Zsille Zoltán

Nyomtatóbarát változat

(…) Gyár. Termékszerkezet korszerűsítése. Jó. Új gyártmány kifejlesztése. Önmagában jó, piacképes. Technológia kidolgozása. Műszakilag kifogástalan. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy milyen kapacitás lesz az üzemben a gyártás idején. Gyártóeszközigény. Pontos. A gyártóeszköz-gyáregység megtervezi a gyártóeszközöket. A határidő most már szorít, kicsit rá kell verni, de meglesz. Új ötletek, együttműködés az üzemmel, ahol a mintadarabot gyártják. A munkásnak nincs idő részletes rajzot adni, mégis megcsinálja. Jó, működik, lehet vinni a KTSZ-be, ahol legyártják a szériát. Közben a trösztközpontban kiszámították, hogy előnyösebb a gyártóeszközöket megvásárolni, mint legyártani, tekintve, hogy úgysincs belső kapacitás. Vitathatatlan, számszerűen bizonyított érvelés. Mintadarab marad. Nincs szükség a KTSZ bedolgozására. Annak rendje és módja szerint elmegy a rendelés az igényelt eszközökre. A kereskedelmi cég azonnal továbbítja az igényt a külföldi partnernek, de az már nem tud a kért határidőre szállítani. Még a folyamat elején kellett volna megrendelni, hogy idejében ideérjen. Ez nyilván képtelenség, hiszen új gyártmányról van szó: akkor dolgozták ki a gyártást. Amire a gyárnak szüksége van, nagyon egyszerű, mindenféle terméknél használatos tucatáru. A kereskedelmi vállalatnál akár raktáron is lehetne, mindig akad rá vevő. De a készletek megnövekedése őket sújtaná, raktáron nem tarthatnak természetesen. Egyszóval: a korszerű, versenyképes áru nem kerül piacra, semmi sem lesz belőle. Senki nem dolgozott rosszul. Senki nem követett el hibát. Senki nem felelős. Csak éppen ez a tyúk nem tojja meg a tojást. Vagy ebből a tojásból nem lesz tyúk. (…)

Ebben a tervezhetetlen rendben nem dönthető el, hogy a termelés, a végrehajtás zavarai objektív nehézségekre vagy személyes mulasztásra vezethetők-e vissza.
A szereplők érdeke az, hogy az okok helyettesítsék egymást, és érdekeik szerint cserélik is őket köznapi ideológiájukban. (…)

A beosztottak magatartásának elbírálása, a munka minősítése nem objektív kritériumok szerint történik, a munkaköri kötelességeket nem szívesen fogalmazzák meg. A szolgálatkészséget és engedelmességet olyan munkaköri követelményrendszerrel lehet a legjobban elérni, amely vagy homályban marad, vagy maximális és teljesíthetetlen. Ebben az esetben a tehetetlenség, bizonytalanság és gyengeség tudata bűntudattá válik. Akik ezeket a viszonyokat nem valamiféle „hatalmi pozícióban élik át, azokat bűnbakká lehet tenni, morálisan zsarolhatók lesznek, így a káosz fenntartásának költségeit, az okozott károkat is ők fizetik meg. (…)

Élet és Irodalom, 1976. március 27.

• Beszélő évek – 1976