Vásárhelyi Mária

Nyomtatóbarát változat

A csernobili szerencsétlenség bejelentése után egy héttel a budapestiek háromnegyed része ezt tartotta az elmúlt hetek legfontosabb eseményének, és még három héttel később is ez foglalkoztatta leginkább az embereket. A budapestiek több mint kétharmad részének információéhsége is jelentős mértékben növekedett ezekben a hetekben, az átlagosnál sokkal jobban figyeltek a hírekre. A megkérdezettek több mint egyharmada rendszeresen hallgatta külföldi rádióadók híradásait is ezekben a napokban; legtöbben (26 százalék) a SZER, 8-8 százalék a BBC és az Amerika hangja híradásait követte nyomon. 5-ről 10 százalékra emelkedett azok aránya is, akik párhuzamosan több nyugati rádió híradásait kísérték rendszeresen figyelemmel. Figyelemre méltó, hogy a megkérdezettek 8 százaléka először külföldi rádióból értesült a szerencsétlenség híréről. A szerencsétlenség utáni napokban az emberek 55 százaléka vélekedett úgy, hogy egyáltalán nem volt megfelelő a magyar tömegtájékoztatás ezekben a napokban, és további 12 százalék is csak részben volt elégedett a hazai tájékoztatással. A tájékoztatás ellentmondásai bizonytalanná tették az embereket; a megkérdezett budapestiek 40 százaléka mondta azt, hogy kételkedik az áldozatok számáról szóló hivatalos közlésekben. A megkérdezettek 49 százaléka a késedelmes tájékoztatást, 40 százalék az elhallgatásokat, 25 százalék a tájékoztatásban tapasztalható ellentmondásokat, pontatlanságokat kifogásolta, míg 13 százalék azért volt elégedetlen, mert a magyar tömegkommunikáció a szovjet tájékoztatásra támaszkodott. Az összes válaszoló több mint fele úgy vélekedett, hogy a hazai tömegtájékoztatás a valóságosnál kisebbnek igyekezett bemutatni a veszélyt. A tömegkommunikációs tevékenység diszfunkcionális következményeire utal, hogy az emberek számottevő részének aggodalmát nem csökkentette a hírszolgáltatás. 40 százalék egyértelműen úgy foglalt állást, hogy inkább nyugtalanították, semmint megnyugtatták az eseménnyel kapcsolatos hazai híradások, és további 17 százalékuk is bizonytalan volt annak megítélésében, hogy a hazai hírszolgáltatás inkább megnyugtatta, vagy inkább elbizonytalanította-e. A tájékoztatást kritizálók többségét nem maguk a riasztó hírek, hanem a tájékoztatás említett hibái, a késlekedés, az ellentmondások és a hiányok nyugtalanították.

A híreknél is jobban aggasztották az embereket az eseménnyel és várható következményeivel kapcsolatos szóbeszédek. 57 százalék mondta azt, hogy aggodalmát jelentős mértékben fokozták azok a hírek, híresztelések, amelyeket másoktól – rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől – hallott. A legtöbbeket azok a rémhírek aggasztották, amelyek a szerencsétlenség várható egészségkárosító hatásairól szóltak. A megkérdezettek 9 százaléka tett említést olyan állítólagos – ugyancsak szóbeszéd útján terjedő – hivatalos intézkedésekről, amelyeket nem hoztak nyilvánosságra; óvodák bezárása, speciális kórházi osztályok létrehozása, sportolók magaslati edzőtáborozásának lefújása stb.

A budapestiek 81 százaléka adott hangot annak az aggodalmának, hogy saját vagy családja egészségét veszélyezteti a csernobili katasztrófa. A megkérdezettek 50 százaléka komolyan aggódott emiatt.

A budapestiek 52 százaléka úgy gondolta, hogy számítani kell a szerencsétlenség további káros következményeire; 84 százalékuk súlyos egészségi ártalmakra gondolt (csecsemőhalandóság, fejlődési rendellenességek növekedése, rákbetegségek gyorsabb terjedése), ennél jóval kevesebben említettek káros gazdasági hatásokat, és mindössze a megkérdezettek 5 százaléka gondolt negatív politikai következményekre.

A válaszadók többsége – 56 százaléka – úgy vélte, hogy maguk az emberek semmit nem tehetnek a szerencsétlenség következményei ellen, 40 százaléknak viszont az volt a véleménye, hogy az egyes emberek is tehetnek valamit annak érdekében, hogy a káros hatásokat csökkentsék. Az ekképpen vélekedők többsége maga is megpróbált védekezni a lehetséges következmények ellen; legtöbbjük olyan táplálkozási óvintézkedéseket említett, amilyeneket a tömegkommunikáció is tanácsolt (ellenőrzött tej fogyasztása, zöldségek szokásosnál alaposabb mosása), 5 százalék számolt be arról, hogy megváltoztatta eredetileg tervezett programját, és nem ment a szabadba, vagy gyermekét otthon tartotta. 4 százalék pedig arról számolt be, hogy jódkészítményeket szedett az adott időszakban. A budapestiek kisebb része a javasoltnál szigorúbb óvintézkedéseket tett saját környezetében; sokan voltak, akik egyáltalán nem fogyasztottak tejet, sőt vizet sem, volt, aki napokig nem nyitott ablakot, és nem ment szabad levegőre.

A csernobili katasztrófa fokozta a közvélemény atomerőművekkel kapcsolatos ellenérzéseit is: az emberek egyötöde egyértelműen annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az összes atomerőművet be kellene zárni, és nem lenne szabad újakat építeni.

• Beszélő évek – 1986