Skip to main content

Upor Péter

Upor Péter: A jövő útja

Interjú a Pest Megyei Bíróság új elnökével


– A bírói kar nemcsak Pest megyében, de országszerte – enyhén szólva – rendkívül megosztott a kinevezések kérdésében. Nem fontolgatta-e a lemondását?

– Nem. Ennek több oka is van. Először is úgy gondolom, hogy hasonlóan kellemetlen helyzetbe kerültem, mint a Pest megyei bírói kar. Kiírtak egy pályázatot, melyen nyilvánvalóan azért indultam, mert a feladat tetszett, magamat alkalmasnak találtam rá, és elképzeléseim is voltak arról, hogy mit kellene csinálni. A pályázat megnyerésének tehát elvben örülnöm kellett volna.


Upor Péter: A politbüro és a puccsisták


A TIB válsága gyakorlatilag már a rendszerváltás napján megkezdődött. Az új parlament első lépéseként ugyan törvénybe iktatta, hogy ’56 forradalom volt, s ezzel erkölcsi elégtételt szolgáltatott a forradalom mártírjainak, de a sokszor nagy szegénységben élő ’56-osok anyagi kárpótlására a mai napig várni kell. Pedig kézenfekvő lett volna, hogy mindenekelőtt azokat kárpótolják, akik először emelték fel a szavukat és harcoltak a sztálinizmus magyarországi változatával szemben, s akik végső soron elindítói voltak annak a folyamatnak, amely ’90-ben a rendszer összeomlásához vezetett.

Upor Péter: Bíró-blues

A függetlenség határai


És akkor mi van?

Február 24-én a parlamentben Hack Péter SZDSZ-es képviselő napirend előtti felszólalásban foglalkozott a Hajdú-Bihar megyében történtekkel. A képviselő frakciója álláspontját ismertetve az esetet a bírói függetlenség megsértésének tartotta, és javasolta, hogy a parlament alkotmányügyi bizottsága vizsgálja ki az ügyet. Isépy Tamás, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára ugyancsak napirend előtt reflektált Hack Péter szavaira.


Upor Péter: Itthon vagyok?

I. Az előzmények
A kisebbségi törvény elé


A régi, szép hagyományok

A magyarországi kisebbségekkel való bánásmód XX. századi története nem sok büszkeségre ad okot. A kitelepítésektől kezdve a zsidóság és cigányság haláltáborokba való küldéséig az erőszakos asszimilációra való törekvésig sok minden megtalálható a palettán. Az egymást váltó politikai rezsimek ugyanakkor igyekeztek elhitetni a bel- és külföldi közvéleménnyel, hogy a magyar kisebbségi politika alapjában jó, és a problémák nagy részét – a környező országokkal szemben – sikerült megoldanunk.


Upor Péter: Itthon vagyok?

II. Tánc a törvény körül
A kisebbségi törvény elé


Az első menet: elég volt!

’90 április–július: A kormány a kisebbségi ügyek koordinálására létrehozza a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt, és az Igazságügy-minisztériumot megbízza egy kisebbségi törvény kidolgozásával.

’90 december: Elkészült az Igazságügy-minisztérium tervezete. A tervezet nem nyeri meg a kisebbségi szervezetek tetszését.




Upor Péter: Tárt torokkal

A TIB válsága


A TIB december 12-i küldöttgyűlésén elszabadultak az indulatok. A dolgok a már ismerős forgatókönyv szerint zajlottak (lásd: Kónya–Pető-vita, a Magyarok Világszövetségének Kongresszusa). A teremben többségben voltak azok, akik közbekiáltásokkal lehetetlenné tették a küldöttgyűlés munkájának megkezdését. Fő követelésük az volt, hogy az alapszabályt felrúgva nyilvánítsák közgyűlésnek a küldöttgyűlést, hogy a nem küldöttek is szavazhassanak.

Upor Péter: Ruszkik, go home!


A fővárosi önkormányzat volt szovjet katonai objektumokkal foglalkozó ideiglenes bizottsága lakossági bejelentések alapján tudomást szerzett arról, hogy egyes lakások még mindig lakottak. A bizottság körlevélben kérte a budapesti önkormányzatokat, hogy tájékoztassák a fővárost a kezelésükbe került ingatlanokról. Az eddig beérkezett mintegy 12 válaszlevél tanúsága szerint a VI. és XIV. kerületben található még néhány ilyen lakott ingatlan.

Zuglóban

A szovjet hadsereg kivonulása után mintegy 150 lakás került át önkormányzati tulajdonba.




Upor Péter: Máma már nem rohad tovább…


A szeptember 19-i keltezésű közleményben a közgyűlés tagjai egyebek közt mély aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy noha a szovjet csapatok már több hónapja elhagyták az ingatlanokat, a tényleges hasznosítási folyamatok még mindig nem indultak be. Hozzátették továbbá, hogy a napról napra fokozódó állagromlás, a közművek katasztrofális állapota és az egyre növekvő költségek hamarosan lehetetlenné teszik a végleges értékesítést.

Upor Péter: A soroksári modell II.

Ébredező szakszervezetek


Az ügyvezető igazgató, dr. Dudás Gyula annak rendje és módja szerint értesítette szándékáról a budapesti Főpolgármesteri Hivatal munkaügyi központját. A vezetőség a formai előírásoknak ily módon eleget téve, úgy érezte, hogy immáron semmi sem akadályozhatja meg őket tervük végrehajtásában. A helyzet azonban addigra a gyárban gyökeresen megváltozott. A dolgozók körében, akiknek a száma az évek során nyolcszázról 350-re apadt, a szakszervezetek jelentősége megnőtt. A vasasszakszervezet pártállami múltját lassan-lassan levetkezve kezdte a munkavállalók tényleges érdekeit képviselni.

Upor Péter: A soroksári modell I.

A vas és acél országa


A „SORVAS” leépülésének története valamikor 1976-ban kezdődött. Ekkor csatolták ugyanis a gyárat a Ganz-Mávaghoz. Tették ezt az akkori idők új iparpolitikai koncepciójának szellemében, mely szerint a gépipar felfuttatásának érdekében mintegy 50 nagyvállalathoz kapcsoltak kisebb gyárakat, mely utóbbiak a nagyvállalatok háttériparát biztosították volna.

A csatlakozás után fél évvel indult az a nagyszabású rekonstrukció, melynek keretében a SORVAS öntödei kapacitását évi negyvenezer tonnára bővítették.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon