K. F. [Kőszeg Ferenc]

Nyomtatóbarát változat

A Komárom-Esztergom megyei időközi választás eredménytelenségét még lehetett magyarázni azzal, hogy nem volt választási propaganda, a sajtó alig foglalkozott a jelöltekkel, és mintha a pártok is félvállról vették volna az időközi választást. A VII. kerületi eredmény meglepetése – az MSZP jelöltje, a pártállami parlament egykori tagja szerezte meg Demszky Gábor helyét – elfeledtette, milyen alacsony volt a részvételi arány mindkét fordulóban.

Most azonban nincs mentség. Hiszen mindent beleadott valamennyi párt. A jelöltek mellett csupa pártelnök korteskedett, köztük egy miniszter és maga a miniszterelnök.

Elsősorban Kupa Mihály bukott meg. Megbukott minisztersége, viszonylagos népszerűsége, a hivatali tekintélyével megtámogatott választási ígéretei ellenére. Igaz, kis híján sikerült megszereznie a leadott szavazatok abszolút többségét. De 46 százalék csak 4353 szavazót jelent a 49 518-ból – a jogosultaknak épp hogy 9 százalékát.

Megbukott az MDF. Hiába lobogtatta meg a kormány legnépszerűbb tagjának tekintélyét, nem sikerült dobbantania. Ha a második forduló is érvénytelen lesz – amire nagy az esély, ugyanis a második fordulóban a részvételi arány általában alacsonyabb mint az elsőben –, elmondható, hogy a legnagyobb kormánypárt a saját csapdájába esett bele. Az MDF szavazta le – az SZDSZ VII. kerületi, illetve Komárom-Esztergom megyei győzelmétől tartva – azt a javaslatot, hogy az időközi választáson ne legyen kötelezően előírt minimális részvétel. Ha többség elfogadja az SZDSZ módosító indítványát, Kupa Mihály ma már MDF-képviselő lehetne.

Megbukott az SZDSZ. A legnagyobb ellenzéki párt kínosan lemaradt a kereszténydemokraták mögött, és egy szinten végzett az MSZP téeszelnök jelöltjével. A pártnak le kell vonnia a tanulságot ebből.

És megbukott a Fidesz is. 2,6 százalékos eredménye azt bizonyítja, hogy a parlamenti szerepléssel szerzett országos népszerűségnek nincs meghatározó jelentősége az egyéni kerületben, ha egy pártnak nincs kiterjedt szervezete, nincs helyi élete.

Legfőképpen azonban a demokrácia bukott meg, maga a parlamenti rendszer. Ilyen erőbedobás után a 20 százalékos részvételt nem magyarázza meg a nyár, nem írja le a közöny szó.

A távolmaradás a választástól – tiltakozás.

Azt fejezi ki, hogy a választókat nem érdekli az új rendszer, nem érdeklik a pártok. Újjászületik a kádárizmus: az emberek élik a maguk előtét, nem törődnek vele, miről döntenek ott fenn, akár a Központi Bizottság zárt üléstermében, akár a parlamentben. Ha meg a döntések befolyásolnák az életüket, csendben kijátsszák őket. Ez a jobbik eset.

De ha a döntések következményei ezúttal igazán kemények lesznek? Ha kikerülni se lehet őket? Akkor mi lesz?

Mi jöhet egy lassan megbukott diktatúra meg egy gyorsan lejárt demokrácia után?

• Belföld