(Seres Antal)

Nyomtatóbarát változat

A SZOSZ (illetve jogelődje, a SZOT) tekintetében az elmúlt évek leghibásabb gazdaságpolitikai döntése az volt, hogy a személyi jövedelemadó bevezetésekor a kormány és az országgyűlés lehetővé tették, hogy a SZOSZ a tagok bruttó jövedelméből levont tagdíjakhoz automatikusan hozzájusson.

Az átutalás automatizmusa óriási csapást mért a szakszervezeti mozgalomra. A jelenlegi finanszírozási rendszerben a szakszervezeti funkcionáriusokat és apparátusi dolgozókat semmi sem készteti igazán arra, hogy a munkavállalók valódi érdekképviseletéért teljesítményük maximumát nyújtsák. A SZOSZ egész finanszírozása állami támogatásként, költségvetési juttatásként jelenik meg. Ez ma a szakszervezeti mozgalom központi kérdése, minden egyéb – a SZOSZ funkcióiról, tevékenységéről és szervezetéről folyó vita – álvita.

Ezt a problémát palástolják azok a SZOSZ-nyilatkozatok, amelyek a tagdíj adómentességét valamiféle szakszervezeti vívmányként igyekeznek beállítani, illetve azt hangoztatják, hogy a tagdíjak megadóztatása szakszervezetellenes lépés lenne. Pedig éppen állításuk ellenkezője igaz: a jelenlegi finanszírozási gyakorlat tekinthető szakszervezet-ellenesnek.

A SZOSZ valódi átalakulásának alapvető feltételei a következők:

1. Szabad és független, valódi szakszervezetek működésének feltétele az, hogy a tagok a kézhez kapott, nettó, szabad rendelkezésű jövedelmükből havonta fizessék a tagdíjakat, ezért a bruttó jövedelmekből történő automatikus átutalást meg kell szüntetni. Csak így biztosítható az, hogy a központi, helyi és vállalati, párnázott ajtók mögött ülő funkcionáriusok és apparátusi dolgozók napról napra, hónapról hónapra érezzék, hogy beosztásuk a szakszervezeti tagoktól, illetve az általuk fizetett tagdíjaktól függ. Ebben a rendszerben, ha a SZOSZ tevékenysége nem megfelelő, a tagdíjbefizetés megtagadása vagy a kilépés megfelelő nyomásgyakorló eszköz arra, hogy figyelmeztesse a funkcionáriusokat.

2. A vállalatoknál dolgozó függetlenített szakszervezeti apparátusok vállalatok által történő minden nyílt vagy burkolt finanszírozási módját meg kellene szüntetni. Amennyiben a nagyobb létszámú munkahelyeken a szakszervezeti tagok függetlenített vezetőt választanak, illetve külön apparátust hoznak létre, azok fenntartásáról a kézhez kapott nettó jövedelmükből saját maguknak kell gondoskodniuk.

3. Mivel egy demokratikus felépítésű Magyarországon nincs szükség a feudalista és sztálinista közigazgatás alappillérét jelentő megyerendszerre, valamennyi megyei szintű szakszervezeti intézményt, testületet, apparátust jogutód nélkül meg kellene szüntetni.

4. A SZOSZ-fogadkozás, hogy komolyan gondolja a kibontakozás támogatását, akkor válik hitelessé, ha

– a társadalom előtt nyilvánosan és tételesen elszámol a vagyonával, illetve annak eredetével;

– az állami tulajdonú ingatlanokat visszaadja a társadalomnak;

– a saját tulajdonú megyei és egyéb „csodapalotákat” a lakástalan fiatal házasoknak (szakszervezeti tagoknak) felajánlja lakás céljára;

– az elkövetkező 4-5 nehéz évben önként lemond a különféle nyílt és burkolt állami támogatásról (1989-ben 233 millió forint!);

– felesleges tanfolyamok szervezésével nem vonja ki a dolgozókat az értéktermelő munkából, hanem hagyja, hogy azok dolgozzanak.

• Visszabeszélő