Szilágyi Imre

Nyomtatóbarát változat

Az ország helyzete egyre inkább a káosz felé közelít. A jelenlegi föderációt a szövetségi szervek munkatársain, a hadsereg egyes tisztjein kívül csak nagyon kevesen akarják fenntartani. Az igazi kérdés az, hogy a felbomló Jugoszláviából melyik köztársaság miképpen fog részesedni. A legélesebb küzdelem persze Horvátországban zajlik. A horvát politikusok azt szeretnék, ha a jelenlegi belső határok az újonnan létrejövő szuverén köztársaságok külső határaivá változnának. Szerbia számára ez nem fogadható el, a szerb politikusok azt szeretnék, ha a horvátországi szerb lakosság népszavazáson dönthetne arról, melyik köztársasághoz kíván tartozni. Ezt az érvet a horvátországi szerbek, szerbiai segítőik és a szövetségi hadsereg bizonyos körei katonai erővel is igyekeznek alátámasztani. Törekvésük sikerét bizonyítja, hogy a frontvonal egyre nyugatabbra húzódik, s hogy a Nagy Szerbia megvalósítását célul kitűző Szerb Nemzeti Megújhodás vezetője, M. Jovic nemrég úgy nyilatkozott, hogy pártjának törekvései már kilencven százalékban megvalósultak. A nagyszámú menekülő csak abban bízhat, hogy a horvát és szerb erőket az objektív viszonyok késztetik valamilyen megegyezésre. Egyrészt az a tény, hogy a katonák szülei szinte minden köztársaságban követelik, fiaikat ne vigyék a frontvonalba, másrészt az, hogy Szlovénia után immár Makedónia és Bosznia-Hercegovina is úgy döntött, hogy nem vonultatja be a hadköteleseket a Jugoszláv Néphadseregbe. A hadsereg így vagy komoly nehézségek elé néz, vagy egyértelműen szerb haderővé válik. Másfelől a horvát haderő nem elég erős ahhoz, hogy sikerrel vegye fel a harcot a szövetségi hadsereggel. Így talán van valami esély arra, hogy a szövetségi haderő és a horvát köztársaság legfelsőbb vezetői között lapzártakor zajló megbeszélések közelebb visznek a békés megoldáshoz. A szlovén vezetők mindenesetre jobbnak látják, ha a köztársaság kikerül a jugoszláv szövetségből. D. Rupel külügyminiszter az elmúlt hét elejétől diplomáciai offenzívát indított a köztársaság nemzetközi elismertetése érdekében. A nemzetközi elismerést természetesen Horvátország is szorgalmazza. A két köztársaság törekvéseinek sikerét nagymértékben befolyásolja a szovjet helyzet alakulása. A balti köztársaságok nemzetközi elismerése minden bizonnyal megkönnyíti a szlovén és a horvát függetlenség elismerését is. Másfelől az Orosz Köztársaság azon törekvése, hogy a Szovjetunió felbomlása esetén át kívánja alakítani a köztársaságok határait, rendkívül hasonló Szerbia törekvéseihez. Ez esetleg elriasztja a nyugati országokat attól, hogy komoly szerepet vállaljanak a jugoszláv válság rendezésében. Márpedig az események azt mutatják, hogy a köztársaságok önmaguktól nemigen képesek a viszály elsimítására. Szükséges lenne a Nyugat bizonyos típusú nyomásgyakorlása a békés megoldás érdekében. Kérdés azonban, hogy Nyugat-Európa képes-e ugyanolyan egységes álláspontot kialakítani Jugoszlávia kérdésében, mint amilyent kialakított a balti köztársaságok önállósági törekvésével kapcsolatban.

• Külföld