HBA [Hegedűs B. András]

Nyomtatóbarát változat

Bánkódik a Népszabadság (1994. október 20.), hogy a bajor CSU elnöke – pártja sok évtizedes hagyományait követve – „kommunistázik”, rögeszmésen vörösre lakkozott fasisztáknak nevezi az összeomlott Német Demokratikus Köztársaság területén, az új tartományokban jelentékeny választási eredményt elért utódállampártot, a Demokratikus Szocializmus Pártját. Lehet szeretni vagy nem szeretni a kommunistafaló jobboldali bajor kereszténypártot, lehet szeretni vagy nem szeretni a „kemény kommunista magot” (azaz a régi keletnémet állampárt egykori apparátcsikjait, államigazgatási tisztviselőit és katonatisztjeit) magában foglaló és magukat a még nem olyan régen általuk is üldözött homoszexuálisokkal és feministákkal fellazított új pártot. De semmiképpen sem lehet egyetérteni azzal, hogy a Népszabadság kommentátora szerint az utódpárt gyalázása egyenértékű a berlini fal újraépítésével.

Mert vajon hány ember halálát fogja okozni, ha a CSU kommunistázik? Vajon hány német családot fog fizikailag évtizedekre elválasztani a jobboldali sajtó hangneme? Vajon hány embert fognak börtönbe zárni, ha mindezekről elmondja a véleményét? Vajon fenyegeti-e német menekülők újabb áradata Magyarországot, mert szimbolikusan „újjáépül” a fal? A most már az új tartományokra is kiterjesztett szövetségi alkotmány évtizedeken át biztosította az alapvető jogokat a Német Szövetségi Köztársaságban. A véleménynyilvánítás – ha az egyeseknek nem is tetszik – nem berlini fal.

• Belföld