Solt Ottilia

Nyomtatóbarát változat

Egyszer csak arra ébredtünk, hogy Magyarországon van szervezett alvilág. Egymást követik a fegyveres rablások, s ha nem tesszük azonnal ütőképessé a rendőrséget, félő, hogy még szervezettebbé válnak az elkövetők, növekszik a fegyveres támadások, rablások száma. Legalább 30%-kal kell növelni a rendőrség költségvetését, s azonnal másfélszeresére a közrendőri béreket – mondja dr. Túrós András belügyminiszter-helyettes, országos rendőr főkapitány (Népszabadság, október 2.).

Október 3-án a Magyar Hírlapban ez a cím sokkolta hatalmas betűkkel az esetleg még mindig gyanútlan olvasót: SZERVEZETTEN, NEMZETKÖZI KAPCSOLATOKKAL. A nyilatkozó Tonhauser László őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság cigányvonallal (sic!) foglalkozó munkatársa szerint a nyolcvanas évek eleje óta szervezetté váló cigánybűnözés immár közelít a maffiához. El lehet képzelni, mi tenger pénz kell egy maffiával való háborúhoz, s micsoda veszélyben vagyunk, ha ezt a tenger pénzt nem bocsátjuk gyorsan a bűnüldöző szervek rendelkezésére! Nem is szólva a hősöknek kijáró megbecsülésről, ellentétben a mai, dr. Túrós András által ecsetelt állapotokkal: azzal, hogy egy szolgálatot teljesítő járőrnek naponta nyolcszor-tízszer a becsületébe gázolnak.

Láposi Lőrinc rendőr ezredes (Heti Világgazdaság, 1989. október 7.) némi fenntartással él ugyan „az egyre divatosabb maffia szóval” kapcsolatban, hiszen tudomása szerint nálunk a magas rangú állami tisztviselők nem szerveződtek be az alvilágba, mint az igazi maffiáknál szokás, a rendőrség nyomorát illusztráló, először Moldova felejthetetlen rendőrkönyvéből (Bűn az élet) megismert mítoszt a tízéves Ladával felszerelt rendőrség és a BMW-ben elporzó betörő egyenlőtlen esélyű küzdelméről dr. Túrós András után ő is elismétli. S ő is borongósan említi meg a rendőrök méltatlanul alacsony keresetét.

Ennyi baljóslat után magam is szorongani kezdtem. Nem annyira a közbiztonságomat fenyegető diadalmas, BMW-s maffiózók, fegyveres rablók, cigány bűnszövetkezetek miatt, mint inkább attól, hogy immár a rendőrség is teljes fegyverzetben zárkózik fel az állami költségvetést ostromló lobbyk sorába. Felismervén a bűnmegelőzés fontosságát, a költségvetés két vállra fektetését is alaposan előkészítette másfél évvel ezelőtt a még némileg másik érában Moldova, kiváló könyve révén. Most, felocsúdva a rezsim átalakulása nyomán keletkezett zavarból, rendezi sorait, és szövetségest keres érdekérvényesítő küzdelméhez a rettegésre most különösen hajlamos közvéleményben.

A rendőrség egyike a pazarló, rossz hatékonyságú intézményeinknek. Eddigi gyakorlatának újabb megfinanszírozásával éppoly kevéssé lesz eredményes, mint eddig volt. Igaza van Láposi Lőrincnek: a rendőrséget nem lehet felelősségre vonni az egyre jobban felgyülemlő, megoldatlan társadalmi feszültségekért. De apparátusát és működési formáit abban az időben dolgozta ki, amikor a szocializmus önképét zavaró társadalmi jelenségek eltakarítása politikai kérdés volt. Óriási tévedés azt hinni, hogy a rendőrállam a politika rendőrséggel azonos. Nem. A zavaró gondolatok vadásza a politikai rendőrség, amely jelenleg szünetelteti működését (bízzunk benne, hogy fel is számolja); a zavaró tények vadásza a közbiztonsági rendőrség, a tényekkel való igazi szembenézés helyett. S az intézmény ugyanúgy nem vált be, mint a szocialista nagyipar, a szocialista szövetkezet, iskola és egészségügy. Ha igaz, hogy a nyolcvanas évtized során szerveződött meg itt a profi bűnözés, akkor mindenesetre ennek a rendőrségnek az élénk bűnmegelőző tevékenysége közepette történt, mely bűnmegelőzésnek látható megnyilvánulása a legelesettebb csoportok szüntelen, kontrollálatlan zaklatása volt. Emlékezzünk csak a szégyenteljes „közveszélyes munkakerülés” elleni fellépésre!

Tonhauser őrnagy azt állítja, hogy a rendőrség a nyolcvanas évek eleje óta foglalkozik megkülönböztetett figyelemmel a cigánybűnözés problémáival. Nem igaz. A 70-es évek legelején, interjút készítettem a kecskeméti rendőrkapitányság cigányvonal vezetőjével. A dicsőséges „c-vonal” intézmény már akkor is létezett. Szinte minden cigánytelepen órákon belül megjelent a rendőrség, amikor odalátogattunk kérdőíveinkkel és magnetofonunkkal, mert a cigánytelepek életének minden mozzanatát élénk figyelemmel kisérték. A megfélemlített helyi rendőrbesúgónak mindent jelentenie kellett. Tonhauser azt állítja, hogy bár a cigányság nagy hányada „hátrányos helyzetű”, a bűnözésben meggazdagodott, a közvéleményt is irritáló bűnözőcsaládok bűnöznek. Ha a „c-vonal” az elvetemült gazdag bűnözők körül serénykedik, akkor mit kerestek a hihetetlenül nyomorult telepeken? Tapasztalataim azóta sem változtak. Számos börtönviselt fiatalkorú és felnőtt cigány ismerősöm súlyosan nélkülözik.

Nem vonom kétségbe Tonhauser őrnagy nyomozói kvalitásait, de elfogadhatatlannak tartom, hogy a tényeket előítéleteinek megfelelően csoportosító személyiség vezető beosztást töltsön be a bűnüldözésben. Említett nyilatkozata szerint a cigányok bűnelkövetése 1981-től 1988-ig háromszorosára nőtt. Igen súlyos tény. Csakhogy e két időpont között a rendőrség megváltoztatta statisztikai irányelveit. Míg korábban a nyomozó állapította meg egy hosszadalmas kérdőív segítségével, hogy páciense cigány-e, újabban – ahogy erről nyáron a Nyilvánosság Klub kisebbségekről szóló vitáján maga az őrnagy beszámolt – egy tudományos újítás és eljárási egyszerűsítés nyomán maga a gyanúsított tesz nyilatkozatot cigányságáról. Az olvasó fantáziájára bízom annak eldöntését, hogy a cigánygyanús egyén vajon nem vallja-e be cigányságát, ha a nyomozó nagyon akarja…

• A létminimum alatt