Tamás Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Megkezdődött a szabad választások utáni első tanév. A diktatúra iskolájának, reményeink szerint, befellegzett. Ám a vakációról visszatérő tanár máris baljós jeleket észlel. Az iskoláknak megküldött minisztériumi leirat az iskola által kiadható szünnapok számát 14-ről 8-ra csökkenti, s kéri az igazgatókat, hogy lehetőleg ezt se használják el mind. Ráadásul az idei tanév egy héttel hosszabb lesz az előzőeknél, június 14-ig fog tartani. Az intézkedés indoklása azt hangsúlyozza, hogy a tanítási napok száma nálunk jóval alacsonyabb, mint Európában. Oh, Európa, vágyott földrész, feléd tartunk, még ha fáradtabb diákokkal, kizsákmányoltabb tanárokkal is.

Szemérmesen hallgat viszont a leirat arról, hogy az iskolák pénzügyi helyzetét hogyan kívánja javítani a minisztérium, s hogyan képzeli el az őszi villany-, víz- és fűtésszámlák kiegyenlítését.

Pénz helyett a kormányzat az iskoláknak engedélyt ad vállalkozásra. Félő, hogy a nyomorúság a morálisan kifogásolható megoldásokat is vonzóvá teszi, s ez tovább zülleszti az iskolát, rontja maradék erkölcsi hitelét.

Nincs szó a tanári fizetések emeléséről, s minthogy az előző évek béremeléseit az infláció már megette, ebben a „stratégiai ágazatban” egyre többen dolgoznak a létminimumért, ill. távoznak jobban fizető helyekre.

A minisztériumi leirat hangsúlyozza, hogy az 1985-ös oktatási törvény érvényben van. Jogi szempontból ez helyes: hatályos törvény félrerugdosása megengedhetetlen. Csakhogy: az oktatási törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok számos rendelkezését sok helyen sohasem tartották be, és megfelelő biztosítékok hiányában kétséges, mostanában majd múlt időbe tehetjük-e azt, hogy a tantestületek véleményezési, egyetértési és döntési jogkörei gyakorta csak formálisan vagy még úgy sem érvényesülnek, a tanári kar a lényeges döntésekbe nem szólhat bele, nem kontrollálhatja az iskola gazdálkodását, a tanárok egymás ellen könnyen kijátszhatók, kegyúri adományokkal és korbácssuhogtatással féken tarthatók.

Az igazgatók legitimitásának hangsúlyozása ugyanis (ez is szerepel a leiratban) lehetővé teszi a vázolt helyzet konzerválását.

Nemcsak a tanárok, de a szülők és diákok érdekvédelme sem foglalkoztatta a leirat megfogalmazóit. Marad tehát a kölcsönös kiszolgáltatottság, gyanakvás, a fortélyos félelem rendszere? Vagy talán az önkormányzatoktól várják a megoldást? Év közben fogunk javítgatni, újítgatni, még nagyobb zavart okozva? Vagy még egy évet elherdálunk? Mégsem sietős annyira az utunk Európába?

S miközben a lényeg változatlannak tűnik, az alkalmazkodás csinos eseteit is tanulmányozhatjuk. Az úttörősdi korábbi szószólója a tízparancsolat fontosságáról szónokol; a leköszönt rendszer egy másik kitartottja a lelkiismereti szabadságról tart kiselőadást a hitoktatással kapcsolatban; van iskola, ahol október 23. méltó megünneplésére készülődnek; fölbukkantak a hitvalló szentek mai utódai.

Egyelőre mindez inkább mulatságos, mint veszélyes. A veszélyes az, ha a szabadság iskolája, a demokrácia iskolája, az emberi méltóság iskolája ismét ábránd marad.

Tamás Ferenc középiskolai tanár

• Harmadik oldal