuk feledteti e köztiszteletben álló urakkal, hogyha kevés is a pénzünk, legalább van képviseleti demokráciánk, és önkormányzataink autonómiával rendelkeznek. A képviseleti elv nem pusztán magát a szavazást jelenti, hanem oly szisztémát, melyben a választók bizalma helyeződik egy-egy kézfeltevésbe vagy gombnyomásba. Az autonómiát pedig nemcsak akkor kell megbecsülni, ha annak birtokosa lojális a központi akarat vagy inkább egyes akarati központok iránt. Kétségkívül kellemetlen, hogy ekképpen egyesek a helyi érdekeket tartják szem előtt. Mert bár a külgazdasági miniszter sem, a főpolgármester sem a saját pénzével játszik, abban mégiscsak különböznek egymástól, hogy ki játszik a pesti kórházak, színházak és közműfenntartás pénzével.

Tény, hogy nemcsak a városi érdekek játszottak itt közre, hanem a pártpolitikaiak is. A kormány és pártjai úgy vélték, hogy a megrendezhetetlenség kimondása ártott volna a tekintélyüknek. Csupán a pénzügyi kormányzat fejezte ki aggályait szemérmetesen, 30 milliárd forintra korlátozva a világra szóló hejehuja – illetve, mint utóbb kiderült, szak-hejehuja – közköltségeit. Ennyiből kellett volna megduplázni az ország és a főváros (Budapest vagy Gödöllő) emberben, autóban, szennyvízben mérhető áteresztőképességét. Ekképpen a liberális ellenzék – az SZDSZ és a Fidesz – vállára helyeződött a „nem” kimondásának terhe. És megszületett a liberális győzelem: kimondta!

Mert aki liberális, vállalja a döntést abban, ami rá tartozik, még ha ezzel – állítólag – népszerűtlen szerepre is kényszerül. A saját lábán áll, nem bízik föltétlenül felsőbb megrendelésekben és támogatásokban (különösen nem, ha ez ügyben fityiszt mutatnak neki). Önálló mérlegelésére és eszére hallgat, és ha kell, szembeszáll a tekintélyelvű nyomással és a kockázat nélkül kergetett ködképekkel.

• Harmadik oldal