M. A. [Mink András]

Nyomtatóbarát változat

„A muszlinokat, a horvátokat és a szerbeket teljesen magával ragadta a múlt igézete” – írta a Pentagon két elemzője néhány héttel ezelőtt a New York Timesban. Az effajta historizálás fölöttébb kényelmes álláspont – figyelmeztetett Thomas Laqueur, a neves kaliforniai történész, aki néhány társával együtt péntek este a budapesti Városházán vendégeskedett. Az amerikai politikai elemzők szeretik úgy beállítani dolgot, mintha a balkáni válság nem jelenkori politikai szándékok és erők működése és összecsapása nyomán tört volna ki, hanem a messzi múltba visszanyúló gyökerei volnának. Ez mindig is a gyűlölködés, a polgárháború, az erőszak világa volt, vonogatják a vállukat az okosok csendes lugasok és légkondicionált könyvtárak hűvösében. Nincs tehát értelme okokat és felelősöket keresni, ezek ilyenek és kész.

A be nem avatkozás eme historizáló apológiája lelkesen visszhangozza a szerb történeti mítoszgyártók keserveit. Ami ott az erőszaknak, emitt az erőszak tűrésének igazolása. Egy kis ódivatú pozitivizmus bizony elkelne – jegyezte meg lakonikusan Laqueur pénteki előadásában.

E századvégi népirtás bizonyos értelemben valóban készületlenül érte a gondolkodó elméket. A racionalizmus, a haladás mítosza iránti jogos kételyek a század folyamán új irányba terelték az érdeklődést. Az igazság-hazugság kérdése sokat veszített jelentőségéből, éppen mert kiderült, hogy az igazság felderítésének lehetőségei korlátozottak. Mindenkinek, minden kultúrának megvannak a maga igazságai, eme sajátos igazság termelésére kidolgozott sajátos technikái. Igazság, tény nincs, teremtik őket. A kérdés az, hogy miként. És jöttek egymást követő, egymást erősítő hullámokban: a nyelv, a kultúra, a személyiség, a test, a szexualitás mint valóságteremtő szférák vizsgálata. Majd a marginális vagy marginalizált csoportok: nők, bolondok, bűnözők, leprások, boszorkányok, kisebbségek, zsidók, cigányok, indiánok, afroamerikaiak saját történetei. Az igazság mint elsődleges erkölcsi üzenet helyébe a méltóság, az egyenlőség, a másság iránti tisztelet lépett. A XIX. század zsinórmértékei elveszíteni látszottak jelentőségüket. Az anarchiával szembeállított nemzeti egység, a külső elnyomással szembeállított függetlenség, az állam kiépülése és megszilárdulása, a múlt század nagy témái, amelyek egyben kijelölték a történelmi haladás, a jó helyét is, lassú enyészetnek indultak. A gondolkodók az euro- vagy etnocentrizmus csapdáját kerülgették, a haladás mítoszától, az állam túlhatalmától féltek. A marginalitás problematikája a hatalom működését tette központi kérdéssé. A hatvanas évek új hullámának közös átgondolnivalói Keleten és Nyugaton egyaránt a totális hatalom, az emberi létezést korlátok közé szorító manipuláció, illetve a hatalom működésének korlátai lettek.

Boszniában hirtelen felszínre törtek a múlt század konfliktusai, s nyomukban a bölcseleti kérdések: a barbárság és civilizáció ellentéte, a függetlenség és az elnyomás, az igazság és a hazugság dilemmája. Ma nem a hatalom mikrofizikája által fenntartott bárgyú és szürke stabilitástól, az állam túlhatalmától kell félni, hanem az állam szétesésétől, a szilárd pontok elvesztésétől. A történelem ismét és talán kissé váratlanul próbára teszi morális ítélőképességünket. Vannak-e megfelelő leíró eszközeink arra, hogy ítéletet mondjunk a körülöttünk zajló drámákról? Gondolom, vannak. És mi legyen a népirtókkal és ötletadóikkal? Kultúra, önmegvalósítás, történelmi mítosz, sajátos igazságteremtés? Bizonnyal érdekes témák. De előbb: börtönbe velük!

• Néző-pont