Jóföldi Zsuzsa

Nyomtatóbarát változat

A sztrájk meghirdetése nem a kongresszus feladata, jelentette ki újságírók előtt Nagy Sándor, az MSZOSZ újraválasztott elnöke. Pedig korábban világgá kürtölték: a május 5–6-i nagy szakszervezeti találkozó majd választ ad arra, hogy a kormány nem enged a március 12-ből, és hogy néhány ötlet kicsipegetése után elveti az MSZOSZ „alternatív csomagját”. A választ, szögezte le utólag Nagy Sándor, a kongresszus által elfogadott nyilatkozat tartalmazza. Ám a nyilatkozat kissé diplomatikusra sikeredett. Az áll benne, hogy mivel az MSZOSZ mostanság nem számíthat arra, hogy a kormány és a munkáltatók segítik érdekérvényesítő munkáját, csak saját erejére, a szolidaritásra, tapasztalataira, „és ha kell, közös fellépés erejére” támaszkodhat. Ha kell. Ennyire futotta.

Április 27-én „titokban” találkozott Horn Gyula kérésére a pénzügyi tárca vezetője és az MSZOSZ elnöke. Ha Nagy Sándoron múlik, akkor ezt sohasem tudja meg a sajtó. Mindent megtett ennek érdekében, még az Érdekegyeztető Tanács május 2-i ülésére sem ment el, pedig addig ő ápolta – még a lakitelki oroszlánbarlangba is elvitte – a szakszervezet alternatív csomagját. Az ÉT-n Bokros kijelentette: a kormány nem enged a március 12-éből, mire a munkavállalói és munkáltatói oldal felállt az asztaltól. Ezután a pénzügyminiszter kipakolt a kíváncsiskodó újságíróknak. Értetlenkedett a szakszervezetek viselkedésén, pedig Nagy Sándorral a „találkozón” megállapodtak. Szerinte Horn jelenlétében egyezség született arról, hogy mi az a három kérdés, amelyről érdemes tárgyalniuk.

Ettől kezdve Nagy Sándor elérhetetlenné vált, a kongresszusig nem nyilatkozott. Ott, a plénum előtt kitért az április 27-én történtekre: „legkevesebb félreértésről van szó – mondta –, ha ezt a beszélgetést a pénzügyminiszter úr utóbb valamiféle megállapodásnak aposztrofálja”. Cigarettaszünetben a vendég Horn Gyula miniszterelnök hevesen magyarázta a vendég Szekeres Imre MSZP-frakcióvezérnek és a házigazda Nagy Sándornak, miért is hozta szóba a sztrájkot, miért válaszolt az egyik küldöttnek, aki azzal vádaskodott, hogy a kormány a jövőben a szakszervezeti és a sztrájkjogokat kívánja kurtítani. Majd sajtótájékoztatón kijelentette, a sztrájkot szeretnék elkerülni, mert az nem szolgálja az ország érdekét, de a szigorító csomagot végre kell hajtani.

Ezt hallva az egyik küldött az előcsarnokban megjegyezte: ha másról nem, arról biztosan megegyeztek, hogy nem lesz sztrájk. Különben miért nem fogalmazódott meg a kongresszuson, hogy meddig engedhet a szakszervezet, és hol van az a pont, amikor a munkaharc eszközéhez kellene nyúlni?

Odabent persze harcosan szónokoltak a küldöttek, de a kongresszus vége felé inkább már csak a vasutasok meg a vasasok verték az asztalt. A mindenkori levezető elnök igyekezett puhítani a programnyilatkozatokhoz beadott módosító javaslatokat. Mintha altatták, „brómozták” volna a népet. Az említett nyilatkozatra a sok programpasszus után került sor, a fáradt küldöttek hamar elfogadták.

Így aztán a kemény lépések helyett marad a rugalmas szakszervezeti politizálás. S az, aki ezt csinálja. A jelölőbizottság elnöke, a textiles Keleti Tamás hosszadalmas előadást tartott a jelölés három hónapnyi bonyodalmas munkálatairól, mígnem végül kibökte, hogy Nagy Sándor az egyetlen elnökjelölt. Valójában érkeztek a bizottsághoz ellenjavallatok is. Csakhogy – amint azt az egyik, magát megnevezni nem kívánó szakszervezeti vezető elmondta – Nagy Sándor a szövetségi tanács egyik előkészítő ülésén nyomós érvet vetett be újraválasztása érdekében. Azt mondta, ha nem választják újra, akkor rövidesen szétesik az MSZOSZ.

• Belföld