Laki Mihály

Nyomtatóbarát változat

Mint a Magyar Hírlap tudósításából (1991. július 15.) kiderül, Varga István, az MDF országos választmányának tagja, a történelmi igazságtétel ügyével foglalkozó albizottság elnöke elégedetlen a nürnbergi perrel. Úgy véli, ott justizmord történt, hiszen utólag konstruált jogcímek alapján ítéltek halálra például Wehrmacht-tiszteket, holott azok csak parancsot teljesítettek.

Ismert érvelés: hasonlókat már hallottunk koncentrációs táborok parancsnokaitól, sőt ha jól emlékszem, Adolf Eichmann is így érvelt Jeruzsálemben, ahova – minő jogsértés – nem önszántából érkezett, hanem elrablói hozták, hogy végre feleljen mindazért, amit tett.

Sokáig töprengtem, írjak-e ebben az ügyben.

Nem sok újat tudnék hozzátenni ahhoz, amit jogászok, filozófusok, politikusok a lelkiismereti szabadság, az emberellenes parancs és a parancsmegtagadás ügyében elmondtak. Ismertek a példák, amikor más Wehrmacht- (honvéd-, usztasa stb.) tisztek, SS-katonák, -keretlegények, tábori csendőrök a parancs helyett a lelkiismeretükre hallgattak, és mentettek embereket.

Nem én vagyok az első, aki borzongva teszi fel a kérdést, milyen lehet az a környezet, az a pártvezérkar, ahol egy szóvivő (a szó embere) ilyen példákkal él, aki nem veszi észre, hogy az efféle okfejtések a kontinens demokráciáiban, igen, uraim Németországban is, nemhogy illetlenségnek számítanak, de egy bármily ígéretes politikai karrier azonnali végét jelentik.

A forgatókönyv is elriaszt: elhangzik egy fasisztoid otrombaság, ezen valaki felháborodik, majd a másik illetékes elmondja: ki mit értett félre, s közben HOZZÁSZOKTATNAK bennünket ahhoz, hogy ilyen a magyar közélet. Persze hallgatni sem jó, az is a szoktatás, az idomítás része.

Azért döntöttem mos az írás – mint a kisebbik rossz – mellett, mert Varga István akkor látta szükségesnek megvédeni a Wehrmacht becsületét, amikor az MDF legújabb ötletét a fehér könyvekről előadta. Mint a Magyar Hírlap tudósításából megtudom, „nemcsak országos, de megyei, sőt helyi szinten is össze kell állítani a fehér könyveket, azaz azoknak a névsorát, akik erkölcsileg felelnek az elmúlt negyvenvalahány évért”.

Meglehetősen nagy önbizalomra vall az ötlet, bár a nehézségekkel kitalálói is láthatóan tisztában vannak. Milyen szempontok alapján, s főleg mely feddhetetlen személyek listáznának? És ugyan ki és milyen jogon delegálná őket a fehér könyvek szerkesztőségébe? Lesz-e pótkötet, s ha igen, ugyan hány?

Nem segíthet itt más, csak a tudományos szakértelem. Mint Varga István jelezte, „csak tényfeltárásról lenne szó – mégpedig az MTA tudományos segédletével, s nem pedig valamiféle amatőr módszerrel, netán aktivisták közreműködésével készülnének a fehér könyvek”.

Nos, mint akadémiai dolgozó ezúton tudatom az MDF szóvivőjével, hogy nem kívánok vele ebben a vállalkozásban együttműködni. Nemcsak azért, mert az előbbi fasisztoid okfejtése sérti az ízlésemet, de azért sem, mert gyökeresen eltérően vélekedünk a tudomány szerepéről is. Szerintem a tudomány elemez, és nem bíráskodik. A tudós célja bemutatni, mi történt, és nem az, hogy eldöntse: ki volt a jó, és ki a rossz.

Csak remélem, hogy nem akad tudományos dolgozó ebben az országban, aki részt vesz ebben a politikai kampányban. És remélem, hogy az Akadémia elnöke is szabad emberként nyilvánul meg. Nem viselkedik Wehrmacht-tiszt módjára, aki csak parancsot teljesített, hanem nyilatkozatban utasítja vissza a szóvivő felkérését.

• Belföld