Eörsi István

Nyomtatóbarát változat

1

A hekusok megostromolták
pár tömbnyire Allen
lakásától az épületet, hol
már kilenc éve laktak
a házfoglalók: csupa kedves
munkanélküli művész
és mesterember. Előző
este még náluk jártunk,
s ők örvendő tisztelettel
vezették körbe a költőt
csomagok halmai közt
a ház négy emeletén át
a tetőre, műveket és
gyermekeket mutogatva,
s rendőrök állásait.

Vakogó helikopterekre
ébredtünk. „Önmagunkban
kell legyőzni–mondta Allen –
az agressziót”, majd gyorsan
a szavamba vágott: „No hope”,
„Nincs remény kapitalizmus
nincs remény kommunizmus”,
idézte magát, s mert újra
mukkanni akartam, ezt is
kimondta még, először
s maradék másfél évében
talán soha máskor: „No hope
Buddhism.” A kör bezárult.
Ültünk a konyhában némán,
háborús neszekre fülelve.

2

Első két nagy szerelmén,
Jack Kerouacon és a
legendás potenciájú
író és autótolvaj
Neal Cassadyn tűnődve
Allen úgy vélte: nem sok
változást hozott a haláluk,
hisz életük vége felé
már ritkán látta őket,
másrészt az emlékekben
s könyvekben erősen élnek,
akárcsak hajdan a földön.

Önkéntes, félreeső,
epizodikus barátként
is átérzem e vigasz
szépségét, komolyságát,
de nyugtalanít, hogy
csak az élő szemszögéből
használható, tehát
neki már nem segíthet –
buddhista porrá válik
megénekelt rokonok közt
Newark repülőtere mellett
a B'Nai Israel temetőben.

3

A halottas ágyon Allen
versben idézte fel
testének ünnepeit
fiúkkal, férfiakkal,
s a felgerjedt epizódok
együttes orgiája
összegezéssé avatta
a haldoklást. „A szabadság
bármely szeletét kívánod,
az egészért őrjöngsz” – sugallja
e beszámoló. Ha nincs is
remény, egy bátor élet
kéretlen igazsága,
túl vágyakon, ingereken,
az Alvilág rázuhogó
árnyait ledobja magáról.

• Vers