Beismerem, hogy súlyosan vétettem az etikai kódex betűje és szelleme ellen. Egy MSZP-s plakát alól letéptem e mellékelt plakátkiegészítő pótplakátot. Eredeti szándékaim szerint emlékbe. Ugyanis gyűjtöm az első szabad választás relikviáit. A két sor többet mond annál, amit állít, mivel alig félreérthető módon a következőket szuggerálja:
a) A plakátokat olyan pártok szaggatják le, amelyek nevében a „demokrata” szó előfordul. (SZDSZ, MDF, SZDP, FIDESZ stb.)
b) Az egyik párt szaggatja a másik plakátját.
Mert magam is aktív és önkéntes, díjazás és fizetés nélkül dolgozó, elvi alapon és párttagság okán kizárólagosan SZDSZ-plakátokat ragasztó egyén vagyok, van véleményem e két sorról, bizonyosan autentikusabb, mint azoké, akik 100 Ft/óra díjért ragasztanak. Nem csak véleményem van, de tapasztalataim is vannak, amelyeket szívesen megosztok mindenkivel. Téziseim empirikus megfigyelések, amelyek később egzakt összefüggésekké fejlődhetnek.
1. A plakátok lépésének intenzitása (a letépett felület nagysága ) a párt által kiváltott indulatok függvénye. A FIDESZ, az SZDSZ, az MSZMP esetén nagy, az MSZP, az SZDP, az MDF esetén valamivel kisebb. Azon pártok plakátjai, amelyek iránt a közvélemény közömbös, épen maradnak (Magyar Néppárt).
2. A szaggatások gyakorisága összefügg a közvélemény-kutatási adatok alakulásával. Ahogy az SZDSZ erősödik, a plakátjainkat gyakrabban tépik. Az MSZMP-é ma már napokig érintetlen marad.
3. A plakátrongálók – -tépők és -firkálók – pártállása esetenként azonosítható. Ha például az egyik plakátunkra azt írják, hogy „Új bolsevikok”, a másikra meg azt, hogy „Miért tépitek le az MDF-es plakátokat?”, és ezt ugyanazzal az írással és tollal teszik, akkor az elkövető pártállása világos. Értelmi képessége is.
4. A plakátszaggató és -firkáló egy-egy környéken azonos, általában csak egy-két személy. Előfordult, hogy tetten ért szaggatót megfenyegettem, és azután a tépkedés megszűnt. Azt is, tapasztaltam, hogy a tett indítéka sok esetben teljesen apolitikus, közönséges rongálási ösztön, az elkövetők pedig gyerekek.
5. A plakátok élettartama környék- és környezetfüggő. Függvénye a talajtól mért távolságon kívül annak is, hogy a hely mennyire forgalmas, éjszaka hogy világítják ki, és annak is, hogy kik laknak a közelben. Az SZDSZ-plakátok átlagos élettartama BM- és HM-lakótelepek környékén pár óra, de van ahol csak pár perc. Igaz, az e környéken lakók általában olyan pártok tagjai, amelyek „névleg” nem (sem?) „demokraták”, így rájuk a XII. kerületi Szocialisták figyelmeztetése nem vonatkozik.
Dr. Török Ernő
Kedves Barátaim!
Az MSZP mellékelt ragasztmánya az ugyancsak mellékelt írás megírására ihletett. Örülnék annak, ha megjelenne a Beszélőben. Különböző lapokban (Magyar Nemzet, 168 óra, régebben a Magyarország) már megjelentek írásaim, barátaim ezért Del Medicónak hívnak. Szeretném, ha ritkán a Beszélőben is írhatnék.
Budapest, 1990. március 3.






Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét