Eörsi János

Nyomtatóbarát változat

Egy nappal azután sikerült, hogy az Állami Vagyonügynökség kihirdette: a HungarHotelsre kiírt pályázat nyertese az American General Hospitality, melynek 57,5 millió dollárért adja el a szállodatársaság részvényeinek felét. Horn erre föl bejelentette: a Kormányzati Ellenőrzési Irodával 22-ig kivizsgáltatja a tranzakciót, s ennek alapján ő maga „dönt”, mégpedig épp időben, hiszen az amerikaiaktól csak 23-ra várják a végleges választ.

Az olvasó már tudni fogja, hogy „dönt” a miniszterelnök. A legvalószínűbb, hogy nem történik semmi, és az üzlet csak nyélbe üttetik. Hiszen a hosszúra nyúlt privatizációs előkészületek alatt többen bírálták, hogy a HungarHotelst alkotó szállodák együtt, és nem külön-külön kerültek kalapács alá. Sőt az Ipari Minisztérium képviselője még a múlt héten is – igaz, egyetlen szavazóként – a privatizáció ellen foglalt állást az ÁVÜ igazgatótanácsának ülésén. Márpedig ha viták voltak, az ÁVÜ nyilván kínosan ügyelt a formaságokra, s a vizsgálat röpke hete alatt aligha akad fönn szabálytalanságon a kormányzati ellenőrök amúgy sem túlavatott szeme. S ha nem akad fönn, akkor Horn sem igen mondhat mást, mint hogy: na, azért mondom!

Ámbár, nem hagy nyugodni a gondolat, hátha juszt se adja a szállodákat; vagy esetleg az amerikaiak mondják be az unalmast. Beszélik, Bartha Ferenc privatizációs kormánybiztos csak annyit kért Horntól, ne hozza nyilvánosságra, hogy vizsgálatot indít; Horn állítólag ezt megígérte, de aztán nem állott ellen a kísértésnek. Lépésének nyilván ez is volt a célja: demonstrálni, hogy ha kell, fölülbírálja még a privatizátorokat is.

Erre persze a törvény betűje szerint joga van: utasíthatja például a kormányellenőröket, akiknek hatóköre – az idevágó kormányrendelet szerint – többek közt „a központi költségvetési szervek tevékenységére” is kiterjed, következésképp az ÁVÜ-ére is. Az amerikaiakkal még nem kötötték meg a szerződést, így a magyar állam – aki ez esetben Horn maga – látszatra úgy vélheti, szabad keze van, még beavatkozhat a nép nevében. De miért nem tette ezt meg korábban, az ÁVÜ döntése előtt? A vagyonügynökséget főként avégből hozták létre 1990-ben, hogy vagyonügyekben ő képviselje az államot; hogyha ő tesz ígéretet, azt tekintse olybá az ügyfél, hogy a magyar állam tette. Ha nem tekintheti úgy, a magyar állam szavahihetősége inog meg.

Persze az a kérdés, hogy ki az úr vagyonügyekben, föleleveníti az örök vitát arról, hogyan történjék a privatizáció ellenőrzése. E vitába 1993-ban a szabad demokraták is beleszóltak, szembeszállva az akkori főprivatizátorok ama állításával, hogy a privatizációs döntések csak formailag, eljárási ügyekben, de nem tartalmilag támadhatók meg a bíróság előtt (Beszélő, 1993/41.). E hangok aztán elhaltak: kimondatlanul is az a nézet kerekedik fölül, hogy a privatizációs eljárás szent (biztosítva persze a megfelelő nyilvánosságot), míg a politikai fennsőbbség csupán az általános irányokba és a személyi kérdésekbe szólhat bele. De nem az egyes privatizációs ügyekbe. Mindez azonban nincs megvitatva, mint ahogy nincs elfogadott privatizációs politika és privatizációs törvény sem. Horn nyilván borsot akart törni a „mindenáron” privatizáló koalíciós partner orra alá, s kedvében járni a baloldali és szakszervezetis MSZP-seknek, akik mindenütt szembeszállnának a gaz tőkésekkel, mondván: „a privatizáció nem cél, hanem eszköz”.

A HungarHotels győztes pályázata ugyanakkor távolról sem a „mindenáron” privatizálás iskolapéldája. A vevő vállalta, hogy elismeri a szállodavállalatban ma érvényes kollektív szerződést; hogy három éven keresztül egyet sem ad el a láncot alkotó 14 szálloda közül, nem csökkenti a létszámot évi 5 százaléknál nagyobb mértékben, és 19 millió dollár beruházást hajt végre. Horn viszont kevesli a vételárat, átvéve azok érvelését, akik a szállodák egyenkénti eladásának pártján voltak. Egy korábbi eladás során az Intercontinental hasonló összegért kelt el – hangzik az érv –, s a HungarHotels ékköve, a Fórum önmagában is csaknem annyit ér, mint amennyit most az amerikaiak az egészért fizetnek. Ellenérv: a Fórumra nem is érkezett vevői ajánlat (a szállókat meg sem hirdették külön-külön); másrészt a rosszabb szállókat csak a jobbakkal együtt lehet eladni. A győztes amerikai társaság két versenyben maradt pályázót előzött meg árajánlatával, s végül is a részvények névértékének 140 százalékáért kelt el a cég.

A külön-külön értékesítés pártján voltak: az ipari minisztérium és – a hírek szerint – egyes érintett szállodaigazgatók, bár ezt a maga részéről cáfolja a Hotel Béke Radisson vezetője, és hozzáteszi: neki nincs joga nyilatkozni a HungarHotels ügyeiben. Pál László ipari miniszter határozottan tagadta, hogy a tárca volt az a „bejelentő”, akire hivatkozva Horn vizsgálatot indított. Elmondta: már a kormány megalakítása idején – amikor már lezajlott a HungarHotels pályázatának első fordulója – kérte, vizsgálják felül az egyben eladás koncepcióját, s a tárca ki is dolgozta az alternatív elképzelést. A Magyar Hírlap hétfői száma tudósít az ipari minisztérium újabb ötletéről: eszerint csak a szállodák üzemeltetési jogát kellene privatizálni, az ingatlanokat pedig a tárcánál lévő Idegenforgalmi Alap kezelné, hogy kiegészíthesse szerény forrásait. Ez a megoldás biztos ínyére van Horn Gyulának is.

• Belföld