Újvárosi Viktor [Somogyi János]

Nyomtatóbarát változat

1991 novemberében a kormány – végre – beterjesztette a rég várt törvénytervezetet az 1963 és 1989 közötti politikai jellegű bűncselekmények (szervezkedés, izgatás, közösség megsértése, hazatérés megtagadása) miatt kimondott ítéletek semmisségének kimondásáról. A tervezethez Füzessy Tibor módosító indítványt nyújtott be: a kereszténydemokrata képviselő azt javasolja: azok, akiket a hazatérés megtagadása miatt vagyonelkobzásra ítéltek, kapják vissza elkobzott vagyonukat, vagy kapjanak érte kártalanítást. A tervezet vitájára előreláthatólag még januárban sor kerül. Amíg azonban az Országgyűlés nem fogadja el a törvényt, addig a volt elítélteknek egyetlen lehetősége, hogy perújítást kérjenek. Ez a vállalkozás azonban nemcsak munka-, pénz- és időigényes, hanem – mint az alábbi történet mutatja – kockázatos is.

Az egykori pesti Szabadság Szálló étteremvezetője érvényes útlevéllel a zsebében az akkori Nyugat-Berlinbe utazott, és nem tért vissza Magyarországra. „Megtagadta a hazatérést.” Magyarán: disszidált.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság az 1976. december 8-án kelt 10. B. 21274/1976. számú jogerős ítéletével a külföldre szakadt hazánk fiát – távollétében – 1 év és 8 hónap (20 hónap) börtönbüntetésre mint főbüntetésre, 3 évi közügyektől eltiltásra mint mellékbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte.

A 15 évvel ezelőtti szigorú ítéletből csak a vagyonelkobzás került végrehajtásra. (Igaz, Berlinben tartózkodó hősünk közügyekben sem tudott részt venni, de ezt a hiányt talán feledtette az, hogy nem került rács mögé.)

Időközben a börtönbüntetés végrehajthatósága elévült. A volt étteremvezető az elmúlt évek során több ízben nyugodtan hazalátogatott. Tehette ezt annál is inkább, mert 1978 óta nincs olyan törvényi tényállás a büntető törvénykönyvben, amely miatt 1976-ban a súlyos büntetést kiszabták. A hazatérés megtagadása nem bűncselekmény. Aki pedig nem követ el bűncselekményt, azt a büntető bíróság nem ítélheti el.

Az egykori disszidens – aki jó fél éve egy német cég kereskedelmi ügynökeként fővárosukban dolgozik – úgy gondolta, talán a teljes vagyonelkobzás dolgában is kedvező változás következhet be, különös tekintettel az új társadalmi rendszerre és annak új jogszabályaira. A drákói ítélet a szüleitől kapott házingatlan egyharmadának tulajdonától fosztotta meg. Az elkobzott házrész a magyar állam (majd az önkormányzat) tulajdona lett. Hősünk írt egy levelet dr. Boross Péter belügyminiszternek: arra kérte, támogassa kérelmét, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság vizsgálja felül és helyezze hatályon kívül a másfél évtizede hozott ítéletet.

Kérése nem talált meghallgatásra. Ekkor a legfőbb ügyészhez fordult, kérve, hogy emeljen törvényességi óvást a vagyonelkobzást is kimondó jogerős ítélet ellen. Levele fennakadt a Legfőbb Ügyészség hivatali rostáján, és a legmagasabb helyről egy grádiccsal lejjebb passzolták, a Fővárosi Főügyészséghez.

Dr. Hoffer Ferenc főügyészségi csoportvezető ügyész arról tájékoztatta a kérelmezőt, hogy törvényességi óvás emelésére ugyan nem lát lehetőséget, de perújítás formájában talán segíteni lehetne a problémán.

Tudni kell, hogy a jogerős ítélet végrehajthatóságának elévülését követően …csak a vádlott javára lehet perújítást kezdeményezni.

Ezek után, a vádlottal egyetértésben, a főügyészség (Dr. Hoffer) perújítás elrendelését indítványozta a PKKB-on. Sikerrel, mert a bíróság a perújítást megengedte, és az ügyben 1992. január 8-án tárgyalást tartott.

A tárgyaláson a főügyészség képviseletében Bognár Miklósné dr. főügyészségi ügyész vett részt. (Egyébként az ügyészi részvéte] nem volt kötelező.)

Az ügyésznő álláspontja szerint 1992-ben is az 1976-ban hatályban volt jogszabályok alapján kell az ügyet elbírálni – noha tagadhatatlan, hogy már 14 éve nem bűn a ’76-os ítélet alapját képező cselekmény. Így a perújítási eljárás során újból el kell ítélni a vádlottat, mert nincs olyan új tényállásbeli körülmény, ami miatt más ítéletet lehetne hozni, mint amit korábban hoztak. Végső konklúzióként a perújítást indítványozó főügyészség képviseletében jelen lévő ügyésznő a perújítás elutasítását kérte, megfeledkezve arról, hogy azt a bíróság – éppen a főügyészség kérésére – engedélyezte.

Bognárné dr. szerint tehát minden úgy van jól, ahogy volt. Talán nem elhanyagolható körülmény azonban a Btk. 2. szakaszában megfogalmazott előírás, mely szerint, ha a cselekmény elbírálásakor (a perújítás a tett újbóli elbírálása) hatályos jogszabály szerint (jelen esetben 1992-ben) az egykori bűncselekmény már nem bűncselekmény – akkor a felülvizsgálat során az új jogszabályt kell alkalmazni.

Szerencsére a dr. Szabó Rita vezette büntetőtanács tudta ezt, és kihirdetett ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette az egykori disszidenst.

A vádlott és védője az ítéletet tudomásul vette. Bognárné dr. főügyészségi ügyész ellenben fellebbezést jelentett be. A bíróság folyosóján még azt is közölte az elképedt vádlottal és védőjével, hogy ha a másodfokú bíróság jogerőre emelné az ítéletet, törvényességi óvást kezdeményez.

Ha az Országgyűlés még sokáig késlekedik az 1963 és 1989 közötti politikai ítéletek semmisségének kimondásával, a foltos mundér becsületét makacsul védő ügyész asszonynak bizony még erre is módja lesz.

• A törvény szövedéke