A júniusi helyhatósági választások Romániában alapvetően megváltozott politikai helyzetre utalnak. Megtörni látszik a nyelvi-kulturális közösségek közti határvonalak merevsége. A választások során szinte általánossá vált a korábban homogéneknek és átjárhatatlanoknak tekintett kulturális közösségek tagjainak disszidenciája. A magyarok és románok jelentős hányada ma már hajlamosnak mutatkozik arra, hogy átszavazzon a nyelvi-kulturális „határokon”.
A kedvezménytörvénynek hovatovább Magyarországon is könyvtárnyi irodalma van. Ezeknek a többnyire zsurnalisztikai fogantatású szövegeknek a tengerében Kis János: Státustörvény. Magyarország válaszúton című tanulmánya (Beszélő, 2002/3.) üdítő olvasmányként hat.
Úgy érezzük, a szerző ezúttal is módszeresen és tárgyilagosan jár el.
1992 Románia sorsfordító esztendeje.
1989 decembere sajnos csak látszatra szakított a múlttal. A „szabad” karácsony és az „új” esztendő eufóriája alig néhány hónap leforgása alatt semmivé foszlott. A szabadságról rövidesen kiderült, hogy az a gátlástalan nacionalista uszítás szabadsága is.
1990 februárjában a magyarság által szinte már istenített Ion Iliescu is elkezdett magyar „szeparatizmusról” szónokolni. Megzavarodtunk. A „szeparatizmus” fogalma ugyanis a román politikai szótárban parttalanná tágított értelemben rögzült.
A bizalom meginog
Magyarország és Lengyelország a kommunizmus összeomlását késedelem nélkül a saját hasznára fordította. Románia erre egy véres forradalom nyomán sem bizonyult képesnek. Igaz, a forradalom még remekül bevált. Talán túlságosan is remekül. Olyannyira, hogy a legremekebb mesterfogásokat (a halottak számának drámai „túlteljesítését”, a sebtében megalkotott „dokumentumokat”, a „terroristákkal” folytatott „polgárháborút” stb.) már a nyugati sajtó sem tudta megbocsátani. S attól kezdve egymást érik a szerencsétlenségek.
Milyen volt a román elektronikus média helyzete a ’89-es fordulat pillanatában?
Röviden: katasztrofális. Ezen belül a tévé jelentette a mélypontot. Az okok a nyolcvanas évek második felének romániai állapotaiban gyökereztek. Az ország ekkor már rendkívül súlyos gazdasági helyzetben volt. Mind gyakoribbak voltak az áramszolgáltatás zavarai, a „takarékosság” természetesen a tévét sem kerülhette el. Az adásidő az utolsó években gyakorlatilag 2 órára apadt. Az adó este 8-tól 10-ig sugárzott.
„Lehetetlen elképzelni bármiféle állandóságot, létezésben való megmaradást olyan emberek nélkül, akik készek tanúbizonyságot tenni arról, ami azért mutatkozik meg számukra, mert van.”
Hannah Arendt: Igazság és politika
Kis János tanulmánya, a Túl a nemzetállamon, (Beszélő, 1996. 1–2. sz.) az elmúlt évek magyar szellemi életének nagy horderejű eseménye. A tanulmány gondolatmenete határozott szembefordulást jelent a mai magyar társadalom mélyen meggyökerezett előítéleteivel.
Menetelés a zsákutcában
A román–magyar alapszerződés körüli szakértői egyeztetések újabb fordulója is eredménytelenül zárult. Hiába hívta föl Horn Gyula Ion Iliescut, hiába közölte vele, hogy a magyar kormány Romániával nem köthet rosszabb alapszerződést, mint Szlovákiával, a román álláspont továbbra is rendíthetetlen. A román fél hallani sem akar a többségükben magyarok által lakott helyhatóságok speciális státusáról, autonómiáról, a kisebbségek kollektív jogairól.
Hétfőn a Román TV 1-es csatornájának külpolitikai adása is körüljárta a kérdéskört.
A jeles román filozófus és esszéíró, Gabriel Liiceanu a reális szabadságot a nehézkedés szabadságának nevezi. Az ember cselekedeit eleve behatárolja az a társadalmi erőtér, melyben élnie adatik. A valóságtól, a lehetőségektől elrugaszkodott cselekvés szükségszerűen kudarcba fullad. Egy galambtollnak alig van súlya, a kéz azonban, mely a magasban próbálja tartani, rövid időn belül ernyedten lehanyatlik. Úgy tűnik, ilyen galambtoll a romániai magyarság is.
A román belpolitika utóbbi négy esztendejének legnagyobb horderejű eseményéről egy közvélemény-kutatás nyomán szerezhettünk tudomást. Az ellenzék iránti rokonszenvvel aligha vádolható közvélemény-kutató intézet, az IRSOP adatai szerint ma a megkérdezettek 37 százaléka az RMDSZ-t is magában foglaló Demokratikus Konvenció (DK) elnökét, Emil Constantinescut választaná elnöknek, s a jelenlegi elnökre, Ion Iliescura csupán a választók 27 százaléka adná szavazatát.
(Bolha)piaci kapitalizmus?
„Ezen a választáson csak az nem indul, aki lusta vagy elmebeteg” – jegyezte meg a március 27-i ukrán parlamenti választások előtt kialakult abszurd helyzetet jellemezve az ukrán független hírügynökség kommentátora, akit Moszkvából hívtunk fel (miután a moszkvai telefonos-kisasszony 700 rubel ellenében elárulta a külföldnek számító Kijev hívószámát).
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 18 hét
9 év 43 hét
9 év 47 hét
9 év 47 hét
9 év 48 hét
9 év 49 hét
9 év 49 hét
9 év 51 hét
9 év 51 hét
10 év 3 óra