Büki Tamás

Nyomtatóbarát változat

Ráday Mihályt eddigi tevékenységéért mélyen tisztelem. A választások előtt őt láttam volna legszívesebben a főpolgármesteri székben. Írása meglepett, és nagy csalódást okozott.

Kerületek és adók

Ráday fő (és visszatérő) érve az, hogy a kerülethatárokat 1950-ben húzták meg; noha nem mondja ki, de érezteti, hogy rákosista döntés eredményeként. Ez így is van! Részérvei viszont már pontatlanok. A XVI. kerületben például Sashalom, Mátyásföld, Rákosszentmihály és Nagyicce a 40 év alatt egybeépült, ma már egységes, csak a mátyásföldi szovjet parancsnokság fájó seb a kerület testében (reméljük, hogy mi fogjuk visszakapni az egykor Mátyásföldtől elrekvirált területet, és nem a főváros). Cinkota és a cikkből kifelejtett Árpádföld is ugyanolyan kertes házas jellegű, és már majdnem összenőtt a kerület többi részével. Jól definiálható, természetes határunk van a rákospalotai határút–Körvasút–Kerepesi út vonalon, mely a mátyásföldi reptér érintésével a Cinkota és Rákosliget közötti lakatlan területen húzódik tovább. Vagy ki vitatná Csepel természet adta határait? A történelmi városrészek önállósulása nem mindenhol célszerű – az időközben felépült csúnya dobozlakótelepek sem vették ezeket figyelembe (lásd a Zugló kertvárosának közepére rondított Jerney utcai tízemeletes házakat stb.). Persze tagadhatatlan, hogy sok helyen – és ez leginkább Budára jellemző – a régi részekre jobban lehetne tagolni a várost. De a legnagyobb bajok nem a kerülethatárokban keresendők!

Az a gondolat, hogy a fővárosi kerületek önállóan gazdálkodjanak, de „egy család tagjaiként, egy költségvetésből” – feloldhatatlan ellentmondást tartalmaz. A költségvetés bevételeit az 1990. évi LXV. törvény (az önkormányzatokról) így határozza meg: saját bevételek helyi adókból, saját vállalkozásokból, illetékekből, bírságokból stb.; az Országgyűlés által átengedett adók (a személyi jövedelemadó egy része stb.); normatív költségvetési hozzájárulások; cél- és címzett támogatások. A neuralgikus pont a helyi adók kivetésének (és így felhasználásának) jogköre.

A kerületek jellege annyira különböző, hogy pl. a telekadóból nincs bevétel az V. kerületben, míg a pesti peremkerületekben az egyébként is jórészt behajthatatlan idegenforgalmi adóból nem folyhat be semmi. Felmerül a kérdés, hogy melyik adó legyen a főváros bevétele. Lehetne az iparűzési adó, erre terv is van; nyilván a főváros is ezt akarja saját hatáskörében tartani. Erre újabb kérdés adódik: a fejlettebb, többet adózó kerületek természetesen többet is akarnak visszakapni, de ez rögzítené a külkerületek jelenlegi hátrányát, amihez azok szépszerével nem járulhatnak hozzá (bár megakadályozni nincs erejük…).

Anyagi ügyeinkről magunk akarunk dönteni

A pénzügyi probléma politikai kérdéssé is válik: az árpádföldi polgár joggal teszi fel a kérdést, hogy az adót miért a listán választott Fővárosi Közgyűlés veti ki rá, amikor a (szomszédos) csömöri polgárt az egyénileg választott képviselője adóztatja. Bármilyen is legyen a törvényes választási rendszer, a választópolgár mindig inkább sajátjának, így legitimebbnek fogja érezni az egyéni választókerületi képviselőjét, mint a budapesti listásat; és elvárja, hogy róla a saját képviselője döntsön felelősen. A tervezet, mely a helyi adók (egy részének) kivetését a kerületi önkormányzatok kezéből kiveszi, a választóban azt az érzést kelti, hogy az ő szavazatától és lakhelyén választott képviselőjétől igen kevés függ – vagyis ismét átnyúltak a feje fölött. Az sem vitatható, hogy mindenhol a területi képviselő tudja a legjobban, hogy körzete mekkora ingatlan- vagy telekadót tud elviselni.

Nézzük most a költségvetési kiadásokat! A pesti peremkerületek már láthatták, hogy sok jóra nem számíthatnak. Az OTP-kamat egyébként jogtalan emelése megmutatta, hogy a főváros igyekszik lerázni a gondokat, és nem akar segíteni. Az alacsony kamatú hitelek aránya a XVI. kerületben a legmagasabb (a budapesti átlag 201 százaléka), míg az V. kerületben a legalacsonyabb az egy lakosra jutó arány, mindössze az átlag 36 százaléka. Az ok ismert: a peremkerületekben a közművesítés önerősen, hitelfelvételekkel történt. De a főváros az évi 200 forintos kompenzációs fejkvóta újraelosztásáról hallani sem akart, ebben is a gazdag kerületek mellé állt. Vajon mire számíthatunk a további közművesítés, az úthálózat korszerűsítése terén? A törvény a kerületi önkormányzatok hatáskörébe utalja a mellékutakat. De hány földút van az I., V., VI., VII. kerületben, és hány a XVI., XII.-ben? A Fővárosi Közgyűlés még nem jelezte, hogy ezt a gondot legalább részben át akarja venni.

Naiv elképzelés, hogy a 88 tagú közgyűlés 10-12 peremkerületből küldött képviselője fogja kiharcolni a gazdag kerületekkel és az erős Budapesttel szemben a külkerületek kiemelt támogatását. Egyedüli lehetőségünk, hogy jó adópolitikával vállalkozókat csábítsunk a kerületbe; de hogyan tegyük ezt, ha a főváros adóztat helyettünk?

Nem az önálló szoborállítási jogot vindikáljuk magunknak! A címerkérdés sem fontos! Ami a polgárokat személyesen a legmélyebben érinti, az a pénz kérdése. Anyagi ügyeinkről akarunk magunk dönteni, nem a jelképekről. A Ráday által is felismert szakítási hangulatot a gazdag–szegény ellentét okozza, nem az utcanevek. Az árpádföldi lakos eddig is Budapest mostohagyermekének érezhette magát telefon, csatorna, gáz nélkül, a centrumtól másfél órányira. Ha most azt látja, hogy körülményei változatlanok, csak éppen háromszor annyi adót fizet, mint a tőle egy kilométerre lakó csömöri, senki sem csodálhatja, ha el akar szakadni a fővárostól! Ne a központilag kivetett egyes helyi adók tartsák el Budapestet, hanem vagy az állami költségvetés, vagy a kerületektől vagyonarányosan elvont összeg; és a központi kiadások minimálisak legyenek, csak a kerületekben nem megoldható dolgokat fedezzék!

Széchenyi idézetére – melynek érvényessége a XVI. kerületre vitatható, mert akkor még sok mérföldre volt Pesttől – a Szabad Budapest c. SZDSZ-választási kiadványból vett idézettel válaszolok: „Nem érezheti magáénak a fővárost az, aki nem lehet gazdája szűkebb környezetének.” És: „A városházát meg kell tisztítani a direkt irányítás centrista szellemétől.” Rajtam a választóim már számon kérték, hogy Demszky főpolgármester úr miért nem tartja magát ezekhez, miért akar minél több hatalmat a főváros kezében tartani.

Szerzőnk mentőorvos, a XVI. kerületi önkormányzat tagja (SZDSZ)

• Önkormányzat