Nem tudom, hányan láthatták azt az installációt, amit Koncz András állított ki két frissen elkészült képe mellett a Fészek Galériában. A több műfajt egybeötvöző munka két, egymással térbeli-hangulati kapcsolatban lévő részből áll: egy elrévedő, cigarettázó női fej – mely a régebbi Koncz-képekről ismert motívum – és egy térdelő ülésben ábrázolt sötét trikós pár, mely bizarr hármast alkot a háziállatként mellettük fekvő hüllővel. A mindenkori háttér a két installációs rész közé-mögé kerül, a képkeretet idéző képkivágat által pedig a két rész azonos kontextusban él. Az így létrejött háromdimenziójú képnek egyenrangú eleme a video és a zene is. A félprofilban látható pár között kissé hátrább elhelyezett tévében tó csobog – stabil pontban álló kamerával felvéve. A víz partján, a háttérben házgyári elemekből összerótt épületek, csenevész fák. A monoton csobogásra heroikus, áradó zene vetül: Wagner. Az együttes meghatározó színei a hűvös zöldek, kékek, feketék, a neonos testszín.
A bágyadt szomorúság és a fájó elvágyódás nem árad zavartalanul a zenével. Az alakok megformálása erősen kötődik a képregények, reklámok, plakátok világához, a 60-as évek pop-artos, idézőjeles stílusához.
Kereszt a Keleti-tengernél… Gondolatban idevetítem Caspar David Friedrich azonos című képét, majd más, de hasonló hangulatú munkáit is: Két férfi a tengernél holdkeltekor, Vándor a ködtenger felett, Holdkelte a tengeren és természetesen a Krétasziklák Rügenen… A képzőművészeti előképekre való utalás nem új dolog Koncz Andrásnál, de ez az amerikaias kulisszavilág, a hideg, vizes atmoszféra, igen.
– Jártam Svédországban, Észak-Németországban, és megfogott az „északi gondolat” – mondja a festő. Hirtelen megértettem Friedrichet. Vonzása van az Északnak is: szép, szomorú, férfias. Hűvösség, monumentalitás és olyan nyugalom, ami mögött roppant nyugtalanság van. Megcsináltam a mi Északunkat, a mi elvágyódásunkkal. Minden második északi ember Délen szeretne élni. A mi elvágyódásunk iránya hosszú ideig világos volt: számos kollégám, évfolyamtársam disszidált a hetvenes években; én évekig nem festettem.
Szóval tenger helyett bányató, óriás kereszt helyett kereszt alakú fülbevaló a lány fülében. És a cigaretta a maga jelentéskörével.





Friss hozzászólások
7 év 34 hét
10 év 7 hét
10 év 11 hét
10 év 11 hét
10 év 12 hét
10 év 13 hét
10 év 13 hét
10 év 15 hét
10 év 16 hét
10 év 16 hét