Nyomtatóbarát változat

„Mélyen tisztelt és kedves Barátom!

…Igen örültem szép munkaprogramodnak. (…) Politikai leveledet is nagyon élveztem és sokban egyet értek Veled. Ami a szociáldemokráciára és a Népszövetségre vonatkozó kritikádat illeti, azt szinte 100%-ig osztom. Vagy 2-3 hónappal előbb szinte ugyanezeket az érveket használtam Szende barátunkkal szemben, sőt félek, hogy türelmetlenebb formában, mivel Pali azóta nem írt. A II. Internacionále halálra van ítélve, mivel politikája belső hazugságokra van felépítve, mivel elég kritikusok arra, hogy lássák a bolsevista politika lehetetlenségét Nyugat-Európában, de gyávák levonni a végső következtetést, s kijelenteni, hogy Marx egy egész csomó alapvető dologban tévedett, tehát egy új szocialista politika útjait kell keresni. S itt van a pont, ahol Tőled eltértem s eltérek. (…) Az újabb orosz s európai fejlemények ebben a meggyőződésemben csak megerősítettek, s úgy látom, hogy a köztünk fennforgó vitakérdés még mindig nincs eldöntve, s akkor sem volna eldöntve, ha Németország is bolsivá fordulna. Ugyanis a politikai siker, a taktikai és hatalmi siker éppoly kevéssé lehet egy politikai princípium értékének a kritériuma, miként a Bethlen átmeneti hatalmi és taktikai sikere mit sem változtat azon a tényen, hogy ő egy tökfilkó és egy gazember.

Én mindig elvi politikát igyekeztem csinálni, s nem törődtem taktikai sikerekkel. Persze ez azt mutatja, hogy rossz gyakorlati politikus voltam, de amire én vágytam, s amit én ambicionáltam, az nem a hatalom elnyerése volt, hanem egy jobb s emberségesebb jövő előkészítése. Hogy ma csak a dialektika végzetes túlzásai szerint lehet aktív politikát csinálni: ebben teljesen igazad van, s én akkor is lemondanék a gyakorlati politikáról, ha nem Amerikában, de az európai válság középpontjában élnék. Hogy ez a lemondás nem egy erkölcsi hiba-e? ezen sokat tépelődöm s nemegyszer kínzom magamat. De sosem voltam képes kompromisszumokat kötni elvekben és erkölcsi igazságokban. A lélek és a kritika szabadságát képtelen vagyok feláldozni a „has szabadságának”. In nuce: itt van a véleménykülönbség forrása közöttünk. Az idők ellenem vannak, jól tudom, s olykor fájdalmasan érzem egyedüllétemet ebben a bolsevizált és fasizált világban. Annál fájdalmasabban, mivel intranzigenciám végül a fiamtól is el fog választani. Ilyenkor csak a múltba menekülhetek s megnyugtat az az érzés, hogy a múlt legnagyobb szellemei velem vannak s megerősítenek, s hogy a nagy alapvető emberi értékeket s ezek legnagyobbikát, a szellemi s erkölcsi szabadságot nem lehet tartósan megsemmisíteni.

A világnak egy új igazi szocialista szintézisére van szüksége, s én minden nap, mint valami oberlini Robinson, kémlelem a szellemi tenger horizontjait, hogy vajon nem bontogatja-e szárnyait egy megváltó új világnézet sirálya? Én látni vélem nem egy elemét ennek az új élethitnek, de már túl öreg, fáradt s a napi munka által lefoglalt vagyok ahhoz, hogy ezeket az elemeket rendszerbe öntsem s szimbólumokká kovácsoljam…”

• Hátsó oldal