Nyomtatóbarát változat

A Frivol múzsa esztétikai nagymonográfia a „kellemesség”-ről, világviszonylatban az első rendszeres, átfogó kísérlet a szórakozásesztétika megalapozására, mely ezzel az esztétika tudományának két és fél évezredes adósságát kezdi (vagy próbálja elkezdeni) törleszteni. Freud az éjszakai álmokat fejtette meg, a Frivol múzsa a nappali álmokat kutatja. Új értelmet nyert az „álomgyár” kifejezés: már nem feltétlen elítélő. A Frivol múzsa úgy próbálja feltárni a mai emberiség élő mitológiáját, ahogyan Mircea Eliade (vagy Hamvas Béla) az őseredeti ember képzeletvilágát, Lévi-Strauss pedig a törzsi ember tudatát, a „vad gondolkodást” vizsgálta. Jung a neurotikus panaszok fénytörésében kutatta a modern mitológiákat, a Frivol múzsa a kommunikatív nyilvánosság legelterjedtebb narratív tradícióinak titkos tartalmait kutatja. Tarthatatlan, hogy a bororo indiánokról többet, mélyebbet, átfogóbbat tudunk, mint önmagunkról. Fel kell tárni a modern nagyvárosi ember mitológiáit, össze kell foglalni a „Vízöntő korának” új szellemiségét. (…)

A Frivol múzsa szerkezete Dante művének fordítottja – s ez jogosult, mert a huszadik század vér- és hazugságtengere nyelte el a felvilágosult szellemi rend ama virágkorát, melyet Dante műve megnyitott. A műfaji világképeket bejáró utunk mintegy a „paradicsomból” indul, s a pokol legmélyebb körein végződik, hogy itt találjuk meg a szenvedésben fogant érzékenység ősszikráját, az esztétikai szellem „ősrobbanását”.

• Rábeszélő