Kádár Péter

Nyomtatóbarát változat

A két liberális pártot az utóbbi hónapokban (rendszerint a két választási kampányidőszakban) többször illették a vallásellenesség vádjával. Vajon igaz-e ez a vád? Ha igen, hogy tudnak részt venni hívő emberek e pártok munkájában? Ezekkel a kérdésekkel gyakran találkozom.

A kereszténydemokrácia azt hirdeti, hogy bizonyos keresztény értékeket az államnak előnyben kell részesítenie, sőt meg kell jelenítenie. Aki egy kicsit is foglalkozott a keresztyén etikával, tudja, hogy ez nem más, mint a katolikus morálteológia szociális alapelve, a politikai katolicizmus támpillére. Aki viszont akár csak megkonfirmált vagy bérmálkozott, az tudja, hogy a tízparancsolat két tábláját, a „Szeresd az Urat!” és a „Szeresd a másikat!” parancsát nem lehet egymástól elválasztani. Azaz, nem szerencsés a keresztyén hitből ezt vagy amazt az értéket kioperálni és mesterségesen átültetni a társadalom testébe. Magának a hit egészének, és az azt megtestesíteni hivatott egyháznak kell spontánul hatnia a társadalom egészére, azon belül helyet foglalva (vö. Jézus példázata a sóról, a kovászról). Más szóval, a keresztyén értékek képviselete az egyház dolga, nem pedig az államé vagy az azt működtető kormánypártoké. A politikai hatalom kompromittálja és gyengíti az egyház lelkierejét, felhatalmazását. A kettőt, politikai és lelki hatalmat ezért sem szabad összekeverni, sőt inkább szét kell választani hordozóit, az államot és az egyházakat (nem pedig a társadalmat és az egyházakat, ahogyan ezt a bolsevizmus akarta). Az egyháznak a krisztusi tanúskodás legkülönfélébb eszközei (az igehirdetés, mint szeretetszolgálat, társadalomkritika, oktatási alap stb.) állnak rendelkezésére, melyek közé egy eszköz nem férhet semmiképpen: a politikai (világi) hatalomgyakorlás.

Jómagam, mint református lelkész a fentiek miatt nem tudom vállalni a keresztyén-demokrácia elveit, s ugyanígy, a fentiek alapján tehettem magamévá a politikai liberalizmust. Ez ugyanis nem jutalmaz, és nem büntet azért, mert hiszek Jézus Krisztusban, tehát szabadon hagy a hitemben. S ez óv meg attól, hogy ha hitemet megvallom, az a nem hívők fülében politikai (kormánypárti) propagandaként csengjen.

Egyébként pedig a legmesszebbmenően elítélem azt, ha valakik a legmélyebb érzéseket, a nemzeti, vallásos és családi érzelmeket szavazatgyűjtő hadjárataikra használják fel, olyan zászlónak, amit maguk elé tartva takargatják szakértelmük, programjuk pőreségét; akik észérvek híján papolnak erkölcsről és szent meggyőződésről, lejáratva ezzel a valódi hitvallástevőket.

Exkurzus

A szólás becsülete azt kívánja, hogy arra válaszoljunk, amit kérdeznek tőlünk. Márpedig a tíz és félmillió kérdező nem arra kíváncsi, hogy ki milyen erkölcsprédikációt tud kivágni az Ország Házában, hanem hogy ki mit tud tenni a mindennapi kenyerünkért.

Kádár Péter
országgyűlési képviselő

• Belföld