Pomogáts Béla

Nyomtatóbarát változat

A „Keresztények és a szabadság” kérdéskörében megrendezett kongresszus elgondolkoztató előadásoknak és vitáknak adott teret; az előadók között Nyíri Tamás teológusprofesszor, Surján László miniszter, Nagy Endre szociológus, Weissmahr Béla és Őrsy László jezsuita egyetemi tanárok, Bence György, Vajda Mihály és Csepeli György vállaltak szerepet. Már ez a névsor is mutatja, hogy a tanácskozás szervezői, mindenekelőtt a program összeállítását végző Endreffy Zoltán, arra törekedtek, hogy lehetőleg minél sokoldalúbban és gazdagabban adjanak képet arról, hogy a megváltozott világban a keresztények milyen módon vélekedhetnek a szabadság érvényesüléséről és követelményeiről.

A tanácskozás alapeszméjét Pál apostol Galata-levelének (5,13) következő gondolata jelölte meg: „Testvérek, ti szabadságra vagytok hivatva, csak ne éljetek vissza, a szabadsággal, hanem szeretettel szolgáljátok egymást.” A kongresszus – ez több előadásban és felszólalásban is kifejezésre jutott – hitet tett az emberi szabadságjogok feltétlen érvényesülése mellett: a keresztény közösségeken belül is, egyszersmind amellett nyilatkozott, hogy az egyéni szabadság határát mindig a másik ember szabadságának tiszteletben tartása jelöli meg, s ezért a szabadság elvét az erkölcsi felelősség és a szolidaritás elvének kell kiegészítenie. Ezt rögzítette végül a kongresszus zárónyilatkozata is, midőn a következőket jelentette ki: „A magyar Pax Romana… azt kívánja szolgálni, hogy a szabadságnak azt a terét, amely a történelmi fordulat következtében létrejött, az emberi szolidaritás és az evangéliumi szeretet töltse be. Így válik valóban lélek- és társadalomalakító erővé a szabadság felelős szeretete és a szeretet felelős szabadsága.”

A szabadság és a felelősség együttesen érvényesítendő követelményei nyomán a kongresszus a katolikus egyház és különösen a magyar katolicizmus múltjával és jelenével is számot vetett. Boór János, a Münchenben megjelenő Mérleg című folyóirat főszerkesztője, a magyar Pax Romana egyik vezető egyénisége a „tanulmányi hét” elé írott bevezetőjében arról beszélt, hogy „rossz hírbe hozta a szabadság evangéliumát… az államegyházi rendszer, a végső soron evangéliumi igazságokban gyökerező szabadságtörekvések elnyomása, amelyek aztán szembefordulnak az egyházzal”. Lehetséges olyan vélemény, hogy éppen most, a több évtizedes egyházüldözés, az egyházak szabadságának erőszakos és manipulatív elnyomása után – a visszanyert szabadság első történelmi pillanataiban – túlzó ez az önkritikái szigor. Mégis úgy hiszem, hogy Boór János szavai azt a keresztény önvizsgálatot fejezik ki, amelyre éppen a II. vatikáni zsinat tanításai ösztönöztek, és éppen a történelmi újrakezdés idején lehet jogosultsága annak, hogy valaki – és éppen katolikus oldalról – számot vessen a történelem korábbi tapasztalataival. Meglehet, a tisztultabb s az evangélium szellemének jobban megfelelő újrakezdés kívánja meg ezt az önkritikus számvetést.

A szabadság elvét, mint mondottam, a magyar Pax Romana kongresszusa következetesen a szolidaritás és a korszerű keresztény tanítások szellemének megfelelően: a „szubszidiaritás” elvével egészítette ki. (Ez utóbbi arra utal, hogy az egyéneket és közösségeket szabadságuk teljesebb kibontakozása érdekében az átfogó intézményeknek nem irányítaniuk, hanem elsősorban támogatniuk kell.) Mint a kongresszus résztvevője magam is jóleső érzéssel tapasztaltam a szolidaritást és a toleranciát: a mások nézetei iránt megnyilvánuló figyelmet és megbecsülést. A tanácskozás nyitottságát jelezte, hogy teljes mértékben érvényesült a keresztény ökumenizmusnak az a szellemisége, amely különben egészen általános a nyugati világban élő magyar emigráció köreiben, és megfelel a II. vatikáni zsinat törekvéseinek. A reggeli bibliamagyarázatokat római és görög katolikus, evangélikus és református lelkész tartotta, a felkért előadók között pedig voltak olyanok is, akikről közismert, hogy elutasítanak minden vallásos hitet vagy egyházi elkötelezettséget. És természetesen igen tarka volt a találkozó „politikai színképe” is, az előadótermekben vagy az előadások megbeszélésére szervezett kiscsoportokban minden elfogultság és szenvedély nélkül tudtak egymással eszmét cserélni a szabad és a magyar demokraták, a kereszténydemokraták és a fiatal demokraták.

A köznapi tolerancia és a szolidaritás számos megnyilvánulása olyan figyelemre méltó példát mutatott, amelynek éppen most, midőn az országos és a helyi politika színterein elvadult küzdelmek zajlanak, és az általánosan elhatalmasodó gyűlölködésről mindenkinek vannak keserű tapasztalatai, jótékony hatása lehet. A kongresszus igen sok előadója és résztvevője – így Göncz Árpád köztársasági elnök, Surján László, a kereszténydemokraták elnöke vagy Galambos Gyula, a magyar Pax Romana, illetve a Katolikus Magyar Értelmiség Mozgalom elnöke – beszélt arról, hogy véget kellene vetni az ádáz politikai csatáknak, és ki kellene oltani a fékezhetetlennek látszó indulatokat. A lillafüredi kongresszus – ahogy a már idézett záróközlemény megfogalmazta – „hitet tett a szolidaritás, azaz a szeretet evangéliumi eszméje mellett, abban a meggyőződésben, hogy a politikai mozgalmak szerint tagolt társadalomban – a politikai doktrínák és pártok felett, az indulatok intoleranciájával szemben – a nemzet összefogásának kell érvényesülnie”. A Pax Romana hitet tett egy kívánatos Pax Hungarica mellett; jó lenne bizakodni abban, hogy ennek az általánosan kinyilvánított jó szándéknak egyszer foganatja lesz.

• Belföld