R. Zs.

Nyomtatóbarát változat

A Tömeg és hatalom alig egy évvel később jelent meg magyarul, mint Canetti önéletrajzának második kötete, amelyben az író beszámol róla, milyen korán foglalkoztatni kezdte a tömeg lélektana: már húszéves korában nekifogott ennek a nagyszabású tanulmánynak az előkészületeihez. Beszámol róla, mennyire magával ragadta Frankfurtban a tüntető munkások látványa, és hogy mit élt át az 1927. július 15-i, bécsi tömegtüntetés résztvevőjeként. Miután a korszak legnagyobb hatású lélektani elméleteiben hiába keresett magyarázatot ezekre az élményekre, nekiült, hogy megírja és értelmezze tapasztalatait. Megtudjuk azt is, hogy a tanulmány alapgondolata – nevezetesen, hogy „van egy tömegösztön, amely szüntelen harcban áll a személyiségösztönnel”, szinte megvilágosodásszerűen merült föl benne egy bécsi sétája alkalmával. Ennek a megvilágosodásnak az ereje még a 35 évvel később megjelent tanulmányban is érezhető. Canetti az övével nem egyező nézetek cáfolatára nem sok szót veszteget; a különféle természeti népek mondakincséből és rítusaiból merített példák, amelyekkel a könyvben sűrűn találkozhatunk, nem annyira bizonyítékok, mint inkább illusztrációk: ezekben sokkal tisztább formában figyelhető meg a tömeg jellegzetes viselkedése, mint a hozzánk időben-térben közelebb eső kultúrák történetében.

„Ember semmitől se viszolyog jobban, mint attól, hogy olyasmi érjen hozzá, amit nem ismer” – ezzel a mondattal kezdődik a Tömeg és hatalom. Ettől a különállástól, amelyet féltékenyen őriz, ugyanakkor szenved is tőle, az egyén csak a tömegben szabadulhat meg, ahol a többiek indulatai magukkal ragadják. Ám minden tömeg eredeti formája a falka, amelynek legfontosabb funkciói a vadászat és a hadakozás (bár a falka tulajdonának gyarapítása, az elpusztult társ megsiratása vagy az ünneplés is közéjük tartozik). A falkát közös érzés hatja át: legfőbb érdeke önmaga nagyságának növelése, és minél több ellenség megsemmisítése.

Ebben a rendszerben az emberi élet legfontosabb mozzanata a vadászat, a táplálékszerzés. Az egyén vagy vadásznak vagy üldözött vadnak érzi magát. Canetti, igen szellemesen, a különféle neurózisokat és elmebetegségeket is ezen az alapon magyarázza: a hisztéria például az üldözött védekezési módszere, aki üldözőjét megtévesztendő folyton valami mássá változik át, a depresszió annak a kiszemelt vadászzsákmánynak a lelkiállapota, amelyik már feladta a reményt. A hatalom legfontosabb megnyilvánulásának, a parancsnak az eredeti formája is a vadászat: egy erősebb lény futásra kényszerít egy gyöngébbet. Később, a parancs „háziasításának” idején a parancsoló – legyen szó úrról és szolgáról, gazdáról és kutyáról vagy szülőről és gyermekről – ugyanaz a személy, mint az, aki a neki alárendeltet táplálja. Ám a parancs az engedelmeskedőben „tüskét” hagy, amelytől csak úgy szabadulhat, ha visszaadja a kölcsönt – márpedig ezt legkönnyebben tömegben teheti, ahol ereje megsokszorozódik, gátlásai föloldódnak. A hatalmasban pedig, aki nagyon is tisztában van vele, milyen „tüskéket” hagyott a neki kiszolgáltatottakban, nő a megtorlástól való félelem; nem csoda hát, ha mindenütt ellene szövetkező „összeesküvőket” vél fölfedezni, majd ezek elpusztításával tovább növeli tulajdon félelmét, és így tovább. Vagyis nem is az a kérdés, épelméjű volt-e vajon ez vagy az a különösen gátlástalan diktátor – a paranoia úgyszólván a diktátorok „foglalkozási betegsége”.

Bár a könyv a kortárs történelemből szinte egyetlen példát sem említ, a párhuzamok kézenfekvőek. Mindenkinek, aki valaha elgondolkodott rajta – márpedig erre mostanában éppen elég alkalom kínálkozott –, milyen mozgatórugók rejtőzhetnek egyik vagy másik diktátor felfoghatatlannak tűnő tettei mögött, érdemes elolvasnia a Tömeg és hatalmat.

• Rábeszélő