Ambrus Judit

Nyomtatóbarát változat

Hallgatni, kérem, azt kell. Páholyból a hol zord, hol kevésbé zord idő zihálását, nézni, mi zajlik itt, beburkolózni a hallgatás elegáns, skótkockás takarójába. Hallgatni titokzatosan, dacosan, keményen, ellenállóan (oder ellenállhatatlanul), elkeseredetten, tépetten, dühödten, bőszen, ádázan, összeszorított fogakkal, fölényesen, szenvedélyesen, elnézően.

Elnézni, amint a túláradó botorság vicces habjai­ban mások szent lábaikat mossák. És hallgatni róla. Rendületlen. Elnézni, amint újra nyelvében él a nemzet, amint elméje kerítésén újfent a nyelv szakadt ruháiként afféle csúf picsaszavak akadnak fent, ahelyett hogy a fennakadást, a „nem-értem-hogy-mondhattát” a logikai gikszer okozná. Elnézni, amint országunk vezérlő vitézei levonják a nett következtetést, miszerint népük a szavazatával finom jelzéseket adott le, amellyel valójában a másik politikust (s ezzel tán a másik pártot is) küldte volna el az asszonyi védő ölbe, s elnézni, de szóvá semmiképp se tenni, hogy nevezett nagyszerű vitézeknek tán nem ártana egy picókát elgondolkodniuk, hogy ezzel esetleg ők maguk is oda, arra az ólmeleg helyre lettek eltanácsolva. Sőt, ha tán a nép finom, apró jelzéseinek tényleg valamiféle postaszolgálat-küldetése lett volna, akkor az is meglehet, hogy leginkább ők lennének a postázandók. O’párdon.

Elnézni, amint kuncogva szemléli saját szétmállását egy amúgy (még mindig) fontos párt, s ha tesz is ellene valamit, az az esetlegesen még meglevő szavazói számára oly áttetsző, hogy szinte láthatatlan. Igaz, az apró jelek, amelyek a párt szavazóbázisának széthullásáról árulkodnának, tényleg kicsinyek, mikroszkopikus nagyságúak, apró, vérző folyóvizekről, a békáknak, satsat, rovaroknak hadáról, dögvészről, satsatsat, számolhatunk be, hozzáfűzve minden elsőszülött Richárd és Fiona bölcsőhalálát, legyenek ők akár emberszülötteink, akár kicsiny ölebeink.

Elnézni, amint mások a népnek uezt a fincsi gesztusát kizárólag pénztárcaféltésként értékelik, s úgy vélik, holnap uez a nép (plusz az addigra tizennyolccá serdültek) ugyanígy megszavazná a közértbeni fizetés alól való mentesülést (támogatom) vagy az alanyi jogon járó plusz 20 fokot a lakásban (óh, jól temperáltság! – ide nekem azt az ívet is). Viszont ha a népet, az istenadtát, ennyire csak és kizárólag a saját önzése vezeti, akkor fentebb utalt párt elnöke miért gondolja, hogy „annyi esélyük volt a népszavazás megnyerésére, mint az alanyi jogon járó ingyenes űrséta bevezetésének”? Valóban a határ a csillagos ég? Arra már nem voksolna senki?

Elnézni, hogy a nép gesztust tett (bármily ostobát), de ezért nincs, aki magamagát hibáztatná. Elnézni, de csitt!, hogy amott a másik oldalon is hivatkoznak ám morálra, s hogy a túláradó botorság vicces habjaiban most mások szent lábaikat mos­hatják.

Elnézni, de nem szólni róla semmit, kivárni, hátha megússzuk, hátha maradhat minden a régiben, hátha most is a szörnyű város, mint zihálva roppant eleven állat nyúlik el a homokban. S hogy volna-e tanulság? Valami előrevezető? Tán szerezzenek be vizitdíj-automatákat. Most olcsó, és jó lesz kerti törpének vagy a fel nem használt szavazócédulák tárolására.

• Kistotál

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges