Tisztelt Szerkesztőség!
Érdeklődéssel olvastam lapjuk 1991. május 25-i számában a 73 479/90. számú ügyirat című írást.
Nagyon jó érzés, hogy helyet adtak lapjukban a több százezer volt politikai üldözött közül egy sorsportrénak, ami valóban különleges fordulatokkal, sorscsapásokkal bővelkedik. Sajnos ennél sokkal tragikusabb emberi sorsok tízezrei rajzolódnak ki a hivatalhoz érkezett kárpótlási igényekből. Nehéz nap mint nap olvasni őket, s egyben a tudatában élni, hogy igazán az ő sorsukon segíteni már nem lehet, ami ügyükben történhet – anyagi vonatkozásban is – legfeljebb az utólagos emberi szolidaritás jele lehet.
Tóth Benedek sorsa és ügye is nem kevés vívódást okozott azoknak, akik a jogszabályokat és a méltányosságot együtt mérlegelve – egyáltalán nem megfellebbezhetetlen verdiktként – a cikk befejező soraiként leírt állásfoglalást a sérelmét szenvedett igénylőnek küldték.
A szerkesztés és a tálalás így valóban hatásos. Sőt mi több, pontos is. Egy hiányérzete támad legalábbis néhány olvasónak: hogy vajon a befejező sorokként idézett állásfoglalás dolgában is oly tüzetes volt-e a tájékozódás, mint az előző sorokban. Erre a magunk részéről nem találtunk meggyőző magyarázatot. Azon kívül, hogy az –up– név alatt író honfitársunk a jelek szerint nem tartotta fontosnak, hogy az ihletet adó állásfoglalás dolgában nálunk is tájékozódjék. Erről – őt idézve – nekünk is annyi a véleményünk, hogy: „No comment.”
Dr. Tütős Sándor
Kárpótlási Hivatal elnöke
Tisztelt Elnök Úr!
Leveléből számomra kiderült, hogy Tóth Benedeknek miért kellett fél évig várnia a Kárpótlási Hivatal válaszára. Ön azt írja: Tóth Benedek sorsa és ügye nem kevés vívódást okozott… Azonban még mindig nem derült ki, hogy erről a vívódásról a hivatal miért csak egy hétsoros semmitmondó levélben tájékoztatta az érintettet.
Sajnos, leveléből azt sem tudhatjuk meg, hogy miért döntöttek úgy. Abban a reményben, hogy döntésük valóban nem megfellebbezhetetlen verdikt, tisztelettel egy honfitársa:
Upor Péter





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét