Bíró Béla, Borbély Ernő

Nyomtatóbarát változat

A sajátos román demokrácia sajátos gazdasági programjai között különösen sajátos a „földállomány törvénye”, amely 1991. február 21-én lépett életbe. Nagyon sokan, nagyon rég várták ezt a törvényt, különösen a tsz-belépési nyilatkozatokat „önkéntesen aláírók”. Már az 1989. decemberi fordulat megcsillantotta a földtulajdon visszaállításának reményét. Az alig megalakult ideiglenes kormány rendeletet adott ki bizonyos földterületek tartós használatba adásáról. Néhány helyen azonnal vérszemet kaptak: s máris feloszlatták az mtsz-t. Ám a végleges törvény megjelenését két tényező is késleltette: egyrészt a kétkamarás parlamentáris rendszer működéséből adódó nehézségek, másrészt a tervezet terjedelmessége. Végül igencsak csalatkozniuk kellett a reménykedőknek.

Bár 10 hektárig visszajuttatják földet az egykori birtokosoknak, az állami gazdaságok területeit – a földvagyon 34 százalékát – oszthatatlannak nyilvánítják. E földek korábbi birtokosai csupán részvényesei lehetnek a részvénytársaságokká alakuló gazdaságoknak.

De a törvény a termelőszövetkezeti vagyonban is megkülönböztet egy osztható és egy oszthatatlan hányadot. A gazdasági épületek, gépi berendezések jelentős részét valóban nehéz volna felosztani. Kevésbé magától értetődő, miért a jogi személyiséggel rendelkező társulások válnak az oszthatatlan vagyon közvetlen örökösévé. Igaz ugyan, hogy a társulásnak kárpótolnia kell a nem társuló földtulajdonosokat az őket illető oszthatatlan vagyonrészért. Csakhogy a kártalanítás során a régi árakat – a mai árak töredékét – veszik figyelembe, azt sem azonnal, hanem csak néhány éven belül kell a társulásnak kifizetnie, ami a mostani infláció mellett szintén sújtja a kilépőket. S mivel az új földtulajdonosok túlnyomó többsége sem megfelelő munkaeszközökkel, sem igavonó állatokkal vagy erőgépekkel nem rendelkezik (s a várható kártérítésből nem futja ezek beszerzésére), az újdonsült gazdák nagyon könnyen arra kényszerülhetnek, hogy felhagyjanak eredeti szándékukkal, és mégiscsak belépjenek a társulásba. Belépni rendkívül könnyű, kilépni azonban már csak föld nélkül lehet.

A viták során nyilvánvalóvá vált, hogy a Front nem nagyon óhajtja a közös tulajdon felszámolását. Vagy fél, vagy igazából nem is akarja a magántulajdont. Az államhatalom kizárólagosságán hízó csordaszellem nemcsak a törvénytervezet vitáján vonult végig, hanem az elfogadott törvényt is áthatja. Az ellenzék kitartóan, de kevés eredménnyel harcolt a frontos többséggel. Az, RMDSZ parlamenti frakciója több mint hatvan módosítási indítványt adott be, és ugyanennyi elutasítással büszkélkedhet.

A kormányzat szorgalmazására lényegében megteremtették a feltételeket a régi termelőszövetkezeti struktúrák átmentésére, garantálva természetesen a pozíciók megőrzését a téeszek mai vezető garnitúrája – a termelőszövetkezeti „nómenklatúra” – számára. Már megindult sokhelyütt a „szervezőmunka” is. A társulások „hívei” a burkolt fenyegetéstől („Tőlünk aztán nem kaptok majd sem gépet, sem mást!”) a megtévesztésekig minden eszközt latba vetnek. Ráadásul a gazdasági társulásokra vonatkozó törvény még nem is került a Parlament elé. Nem zárható ki, hogy e törvény újabb – a téesz-utód társulások pozícióit erősítő – korlátozásokat jelent majd.

A földtörvény a legnagyobb kiábrándulást bizonyára az erdőtulajdonosoknak okozta. Mindössze 1 hektár erdős terület adható vissza. Ez a rendszabály – mondjuk ki – elsősorban az erdélyi lakosságot sújtja. Csavaros észjárásra vall az a kitétel is, hogy a vissza nem igényelt, vagyis „gazda” nélkül maradt földterületek átmennek egy kimondottan e célból létrehozott Falufejlesztési Ügynökség tulajdonába, mely ügynökség aztán eladhatja őket. Íme a földforgalmi intézkedés az át- és betelepítésekhez!

A földtörvény azért is hátrányosan érinti a magyarság jelentős részét, mert nem a kommunista hatalomátvételt közvetlenül megelőző, hanem a magyarságot diszkrimináló, háború előtti birtokviszony okát tartja mérvadónak. Így nem ismeri el az Erdélyben honos, de a Regátban ismeretlen telekkönyvrendszert, valamint a székelységben hagyományos közbirtokosság (az erdők és a legelők közösségi birtoklásának) intézményét sem.

Hasonlóan diszkriminatívnak ígérkezik a törvény az egyházak vonatkozásában is. A számtalan esetben nagy vagyonokkal rendelkező egyházi közösségek mindössze fél hektár földterületet kaphatnak vissza, a kolostorok kivételével. De félő, hogy mire a felekezeti törvény a parlament elé kerül, kimerül a szétosztható földalap, s az egyházak jogos követeléseit semmiképp sem lehet kielégíteni.

Mindennek ellenére kelletlenül bár, de az RMDSZ parlamenti csoportja is megszavazta a földtörvényt. Igaz, szerfelett tökéletlen törvény ez – indokolták e döntést –, mégis több, mint a semmi.

Bíró Béla (Sepsiszentgyörgy),

Borbély Ernő (parlamenti képviselő, Bukarest)

• Külföld