Barcsi János

Nyomtatóbarát változat

Illúziók nélküli eltökéltség jellemezte a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének II. kongresszusát, amelyre (és az azt megelőző, Tőkés László által celebrált ökumenikus istentiszteletre) több mint négyezer ember gyűlt össze a szabadkai városi sportcsarnokban. Megnyugtató látvány volt együtt látni és hallani a legnagyobb vajdasági vallásfelekezetek képviselőit, az azonban feltűnően barátságtalan gesztusnak könyvelhető el, hogy mind a szerb államhatalmi szervek (beleértve Milosevics elnököt is), mind Szerbia uralkodó pártja ignorálta a VMDK kongresszusát. A szerb belpolitikai életet ismerők számára mindez nem volt meglepő, hiszen mind a szerb többpárti parlament, mind az új kormány permanensen elutasította ez idáig a VMDK valamennyi javaslatát, a nemzetiségi minisztérium létrehozására tett kezdeményezéstől egészen a vajdasági magyar sajtó hátrányos politikai helyzetének kivizsgálására tett indítványig. Ugyanakkor, mint azt már hírül adtuk, a szerb kormányfő bejelentette a köztársaság körzetesítését is, s ennek jegyében a Vajdaság már eddig is igen megcsorbított autonómiája csupán reprezentatív madárijesztő-szerepre korlátozódna.

A VMDK ebben a politikai helyzetben a magyarság érdekérvényesítésének egyetlen lehetőségét a személyi elvű kisebbségi önkormányzat megteremtésében látja, annak ellenére, hogy tudatában van a nemzetiségi autonómia ilyen modelljének lehetséges belső ellentmondásaival is. Az önálló magyar kisebbségi intézményrendszer nélkül ugyanis a magyarság túlságosan sok megértésre nem számíthat. Igaz ugyan, hogy a szerb alkotmány a köztársaságot a polgárok államaként határozza meg (tehát látszólag liberális alapra helyezkedik), azonban az egész állami intézményrendszer nacionalista logikát követ, a nemzetállam homogenizációs elképzelését hivatott megvalósítani. Ez annál abszurdabb, mivel Szerbia lakosságának több mint egyharmada nem tartozik az államalkotó nemzethez. Szerbia területén a kisebbségek és etnikai csoportok diszkriminációja nem új jelenség, és ilyen tekintetben korántsem az albánok helyzete a legrosszabb. Példátlanul nehéz helyzetben van a cigányság, valamint az Észak-Kelet-Szerbiában élő mintegy kettőszázezernyi vlah etnikum. A Balkán őslakóinak számító, s a román nyelvhez hasonló dialektust beszélő vlahoknak egyetlen anyanyelvű iskolai tagozatuk sincsen, s utolsó hetilapjukat még 1947-ben megszüntették, noha azokban az években az egyik akkori legbefolyásosabb politikus, Milovan Gyilasz is szót emelt érdekükben.

A Vajdaságban – a tartomány önállóságát lényegében ignoráló hivatalos álláspont mellett – jelenleg három lehetséges autonómiamodellben gondolkoznak a politikai pártok. Jelentéktelen politikai erőt képviselnek azok a szervezetek, amelyek a tartomány a jelenleginél jóval nagyobb jogkörét szeretnék látni. A vajdasági szerbség többsége jelenleg nem támogatja őket, ám a tartomány gazdasági kizsákmányolása sok mindent megváltoztathat a nemzeti gőzöktől megszédült fejekben. A VMDK többször hangsúlyozta: nincs ellenére a tartomány nagyobb önállósága, de ezt a kérdést a tartományban élő többségi szerb nép akaratának figyelmen kívül hagyása nélkül nem lehet és nem is szabad eldönteni. Bármiként is alakuljon a Vajdaság sorsa, bármekkora is legyen önállóságának foka, a személyi elvű önkormányzatról a magyarság nem mondhat le, hiszen nemcsak Szerbiában, de a Vajdaságban is kisebbséget alkot. A harmadik autonómiamodellt Vuk Draskovics, a Szerb Megújhodási Mozgalom vezetője kínálta fel. Amennyiben az ellenzék, jelesül Draskovics pártja jut hatalomra, minden szerbiai nemzetiség területi autonómiára tehetne szert, ígéri Draskovics, s lehetségesnek tartja az észak-vajdasági magyar községek területi autonómiába szerveződését. Noha a VMDK és a vajdasági magyarok számára ez a modell sem túl kecsegtető, mert a tartomány déli területein élő szórványmagyarság önkormányzat nélkül maradna, figyelemre méltó, hogy a kongresszuson két felszólaló is arra hívta fel a figyelmet, hogy vizsgálják meg alaposan Draskovicsék javaslatát.

• Külföld