Vág Veronika

Nyomtatóbarát változat

Sok helyről, sokszor lehet egyre csalódottabb hangokat hallani a rendszerváltással kapcsolatban. Általános vélemény, hogy semmi nem változott.

Én megkockáztatnám azt is: minden rosszabb lett. No nem a 70-es, 80-as évek kádári rendszerét véve alapul, hanem a kormányalakítást megelőző féléves „interregnumot”. A „már nem” és „még nem” időszak boldog, várakozó önfeledtségét és lubickoló szabadságérzését. A félve dörgölőző pártvezetőket, a lapító verőlegényeket, a meakulpázó besúgókat, a hirtelen udvariassá vált rendőröket látva győzelmes bizakodás töltött el minden rendes embert, és nem volt véletlen a tavaszi nagytakarítást ígérő MDF nagy választási sikere sem.

Aztán lett egy kormányunk, és a legrosszabb sejtelmei igazolódtak be azoknak, akik korábban is gyanakvással szemlélték a korábban a pártállam képviselőivel kitűnő viszonyban lévő MDF hirtelen támadt és csak a szavak szintjén megnyilvánuló, heves antikommunizmusát. A rossz hírű, szemellenzős, vad sztálinisták a legfelső vezetésben is maradtak a helyükön, a korábbi vagyonátmentési kísérletek a vállalatok élén újult erővel és még az előbbinél is pofátlanabbul folytatódtak, a rendőrök ismét peckesen, gumibotot lóbálva grasszálnak az utcán.

A legszomorúbb viszont a felsőoktatási intézményekben folyamatosan kibontakozó VISSZARENDEZŐDÉS.

Eddig 4 egyetem 12 tanszékéről vannak információim, mely szerint a Párttörténeti Intézetben, valamint a Pártfőiskolán a leépítések következtében állás nélkül maradt sztálinista kádereket különböző felsőoktatási intézmények elsősorban történeti tanszékei átveszik.

Kirívó eset a szegedi és a budapesti bölcsészkar, ahol még egy-egy tanszéken is három-négy, sőt öt ilyen ejtőernyős ért szerencsésen földet, köztük nem egy akad, akiket a velük korábban együtt dolgozó kollégáik béemesnek tartottak. Mindkét bölcsészkaron előfordult, hogy maga a dékán utasította a tanszékvezetőket az új kollégák alkalmazására. Igaz ugyan, hogy itt is lehetséges parancsmegtagadás, hiszen tudok olyan tanszékvezetőről, aki nem volt hajlandó kötélnek állni, de a többség teszi, amit mondtak.

A dolog azon kívül, hogy megdöbbentő, nagyon veszélyes is. Az egyetemi autonómia nem engedi a beavatkozást ezekbe az ügyletekbe, viszont nem lenne szabad ilyen emberekre bízni az egyetemi, főiskolai ifjúság oktatását.

Az ideológiai tanszékek azért, hogy lefedezzék magukat, volt ellenzékieket is alkalmaznak, de a régi állomány marad, sőt új „elvtársakkal” bővül. A tisztességes oktatók felháborodása teljesen reménytelen: kisebbségben lévén minduntalan le fogják szavazni őket, még akkor is, ha most már több tanszékről összefognak.

Más választásuk nincs, mint vagy beletörődnek a színvonalcsökkenésbe, az újratermelődött és a legsötétebb kádári időket idéző légkörbe, vagy munkahelyet változtatnak.

Érdemes végiggondolni, mi lesz ebből: a tehetséges oktatók eltávoznak, státus híján (hiszen az amúgy is kevés egyetemi státust egy-egy tanszéken egyszerre 4-5(!) volt funkcionárius is elfoglalja, tehát még a fejlesztési terveket is beszámítva az állomány kb. 10 évig nem változik) új, fiatal ösztöndíjasok felvételére nem lesz lehetőség, az egyetemek viszont sztálinista rezervátumokká válnak.

Tudták nagyon jól a kommunisták, hogy a választáson melyik pártra kell szavazni.

• Hátsó oldal